Profi politikusok

By | 2020-11-02

Amikor 30 éves voltam, még azon gondolkodtam, milyen jó lenne profi politikusnak lenni. 2 év kellett, hogy erről végleg lemondjak, s örüljek, hogy nem indultam el ezen az úton.

Két okot láttam arra, hogy miért nem jó politikusnak lenni: egy kisebb és egy nagyobb okot.

A kisebb ok, hogy nemigen van olyan párt, mellyel az ember 100 %-ban egyetért, így ha egy adott párt politikusa vagyok, kénytelen leszek időnként olyan álláspontot is védeni, mellyel nem értek egyet. De ez a kisebb baj, hiszen végülis ha egy adott párttal nagyrészben egyetértek, elfogadható értelmes kompromisszunként, hogy a kisebb részt jelentő nem egyetértés esetében idegen álláspontot védek. Amíg a nagyobb résszel egyetértek, ez nem is gerinctelen viselkedés.

A nagyobb baj viszont áthidalhatatlan. A profi politikusság egy szakma, s aki belekezd, az benne ragad. Vagy ha kikerül belőle, iszonyúan nehéz helyzetbe kerül. Nagyon-nagyon magasrangú politikusnak kell lenni ahhoz, hogy ez ne így legyen, egy volt magasrangú politikus mindig kap állásajánlatot, megélhetést. De egy kis jelentőségű politikus senkit se érdekel, amikor már nem politikus.

Persze, a hivatalos szöveg az, hogy a volt politikus “visszamegy civil szakmájába”, csakhát a valóság nagyon más. Ez a civil szakma a legtöbb esetben olyasmi, amibe nem lehet visszamenni, s ha elméletileg lehetséges is, iszonyúan nehéz, hiszen a politikusi évek alatt az ember kiesik a gyakorlatból, elveszti korábbi kapcsolatait.

Az átlagos politikus így aztán kényszerhelyzetbe kerül. Mindent meg kell tennie, hogy megmaradjon politikusnak, mert ez immár megélhetési kényszerré válik. Kénytelen a végén immár a szimpla megélhetése miatt bármit elfogadni, amit pártja éppen állít.

A magam ellensége lennék, hogy ilyen helyzetbe hozzam saját magamat? Természetesen nem.

Erre 1999-ben jöttem rá. S azóta szánalommal nézem azokat a politikusokat, akik láthatóan szenvednek, amikor megélhetési kényszerből marhaságokat beszélnek.