Hogyan disszidáltam egy másik kommunista országba?

A kommunista Magyarországról sokan disszidáltak a szabad világba, erről kár is beszélni, ez közismert. De disszidálni Magyarországról egy másik kommunista (szocialista) országba? Na, ez már valóban érdekes történet…

A kisebbségellenes magyar politika

Kevesen tudják, hogy a kommunista berendezkedésű államok között a leginkább kisebbségellenes állami politika éppen Magyarországon volt, jellemzően leginkább a Kádár-korszakban. Az egyetlen régióbeli ország, ahol gyakorlatilag sikerült a nemzetiségek megsemmisítése: Magyarország.

Az irodai fitnessz program

Munkahelyemen volt olyan régebben, hogy Fitnessz Program. Ez azt jelentette, hogy minden nap délelőtt, tízórai időben megjelentek markos legények és leányzók valami futárcégtől és becipeltek mázsányi mandarint, almát, körtét és banánt.

Böjtök

A böjt célja a testi, lelki és szellemi megtisztulás. A példa a keresztények számára Jézus 40 napos böjtje.

Kedvenc irodalmi művem

Kedvenc irodalmi művem egy magyar regény. Címe Kazohínia. Írta Szathmári Sándor (1897-1974), gépészmérnök. Igazi egykötetes író, mert bár írt más is, többi műve szürke, érdektelen, a Kazohínia viszont igazi remekmű.

Honecker miniháborúja

Éveken keresztül folytatódott a keletnémet vezetés harca a nemzetközi jog ellen. Ennek kulminációja volt a 80-as évek középén Honecker kvázi miniháborúja az egész világ ellen.

Horogkereszténység

Sajnos azt tapasztalom, hogy egyébként jóakaratú, de agnosztikus-ateista emberek bedőlnek az újnyilasok önbevallott keresztény hitének, s részben a kereszténységet hibáztatják a nyilas eszmék miatt. Sajnos ez teljes félreértés. A nyilas értelmezésű kereszténység nem kereszténység, hanem egy zavaros, eklektikus zagyvaság, melyre valaki már kitalálta a vicces horogkereszténység szót.

Segédeszközök

Van olyan, hogy szükség van jól hangó üzleti kifejezésekre. Értekezleten vagyunk, s nem tudunk mit mondani, pedig már nagyon kellene mondani valamit. A régi rendszerben ez könnyebb volt, a primitív marxista-leninista “filozófiában” elég volt betanulni 10-12 mondatot és ezeket csak kombinálgatni kellett.

Rövid bolgár történelem

A bolgárok eredete Bulgáriában részben politikai kérdés is. A hagyományos szemlélet azt tartja, hogy a mai bolgárok a VII-IX. század során három elemből alakultak ki: ezek a trákok, a szlávok, s a bolgárok, ez utóbbiakat előbolgároknak vagy ősbolgároknak is nevezve a mai bolgároktól való megkülönböztetés (?) céljából.

Országnevek magyarul

Érdekes jelensége a magyar nyelvnek az idegen földrajzi nevek tekintetében a szabálytalanság. Magyarul tanuló külföldiek többször is kérdezgettek, hogy van-e egyáltalán szabály. Sajnos nincs semmilyen. Az egyetlen szabály: a szokásjog, azaz valahogy kialakult az adott név magyar használata, s rögződött.