Orbán 89-ben

By | 2019-06-23

Nem voltam kint a tüntetésen (temetésen) 30 éve. Az egyetlen nagy magyar rendszerváltáskori esemény, melyen jelen voltam az az 1988. június 27-i romániai falurombolás elleni tüntetés volt, Csurka István szervezésében. Pedig akkor még ballib voltam kőkeményen – bár akkor még ez a szó nem is létezett -, de a határontúli magyar kérdésben nem osztottam az akkori SZDSZ/Fidesz álláspontot, hanem sokkal inkább az MDF-ét. (1990-ben a választáson egyébként az SZDSZ-re szavaztam mindkét szavazatommal, az én körzetemben, ha jól emlékszem, Pető Iván volt a jelölt.)

Alapvetően nem szeretem a tömegeseményeket. Bulgáriában voltam 3-4 tüntetésen, a legutolsón 1992-ben. Majd leírom külön, miért hagytam abba.

Orbán beszéde engem nem lelkesített fel, szerintem szabványbeszéd volt. Ami viszont hatott rám az a reakció volt Orbánra. Az akkori hivatalos közbeszéd szerint Orbán valamiféle eszement forradalmár volt, aki nem akar “megbékélést”, plusz még direkt hergeli is a Szovjetúniót. Nem vicc, ma a ballib szöveg szerint Orbán nem tett semmit a szovjet megszállás ellen, akkor meg az ellenkezője volt az érv.

A lényeg: Orbánt már 89-ben utálta a megmondóemberek legnagyobb része, pedig akkor még az ő nótájukat fújta. Megérezték rajta, hogy autonóm egyéniség, s nem mindig fog szót fogadni. Én bevallom, nem éreztem meg rajta, dehát akkor alig 21 éves voltam.