Őrült bolgár választási eredmények

By | 2021-04-05

Lezajlott az már említett bolgár parlamenti választás. Viccesek, persze tragikusan viccesek az eredmények.

A fő kormánypárt – a mérsékelten kereszténydemokrata liberális-konzervatív GERB – nyert, 25 %-kal, ez sorozatban az ötödik győzelmük immár parlamenti választáson, ami abszolút bolgár rekord, de ez az eredmény most semmiképpen sem elég a kormányzáshoz, s nincsenek potenciális szövetségeseik se.

Úgy tűnik a valószínű jövő: a mostani fő kormánypárt ellenzékbe vonul, átadja a terepet, várva, hogy az új kormány elbukjon, majd visszatér 1-2 év múlva rendkívüli választáson. Ez már egyszer lezajlott Bulgáriában 2013-2014 között.

A legnagyobb valós győztes persze a “csalga-párt”, Szlavi Trifonov tv-személyiség pártja 19 %-kal (mi a csalga, lásd itt). Pártja nem rendelkezik semmilyen koherens ideológiával, programja nagyobb része banális jelszavak (kedvencem: “a kis- és középvállalkozások támogatása”, ezt Magyarországon is mindig minden politikus elmondja minimum 100-szor havonta, 1990 óta, valós konkrét tartalmát a mondatnak mindeddig nem sikerült megfejtenem), kisebb részt meg meggondolatlan marhaságok (egyik különösen őrült ötletük az angol választási rendszer bevezetése Bulgáriában).

A vesztesek sokan vannak, de a két fő vesztes a szocialisták és a nacionalisták.

A szocialisták nemhogy lemaradtak a győztestől (erre számítani lehetett), de a lemaradás hatalmas – a szocialisták eredménye 15 %, de a második helyezettől is lemaradtak, ami történelmi kudarc. Kár értük, mert a mostani szocialista pártvezetés kifejezetten hasznos tevékenységet folytatott, pl. az egész európai szocialista-szociáldemokrata pártcsalád véleményével szembehelyezkedve volt merszük nyíltan ellenezni a feminista és szivárványos családellenes kezdeményezéseket, többek között az Isztanbuli Egyezményt is határozottan elutasítják.

A nacionalisták pedig sikeresen öngyilkosok lettek. Összesen 9 %-ot kaptak, de ezt 4 pártként, így egyik se jutott be a parlamentbe. Még az a 2 nacionalsta párt se fogott össze, melyek között csak mikroszkóppal látható ellentétek voltak és személyes utálat se volt a vezetők között.

Jó hír azért, hogy a tavalyi tüntetéssorozat fő szervezői nem tudtak nagyon profitálni az egészből, bejutottak ugyan, de csak 5 %-kal. A tüntetéspárti szavazók inkább Trifonovot támogatták és a liberális-konzervatív Demokratikus Bulgáriát.

Én személyesen legjobban a Demokratikus Bulgária nevű pártot utálom, szóval nem örülök 11 %-uknak. Ők a leginkább nyugatpárti erő ma Bulgáriában.

Mivel Bulgáriában a külföldön leadott szavazatokat külön számolják (ellentétben a magyar szabályokkal), így az is ismert. Külföldön:

  • Trifonov pártja: 30 %, ők győztek! – szóval a külföldre szakadt bolgárok nagyobb barmok, mint a belföldön maradtak, ellentétben a kötelező “elmentek a nép legjobbjai, a fiatalok és a vállalkozó szelleműek” című mítosszal,
  • Demokratikus Bulgária: 18 %,
  • török-muszlim párt: 14 % – ennek magyarázata az, hogy ez a törökországi bulgáriai törökök szavazata, szóval ebben semmi szokatlan,
  • GERB: 9 % – szóval alig a negyedik helyezés.

Ahogy ez Magyarországon is van, a főváros speciális hely. Szófiában a Demokratikus Bulgária a győztes, második a GERB – nagyjából 23:21 arányban, a csak harmadik Szlavi Trifonov pártja.

a szavazatok 54 %-ának megszámolása utáni pillanatkép (én a számokat kerekítettem cikkemben)

A táblázat értelmezéséhez segítség, íme a pártok neve bolgárul és magyarázat magyarul – a friss eredmény egyébként itt látható (ez a csak bolgár nyelvű hivatalos bolgár választási bizottsági honlap):

  • ГЕРБ-СДС – GERB,
  • ПП ИМА ТАКЪВ НАРОД – Szlavi Trifonov pártja,
  • БСП за БЪЛГАРИЯ – szocialisták,
  • ДЕМОКРАТИЧНА БЪЛГАРИЯ – ОБЕДИНЕНИЕ (ДА България, ДСБ, Зелено движение) – Demokratikus Bulgária,
  • Движение за права и свободи – ДПС – török-muszlim párt,
  • ИЗПРАВИ СЕ! МУТРИ ВЪН! – ez a “tüntetéspárt”,
  • ПП ВМРО – БЪЛГАРСКО НАЦИОНАЛНО ДВИЖЕНИЕ – nacionalista párt,
  • БНО – ez egy kamupárt, egy bolgár milliárdos szervezte,
  • ВЪЗРАЖДАНЕ – nacionalista párt,
  • ПАТРИОТИЧНА КОАЛИЦИЯ – ВОЛЯ И НФСБ – nacionalista párt,
  • ПП РЕПУБЛИКАНЦИ ЗА БЪЛГАРИЯ – a GERB pártból kiszakadt kispárt.

Az 1 % alattiakat itt kihagytam.