Női dolog

By | 2018-06-01

A nők nem feltétlenül kurvák, de sok dolgot képtelenek férfi szempontból megérteni, s így bajt okoznak.

A saját feleségemnek volt egy ilyen esete. Az interneten “összefutott” gyerekkori barátjával, aki később a szeretője is volt több mint 30 éve, nagyjából másfél évig voltak együtt, amikor akkor még csak jövendő feleségem 20-21 éves volt. Az ember ilyenkor
persze elbeszélget. Az emberke meg lassan elkezdte intím dolgait regélni, hogy most van a második házassága, de milyen rossz, meg milyen igazságtalan a felesége. Feleség meg elkezdett tanácsokat osztogatni. Az emberkéről közben lassan kiderült, hogy
valójában még most is szerelmes a feleségembe, s úgy véli, hogy elszalasztotta őt annak idején, amikor nem ajánlott neki házasságot, így hagyva, hogy feleség megismerkedjen másokkal, majd aztán meg is házasodjon (velem). Feleség meg mondta, hogy ő most is jó barátnak tekinti őt. Amint mesélgette a házasságbéli rémtörténeteit, fele ség is mondta neki, hogy bizony, ha ő élne ilyen rossz házasságban, elválna.

Aztán emberke el is vált. Majd megkereste a feleségemet, s de facto házassági ajánlatot tett neki azon az alapon, hogy már 20 éve házas, s biztos megunta, meg megromlott, stb. Feleség meg azt mondta, hogy nem romlott meg, s semmi kedve elválni tőlem, s őt meg csak barátként tudja elképzelni.

Az emberke meg megsértődött nagyon. Most már úgy lett a történet előadva, hogy a feleségem beszélte őt rá a válásra, s azzal
hitegette, hogy majd ő is elvál, s összeházasodnak végre a “régi szerelmesek”.

Feleségem meg nem érti mi történt. Szerinte ő sosem adott okot ilyesmire. Amikor elmondtam neki, hogy szerintem a volt
szerelmének van igaza, s valószínűleg én is így értelmeztem volna egy régi barátnő szövegét, legyintett és azt mondta “a férfiak idióták”.