Önsanyargatás és habzsolás

By | 2021-03-25

Van alapvetően két szélsőség a követendő gyakorlati etikában, mindkettő meglehetősen népszerű.

Az egyik a hedonizmus, azaz tegyük azt, ami kellemes. Hiszen csak egyszer élünk. Tulajdonképpen ez a modern liberalizmus egyik alaptanítása.

S az ellentét: az aszkétizmus. Azaz ne tegyük azt, amire vágyunk, mert a kellemes megvonásával felemelkedünk lelkileg. Nem vagyok buddhista, még csak nem is különösen szimpatikus a buddhizmus, de nagyon tetszik a buddhista történelemben az a rész, amikor a Buddha önmegtagadó életet kezd élni, majd rádöbben, hogy pl. az önkéntes éhezés nem emelte fel őt sehová, csak szimplán éhes lett tőle – ezután megvilágosodik, s többek között abbahagyja az aszkézist, még szép pocakot is ereszt lassan, ezért van az, hogy a Buddha-szobrok kissé kövér férfit ábrázolnak.

De a két véglet mellett van egy harmadik eszme is, mely talán még károsabb a két végletnél: ez az arany középút tanítása. Azt mondja, keressünk egészséges kompromisszumot az önörömszerzés és az önmegtagadás között. Sok dologban jó elv az arany középút tanítása – erről sokat írt Arisztotelész, pl. itt -, de pont ebben ez a tanítás haszontalan.

Kezdő keresztények rendszerint az aszkézis felé mennek, majd a középhaladó keresztények meg az arany középút hibájába esnek.

A megoldás valójában az, hogy először nem az opciók között kell választani, hanem a választó alany választási mechanizmusát kell rendbe tenni. Nem a kellemesről kell lemondani, hanem át kell értékelni, mi számunkra kellemes.

Tulajdonképpen kényszerből ma is ezt teszi a hétköznapi életben minden ember, aki szervezett államban él. Egy vulgáris példa: a villamoson előttem van egy csinos nő, de jó is lenne a seggét megsimogatni, gondolom, de aztán belegondolok, ha megtenném ezt, botrány törne ki, esetleg még rendőri ügy is lehetne belőle. Így aztán osztok-szorzok, s arra jutok a seggsimogatásból származó pozitívum sokszorosan kisebb, mint az a sok negatívum, ami az egész helyzetből származna, azaz szimpla önérdekem nem simogatni idegen nőket a villamoson. De mondhatnék egy kevésbé szex tematikájú dolgot is: nem eszem meg egy adott ételt, mert az abban lévő valamely részt nem bírja a szervezetem, így inkább lemondok egy pillanatnyi étkezési örömről egy későbbi fájdalmas érzés elkerülése nevében.

Ugyanez az elv nagyban is, csak immár nem a büntetéstől való félelem a mozgató erő. Felismerem, hogy ami szűken nézve kellemesnek tűnik az nem feltétlenül az szélesebb keretben nézve. Ezek után el is tűnik az önsanyargatás eleme, hiszen nem nehéz a nem-kellemesről lemondani, sőt ez nem is lemondás immár, hiszen ki akarna saját magának rosszat?