Politika I.

By | 2018-06-20

A Politika Arisztotelész válasza Platón államelméleti elképzeléseire. Gyakorlatilag szinte mindenben Platónnal ellentétes következtetésekre jut.

Az alapgondolat: minden közösség valamilyen közjó megvalósítására alakul, mert az emberek mindent számukra jónak látszó cél érdekében tesznek, így a legfőbb jó elérésére az a közösség törekszik, amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig a városállam.

A városállamban mindenki szerepe más. Nézzük keletkezésüktől fogva ezeket a dolgokat! Azok kényszerülnek elsősorban társulni, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni, pl. a nő és a férfi gyermeknemzés céljából.

Akiben megvan az előrelátás képessége, az természetszerűen vezetésre hivatott, aki pedig csak a parancs testi erővel való teljesítésére képes, az alárendeltségre való, de a kétféle ember érdeke ugyanaz.

A barbároknál az asszony és a szolga között nincs különbség. ennek az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető, hanem náluk mindenki szolga.

A mindennapi élet szempontjából létrejövő természetes közösség a család, a következő szint a falu, több család, ez már azonban nem a napi szükségletek kielégítésére létezik.

A család természeténél a legidősebb családtag uralma alatt él, s ugyanez van – a közös származása folytán – a faluban is.

A több faluból álló közösség a városállam, amely már eléri a teljes, önmagában való elegendőség szintjét. Létrejöttének célja az élet, fennmaradásának célja azonban a boldog élet.

Így tehát minden városállam a természet szerint létezik, csakúgy, mint az alsóbb fokú közösségek. A városállam természetszerű, mert az ember természeténél fogva állami életre hivatott élőlény. Így természe­tünk­nél fogva törekszünk az ilyen közösségre.

Inkább hivatott az ember állami életre, mint a méh vagy más, csoportban élő állat, mert a beszédre egyedül az ember képes, továbbá az ember az egyetlen, aki képes felfogni a jót és a rosszat, az igazságot és az igazságtalanságot.

Az állam előbbre való a többi közösségnél, mivel az egész szükségszerűen előbbre való, mint a rész, hiszen ha megsemmisítem az egészet, nem marad meg a rész se.

A legkülönb teremtmény minden élőlény közt az ember, de ha eltér az igazságosságtól, akkor a legalávalóbb, mert a legveszedelmesebb az az igazságtalanság, amelyiknek fegyvere van, az emberi ész pedig veszedelmes fegyver.

Az igazságosság az állami életben gyökerezik; mert a jog nem más, mint az állami közösség rendje; márpedig a jog szabja meg az igazságot.

A család kormányzásáénak alapviszonyai:

  • az úr és szolga,
  • a férj és feleség,
  • az apa és gyermekek.

Mi a lényegük és milyeneknek kell lenniük?

Lássuk a kérdést a vagyonszerzés szempontjából!

Mi az úr és a szolga viszonyának alapja? Az úri hatalom valamilyen tudomány? Vagy az úr és a szolga viszonya természetellenes, mely csak a törvényes erőszakon alapszik?

A vagyon szükséges a családfenntartáshoz, nélküle nem lehet boldog élet. Ehhez szükséges élettelen és élő eszközök megléte. Az előbbiek a szerszámok, az utóbbiak a szolgák, ez utóbbiak a legértékesebbek, hiszen nélkülük a szerszámok haszontalanok.

Ahogy különbség van a szerszámok – melyek valaminek az elkészítésére szolgáló eszközök – és a szimpla használati tárgyak – melyek a használaton kívül másra nem szolgálnak – között, úgy van természetes különbség a szolga és az úr között. A szolga nem a maga ura, hanem szerszám, mely által valaki más cselekszik. Ahogy a lélek uralkodik a testen, ez természet rendje szerint való dolog, mely hasznos mindkét félnek. Ahogy a hím és a nőstény viszonya is természettől fogva az, hogy az egyik erősebb, míg a másik gyengébb, így lesznek uralkodó és alárendelt.

A szerző megemlíti, hogy lehetnek olyan szolgák is, akik nem természetes szolgák, hanem csak a hagyomány vagy a törvény tette őket ilyenekké. Pl. amikor háború után a győztes állam a vesztes hadifoglyait eladja szolgákként.

Akinek a legértékesebb teljesítménye a testi munka, az természet szerint szolga. A szabad embernek pedig legértékesebb vonása az állampolgári életre való képesség.

Az úr-szolga viszony azonban nem azonos az uralkodó és az alattvalók egymás közti viszonyával, hiszen ez utóbbi esetben szabad emberek feletti uralom zajlik. A család kormányzása egyeduralmi, az államkormányzás pedig szabad és egyenlő polgároknak a vezetése.

Az úr tudásának szerepe a szolgával szemben nem valamiféle különös, magasztos dolog: csak parancsolni kell. s minden azon múlik, mire képes a szolga. Sok úr nem is vesződik maga ezzel, valakit kinevez erre a célra, hogy több ideje maradjon.

A vagyonszerzés tudománya része a családirányításnak.

A vagyonszerzés egy másik fajtája a pénzkeresés. Míg az előbbi természettől való, az utóbbi inkább bizonyos gyakorlat és ügyesség eredménye.

Ahogy egy cipő használható 2 célra: viselésre és cserére. A csere indokolható, hiszen megesik, hogy egy adott cikkből több van, míg másnak kevesebb. De a kereskedelem csak kiegészítő tevékenység. Családon belül pl. nincs kereskedelem. A cserekereskedés nem pénzkeresés célú, hiszen eredeti célja az, hogy a természet szerinti önfenntartás teljessé váljon.

A pénz úgy jelent meg, hogy a csere egyre bonyolultabb lett, s szükség lett egy eszközre annak lebonyolításához. Itt jelent meg a másik típusú kereskedelem (a nem cserekereskedés), mely immár a körül forgott, ki képes a legnagyobb hasznot elérni a csereműveletek során. Itt már maga a pénzfelhalmozás a cél.

A vagyonszerzés tehát természetes eleme a családirányításnak, míg a pénzkeresés nem az. A családfenntartás – és egyben az államkormányzás – alkotórésze a meglevő anyagi javakat felosztása, de nem a pénzkeresés.

Az emberek éppen azért gyűlölik az uzsoraságot, mert az már csak pénzből szerez pénzt, azaz a pénzt nem arra használja, amire az eredetileg ki lett találva.

Az egyes foglalkozási ágak közül a legnagyobb jártas­sá­got azok követelik, amelyekben a véletlennek legkevesebb szerepe van; a legközönségeseb­bek azok, melyek a testet legjobban elnyűvik; a legalantasabbak azok, melyekben főleg a testi képes­ségre; a legnemtelenebbek pedig azok, melyekben az erényre van legkevésbé szükség.

A apa-fiú viszony és a házastársi viszony más, mindkét esetben ugyanis szabadok kormányzásáról van szó, a feleség kormányzása politikai, a gyerekeké királyi jellegű.

A férfi a nővel szemben mindig meghatározott viszonyban van, nem váltakoznak a szerepek. míg a gyerekeken való szülői hatalom olyan, mint a királyé, mert a szülő a szeretet és az idősebb jogán gyakorolja azt.

A családfői tevékenység inkább foglalkozik az emberekkel, mint az élettelen tárgyak megszerzésével, s inkább az erényes neveléssel, mint a vagyonszerzéssel, s inkább a szabad emberekkel, mint a szolgákkal.

A szolgákat illetőleg felmerülhet, van-e a testi erején kívül más hasznuk is gazdáik számára. Ha van, akkor miért van szolgasorban? Ha meg nincs, akkor miért nevezzük egyáltalán embernek? A megoldás: olyan ez, mint a nők és a gyerekek státusza, valamint az se igaz, hogy minden úr egyforma képességű – szükségszerűen kell lennie erénynek az alárendelt félben is, de mégis ezek mértéke más, mint a természet szerinti urakban. Ahogy a lélekben is van vezető és vezetett rész, minden embertípusban megvan a lélek mindkét része, de különbözőképpen. A szolgának egyáltalában nincs megfontoló képessége, a nőnek korlátozott mértékű van, a gyereknek pedig kifejletlen állapotú.

Minden alávetett embernek más szint szükséges funkciója ellátásához. Pl. a szolgának kevesebb erényre van szüksége, elegendő ha csak mérsékelt és nem lusta jellemű. A jó úr képes ezeket az erényeket felkelteni a szolgában, s nem csupán a parancsolásra számítani.

Mivel minden alávetett ember része egy családnak, s minden család része a városállamnak, így elengedhetetlen, hogy mindenki állami szempontból legyen nevelve. Hiszen a nők a szabad lakosság felét teszik ki, a gyermekek pedig a városállam jövendő tagjai.

Melyik államközösség a legalkalmasabb?

Mi legyen a javak elosztása? Minden közös, senkinek semmi, vagy a kettő keveréke? A senkinek semmi nyilvánvaló képtelenség. Tehát mi a jobb a teljes közösség vagy a részleges?

Platón pl. gyermek-, nő- és vagyonközösséget tartott helyesnek.

A nőközösség azonban nem helyes, mert így a városállamból család lesz, ezzel a városállam megsemmisülne. Az állam tagjai különböző emberek, túlságosan egységes államra való törekvés nem helyes. A család inkább rendelkezik önmagában való elegendőséggel, mint az egyed, s a városállam inkább, mint a család, így tehát ha kialakult a városállamiság igénye, nincs miért visszatérni egy tökéletlenebb szintre.

De ha el is fogadjuk, hogy egy állami közösség számára az a legjobb, ha a lehető leg­egységesebb, abból se következik a teljes közös tulajdonlás és nőközösség elve.

Ami többek tulajdona, azzal mindenki kevésbé törődik, míg ami csak egy valakié, azzal törődik mindenki a legjobban. Ahogy pl. a sok szolga néha rosszabbul végzi a dolgát, mint a kevés. Ha minden polgárnak ezernyi gyermeke van, akkor ezek nem minden egyes polgáréi, hanem mindenki csak annyiad részben fogja magát apának mondani, amennyi része van a városállamban.

Furcsa az is, hogy miután meg­alkotjuk a gyermekközösséget, a szerelmeseknek csupán az együttélést tiltjuk, de nem akadályozzuk magát a szerelmet.

Az embereknél két lénye­ges körülmény van, ami a törődésről és a szeretetről tanúskodik: a tulajdon és a vonzalom, ha mindkettőt megszüntetjük, nem lesz baráti érzés a polgárok között.

De most nézzük meg a vagyonközösséget csak mint önálló lehetőséget! Ha a nyereségben és a munkában nem egyforma a részesedés, sőt nagyon is különböző, szükségképpen viszály támad azok ellen, akik sokat kapnak, de keveset dolgoznak. A közös élet és az emberi életszükségletekben való közösködés mindig nehéz, de különösen az ilyen esetekben: az emberek hajlamosan akár apró-cseprő ügyek miatt is összeveszni.

Előnyösebb a két rendszer keverése: azaz vagyonközösség és magántulajdon is. Nem lesz kölcsönös vádaskodás, sőt jobb lesz az eredmény, mert mindenki a maga tulajdonával foglalkozik, de viszont az erény következtében a vagyon használata olyan lesz, mint jó barátok közös vagyona.

A magántulajdonból eredő hibák ugyanis valójában nem a magántulajdonból erednek, hanem a gonoszságból.

Tehát bizonyos szempontból egységesnek kell lenni a családnak és a városállamnak, de nem mindenestül.

Ezután a szerző részletes kritikával illeti Platón mindkét elképzelését: az Államban és a Törvényekben leírt változatot is. Leírja: mindkettő ismét ugyanazokat a problémákat produkálná, amik meg akar oldani.

Legfontosabb ellenvetése, hogy sokkal inkább az emberek kívánságait kell kiegyenlíteni, mint a vagyonukat, ez viszont még nagyobb képtelenség.

Ezután következik több korabeli állami berendezkedés leírása.

Mi is a városállam? Elsősorban a polgár fogalmát kell meghatározni, mert a városállam a polgárok összessége. Ki a polgár?

A teljes jogú polgár érdekes csak, hiszen valamilyen jogai mindenkinek vannak. A teljes jogú polgár az, aki részt vehet állama bíráskodásában és vezetésében.

A gyakorlatban az polgár, akinek mindkét szülője az. Ez visszavezethető az egyes városállamok alapítóira. Ill, megesik, hogy valamikor később nem polgárokat polgárokká nyilvánítanak. Ez lehet persze jogtalan módon is, de most a kérdés csak a polgárság ténylegessége.

Az alkotmány egy adott állam rendjét határozza meg. Viszont alkotmány van sokféle, míg az emberi erények azonosak, azaz a polgári erények nem azonosak az emberi erényekkel. A legfőbb polgári erény az irányítási és az engedelmességi képesség.
A teljes jogú polgár szűk értelemben olyan személy, aki mentesülve van minden kényszerű munkától, de ez az egyes államformáktól függ: van ahol a polgárság fogalma kiterjedtebb, tehát pl. minden szabad ember beleszámít.

A 3 lehetséges hatalomgyakorlás:

  • egy ember által,
  • kevesek által.
  • minden polgár által.

Mind a 3 lehetőségnek van egy helyes és egy helytelen alakja.

A királyság, az arisztokrácia, s a politeia mind a közjó érdekében létezik. Ezek helytelen alakja a zsarnokság, az oligarchia, s a demokrácia. Mind a 3 helytelen államforma közös sajátossága, hogy nem a közösség érdekében történik a hatalomgyakorlás, hanem valamilyen részérdekek érdekében: a zsarnokság esetében ez az egyeduralkodó saját érdeke, az oligarchia esetében a vagyonosok érdeke, a demokrácia esetében pedig a vagyontalanok érdeke.

Mi az igazságosság alapja? Minden ember rossz bíró a maga ügyében, ezért helytelen, ha bárki saját érdekeit tekinti alapnak az államban. A városállam célja a tökéletesség és az önelegendőség, s az erényes cselekedetek ápolására áll fenn, így nem lehet az igazságos helyzetet részéleteiben vizsgálni. Nem lehet se az az alap kik vannak többen, se az, hogy kik vagyonosabbak, se az, hogy kik erősebbek.

A tömeg uralma a legjobb, mert összességében az összesereglett tömeg az, mely többet ér, mint tagjai külön-külön. Az alkalmatlanabb polgárok is hasznot tudnak hozni, ha együvé tömörülnek az alkalmasabbakkal. Nem jobb, ha szakemberek irányítanak? A nem szakember is képes megítélni egy szakember munkáját (az is tudja, hogy jó-e egy ház, aki nem tud házat építeni), viszont nem helyes, ha a szakember saját dolgát ítéli meg. Márpedig az állam célja a közjó, ezt pedig a köz tudja a legjobban megállapítani.

Lássuk most a királyságot mint államformát!

Többféle formája van, itt 5 típus kerül felsorolásra:

  • a király tisztsége életfogytiglani, de csak legfőbb hadvezérség, azaz csak háborúban teljhatalmú – ez lehet öröklött tisztség vagy választott is, ilyen van pl. Spártában,
  • a király szinte zsarnok, azonban kötik őt törvények és a hagyományok, ez jellemző az ázsiai népekre,
  • választott türannosz, azaz a királyt egész életére vagy időtartamra választják meg, valamilyen feladat elvégzésére, őt a törvények nem kötik,
  • a hőskori időkben a nép beleegyezésével és a hagyományon alapult, jellemzően egy-egy közösség megalapításakor, a király szakrális szerepet is ellátott,
  • a király a teljes uralmat maga gyakorolja.

A két szélső változat az első és az utolsó, a többi köztes változat, így ezeket kell közelebbről megvizsgálni.

A kérdés tehát leegyszerűsíthető arra, hogy jó-e az örökös hadvezéri intézmény és jó-e ha egyetlen emberé a teljes főhatalom?

Az egyeduralom hívei azt mondják, jobb egy kiváló ember uralma, mint a törvények uralma, mivel a törvények általánosak, míg a tennivalók ezeknek sose felelnek meg teljesen. Hiszen a jó orvos se feltétlenül ragaszkodik a szokásos gyógymódhoz, ha az nem segít a betegen.

Az ellenérv viszont az, hogy jobb, ha vannak általános elvek a vezetők előtt, ezzel küszöbölhető a minden emberben meglévő hirtelen hangulat hatása. Ha több ember dönt egy helyett, akkor a több ember együtt kevésbé hajlamos a hibára.

További mi lesz az utódlással? Az erényes egyeduralkodó se lesz képes saját emberi mivoltát felülmúlva nem saját gyerekére hagyni az államot.

A király fegyveres hatalma szükséges, de az a helyes, ha az egész népénél gyengébb.

Nem is természetes, hogy egyetlen ember legyen az egész polgárságnak az ura, mivel a városállam egyenrangúakból tevődik össze, s a természettől fogva egyenlőket szükségképpen ugyanaz a jog illeti meg.

Vezetők szükségesek, de jobb ha ezek a törvény szolgái. Így az istenek és az ész kormányozzák az államot, a törvény ugyanis olyan, mint a gerjedelem nélküli tiszta ész. Ezért hamis az orvosos hasonlat, hiszen az orvosok pénzért gyógyítanak, míg a politikai vezetők sok mindent tesznek valakinek a kárára vagy valakinek a kedvéért. Ha valaki tudná, hogy ellensége lefizette orvosát, hogy az kárt tegyen benne, inkább választaná a szokásos gyógymódot, mint az orvos javallatát. Ugyanez van az államban: amikor az igazságot keressük, akkor tulajdonképpen az elfogulatlant keressük, s a törvény leginkább ilyen.  Továbbá, az erkölcsi törvények az írott törvényeknél is egyetemesebb hatásúak és jelentékenyebb kérdésekre vonatkoznak; így ha lenne is az írott tör­vényeknél megfelelőbb vezető, az se lenne megfelelőbb az erkölcsi törvényeknél.

A következtetés: egyenlőek között se nem célszerű, se nem igazságos, ha egyetlenegy ember uralkodik, se ha ezt törvényekkel teszi, se ha nélkülük.

Nézzük meg mi a királyi, mi az arisztokratikus és mi a köztársasági jellemvonás! Királyságra az a nép alkalmas, melynek természete, hogy egy, a politikai vezetés erényében kiváló nemzetséget hoz létre, arisztokráciára az, mely alá tudja rendelni magát, szabad emberekhez méltóan, azoknak, akik erényük szerint képesek az alkotmányos uralkodásra, köztársaságra pedig az a nép alkalmas, melyben mindenki a törvénynek megfelelően engedelmeskedni és parancsolni egyaránt tud, és a tehetős polgároknak érdemeik szerint juttatja a tisztségeket.

Az a legtökéletesebb államforma, melyet a legkiválóbbak igazgatnak, viszont a legtökéletesebb városállam az, melyben bármely polgárának az erénye kiváló, s világos, hogy ugyanazon módon és ugyanazon körülmények folytán alakul ki az erényes ember minden rendszerben.

Az államtudomány feladata: annak a vizsgálata is, hogy melyik a legtökéletesebb alkotmány, milyen alakban a legmegfelelőbb, melyik népnek milyen alkotmány való, mi az adott körülményekhez képest legjobb berendezkedés.

Ahogy monarchiából van többféle, úgy van ez a demokráciával és az oligarchiával is.

A zsarnokság a lehető legrosszabb államforma a helytelen államformák közül, utána következik az oligarchia, míg a legkisebb rossz a demokrácia.

Hányféle különböző formája van az alkotmánynak, ha ugyan feltesszük, hogy a demokráciának éppúgy, mint az oligarchiának, több változata van? Ezek közül pedig melyik a legjobb? Hiszen vannak népek, melyeknek inkább szükségük van demokráciára, mint oligarchiára, másoknál meg fordítva.

Minden városállam családokból tevődik össze, ezek helyzete eltérő. Szükségképpen annyiféle államformának kell tehát lenni, ahányféle rendszer az alkotórészek jelentősége és különbözősége szerint lehetséges.

Az összes rendszer leegyszerűsíthető 2 típusra: demokráciára és az oligarchiára. Az arisztokráciát sokan az oligarchia egyik fajtájának tartják, a politeiát pedig demok­rácia fajtájának.

A demokrácia, amikor a szabad emberek kezében van a főhatalom, oligarchia pedig, ha a gazdagokéban;

A demokrácia formái:

  • az egyenlőség elve alapján áll, a cél, hogy semmivel se emelkedjen a vagyontalan osztály a vagyonos fölé, s ne gyakoroljon egyik se főhatalmat a másikon, hanem mindkettő hasonló legyen,
  • a vezető tisztségek cenzushoz vannak kötve, ez azonban alacsony, s aki ezt megszerzi, az a kormányzásban részt vehet,
  • minden polgár részt vesz az államügyek intézésében, de a hatalom a törvényé;
  • minden polgár jogosult a vezető tisztségekre, a hatalom azonban itt is a törvényé.
  • a hatalom birtokosa a nép, nem pedig a törvény, más szóval ez az, mikor mindenben a népszavazás dönt, nem pedig a törvény.

A törvényen alapuló demokrácia jobb, mert benne nem támadhat demagóg népvezér, így ott a polgárok legjelesebbjei foglalják el az első helyeket, míg ahol nem a törvény az uralkodó, ott felbukkannak a népvezérek, mindenki a maga feje után megy, ez ugyanolyan zsarnoki uralom, mint a zsarnokság rendje, csak itt a népszavazás játssza a zsarnok parancsának szerepét, a gyakorlatban pedig a népvezérek irányítanak.

Az oligarchia formái:

  • a vezető tisztségek akkora vagyonhoz vannak kötve, hogy a vagyontalanok, bár többségben vannak, azokat nem nyerhetik el, aki azonban a mértéket megüti, az részt vesz az állam kormányzásában,
  • az előzőhöz hasonló, azonban a megüresedett tisztségeket a vezetés jelöli ki,
  • örökletes alapúak a vezető tisztségek,
  • nem a törvény, hanem a vezetők uralkodnak – ez olyan mint a zsarnokság csak a zsarnokok száma több..

Megesik, hogy az elmélet és a gyakorlat eltér egymástól. Pl. a törvény szerinti alkotmány ugyan nem népuralmi, de a megszokás és a gyakorlat folytán a kormányzat mégis demokratikus, vagy a törvény szerinti alkot­mány inkább demokratikus, de a közélet rendje és a hagyomány folytán inkább oligarchikus. Ez többnyire az alkotmányválságok után következik be: nem szoktak hirtelen áttérni egyikről a másikra, hanem megelégszenek azzal, hogy először csak csekély előnyre tegyenek szert az ellenféllel szemben, úgyhogy a régi törvények rendesen érvényben maradnak, csak éppen azok kezébe kerül a hatalom, akik az alkotmányt megváltoztatják.

Amikor a tömeg túlnyomó hatalma folytán mindenkinek joga van a kormányzáshoz, részt vesznek abban és a közügyekkel foglalkoznak a vagyontalan emberek is, mert van hozzá idejük, hiszen fizetést kapnak érte.

Az ókori görög városállamokban a népgyűlésen és bírósági munkában való részvételért az állam napidíjat fizetett.

És a legtöbb ráérő ideje éppen ennek a tömegnek szokott lenni, őket nem akadályozza magánügyeik intézése. A gazdagokat pedig akadályozza, így nem képesek gyakran részt venni a népgyűlésen vagy az esküdtbírósági tárgyalásokon. Így lesz aztán úrrá az államban a törvény helyett a vagyontalan tömeg.

Az arisztokrácia az egyetlen alkotmány, melyben az egyetemes erkölcs és az alkotmányos erkölcs teljesen egybeesnek, azaz a jó polgár egyben jó ember is. Minden más alkotmányos rendben a jó polgárok esetleg nem derék emberek egyetemes erkölcsi szempontból.

Van azonban még két típusú az arisztokratikus berendezkedésnek, ezek az oligarchia felé hajlanak:

  • kiváló jellemű emberek uralkodnak, azonban az állam egyszerre szentel figyelmet a gazdagságra, az erényre és a köznépre, tehát nem az erény a fő szempont,
  • ahol csak az az erényre és a köznépre szentel figyelmet az állam.

A zsarnokságot illetően már szó volt a királyságnál két államtípusról, melyek mintegy átmenetiek a királyság és a zsarnokság között.

A zsarnokság harmadik formája pedig a királyságnak felel meg, azzal az eltéréssel, hogy benne a hatalom felelősség nélkül gyakorlódik, kizárólag az egyeduralkodó javára.

Hátra van a politeia, melynek Platón nem adott külön nevet, szimplán a demokrácia helyes alakjának vélte.

A politeia tulajdonképpen az oligarcha és a demokrácia keveréke.

A két rendszer keverékét, ha közelebb áll az oligarchiához, inkább arisztokráciának nevezik, mert ott a műveltség és nemes származás inkább a vagyonnal jár együtt. Az oligarchiáról pedig azt mondják, hogy inkább az érdemes és becsületes elemekre támaszkodik.

Lehetetlen, hogy jó törvények legyenek abban a városállamban, amelyben nem a legjobbak, hanem a rosszak uralkodnak, ugyanúgy lehetetlen, hogy a legjobbak uralkodjanak ott, ahol nincsenek jó törvények. Márpedig nem lehet törvényes rend ott, ahol a törvények jók, de nem engedelmeskednek nekik.

Ezért a helyes kormányzás egyik formája az, amikor engedelmeskednek a fennálló törvényeknek, másik pedig, amikor még jók is azok a törvények.

Az arisztokrácia fő mértéke az erény, az oligarchiáé a gazdagság, a demokráciáé pedig a szabadság.

Hogyan is lesz a politeia? Ehhez nézzük meg, milyen meghatározó jegyei vannak a demokráciának és az oligarchiának, ezek különbözőségeit kell megállapítanunk, ezekből rakható össze a politeia.

mivel túl hosszú lett, erről a következő részben!