Sorsdöntő év

By | 2015-12-29

Az elmúlófélben lévő év lesz az, melyet a jövőben a zuhanó liberalizmus fordulóévének fognak hívni.

A csődött mondott, antihumánus liberális statusquo ellenfelei sikeresen megerősödtek, mind a jobb-, mind a baloldali szegmensben.

Nyugat-Európában erősödnek a népi érdekeket képviselő mozgalmak, a háttérhatalmista középjobb és középbal liberális pártok lassan, de biztosan elvesztik a talajt elnyomó csizmájuk alól.

A nemzetközi helyzet is fokozódik, nem mint a filmbéli viccben, hanem ténylegesen. A nyugat képtelen volt bedarálni a kínai gazdaságot, utolsó szánalmas akciójuk – az „esernyős forradalom” – akkorát bukott, mintha Soros György száz banánhéjon csúszott volna el. Közben Oroszország sikeresen kivédte az ellene irányuló sokadik hiszteroliberális gyarmatosító próbálkozást az ukrán és a szír fronton, s mára Oroszországot fogcsikorgatva  ugyan, de kénytelenek elismerni  a nyugati hatalmak. Mindez megadja a háttérbeli erőt minden más ország számára is: Dél-Afrika és Latin-Amerika nagyobb része mára felmondta a liberális szerződést. A korábban mindig nyugatpárti Izrael is egyre jobb kapcsolatokat épít ki Oroszországgal, Washington minden tiltakozása ellenére.

Közép-Európában pedig egy sokrétű, de a legfontosabb kérdésekben egységes cseh-lengyel-magyar-szlovák tömb látszik kialakulni, mely pajzsként áll ellen Brüsszellel szemben.

A liberális rend omlik, mert nem állta ki az idők próbáját.

Minden magyar számára büszkeség forrása, hogy Magyarország e folyamatoknak nem passzív szemlélője, hanem aktív szereplője. A magyar kormányzat szerényen ugyan, de aktívan segíti a hatalmas háttérfolyamatokat helyes irányba. Ezért a bátorságért le a kalappal a magyar kormány előtt!

De ne gondoljuk, hogy a csatát az emberiség megnyerte, ehhez ugyanis még sok idő kell. Még csak a pozitív folyamatok elején vagyunk. A háttérhatalom nem alszik, s nem nyugszik bele vereségébe. Jelenleg a háttérhatalmista támadások három fő fronton várhatók:

  • környezetvédelem terén: hamis zöld jelszókkal igyekszik a fejlett világ gátolni a fejlődő államok növekedését, e harcnak apró magyar vetülete a Paks II. elleni hisztérikus harc: a nyugat nem akar Paks II.-t, mert nem akarja, hogy Magyarországnak olcsó, tiszta energia álljon bőségesen a rendelkezésére, ez esetben ugyanis nem fogja vásárolni a méregdrága idegen energiát,
  • a vallás terén: a Vatikánt ideiglenes megszállás alatt tartó argentín sámánista- ateista sómen hatalmas károkat okoz, sajnos a katolicizmuson kívül is, nagyon fontos ezért nem hinni ennek a miniantikrisztusnak,
  • a legnagyobb veszély természetesen a háború: sose lehet tudni, mikor fogja egy végső kétségbeesésbe eső nyugati vezető a gombot, ezért nagyon fontos, hogy az emberiség haladó része hatékonyan fegyverkezzen, ez ugyanis a világbéke záloga.

A lényeg azonban mégi: van ok a derűlátásra!