Orbán politikai útja

By | 2018-10-25

A dolgok magyarázata sokszor pofonegyszerű.

Természetesen vicces, hogy egy párt képes 20 év alatt az ellenkezőjére jutni, de egy ember esetében ebben semmi furcsa nincs. S a Fidesz Orbán pártja. Ha holnap kivonulna a politikából, megszűnne a párt.

A Fideszben minden vezető Orbán mellett szimplán végrehajtó, ez alól csak pár régi ember a kivétel, akik viszont szinte azonos módon gondolkodnak, mint ő, pl. Kövér és Szájer erre jó példa, ők tényleg autonóm emberek, s autonóm módon hisznek ugyanabban.

Nyilván az alapvető világnézet eléggé állandó a legtöbb embernél, ez csak nagy katarzisok mentén (pálfordulás) szokott nem így lenni. S ez Orbánnál is így látszik, szerintem alapvető mozgatóereje, hogy mint elsőnemzedéki értelmiségi haragszik azokra, akik lenézik szülei, nagyszülei osztályát, a vidéket, utálja a budapesti liberális megmondóembereket. S míg korábban úgy próbált harcolni, hogy felemeli a vidéket a a budapesti liberális megmondóemberek igényeihez, s maga is belépett ebbe a körbe, része lett a budapesti agytrösztnek, lassan azonban rádöbbent, hogy a budapesti liberális megmondóemberek minősége nem valóságos, sőt ez egy megvetendő értékrend, s átállt: most már anyagba verni szeretné a budapesti liberális megmondóembereket.

Alapvetően ez a személyisége alapja: a falusi elitgyerek, aki kis kitérő után hazatér, az apja ellen lázadó kamasz, aki aztán rádöbben, az apjának volt igaza. Így lett Orbán urbánusból népi, újmagyarul baloldaliból jobboldali, mert Magyarszágon a “bal” és a “jobb” semmi mást nem jelent.