Svédek

By | 2015-08-18

Manapság ballib körökben gyakori érv, hogy azért kell minden létező embert az országba befogadni, mert egykoron „mi” (mármint a magyarok) is menekültként érkeztünk az országba a IX. sz. végén.

Ez az érvelés hazug is, csúsztatás is, meg vicces módon pont a ballib érvelés ellen szól.

Ami a tényszerűséget illeti, az állítás kétszeresen is ökörség.

Egyrészt a mai magyar nép zömének ősei nem érkeztek sehonnan a IX. században. A legtöbb magyar ősei őshonosak a Kárpát-medencében, de legalábbis nem Árpádékkal jöttek, hanem korábbi vagy későbbi bevándorlók. A genetikai vizsgálatok szerint a mai magyarság kevesebb mint 10 %-a származtatható Árpádék népétől.

Másrészt, Árpádék nem voltak menekültek, hanem hódítók. Ezen az sem változtat, hogy gyakorlatilag nem ütköztek komoly ellenállásba a térségbe való bejövetelkor. Ennek oka az, hogy a térségi államok gyengék voltak, így eszükbe se jutott ellenállni. Az ország keleti fele Bulgária gyéren lakott határvidéke volt, a nyugati része pedig az éppen szétesőben lévő Moráviához tartozott. Anomymus említ román fejedelemséget is Észak-Erdélyben, de ez máig örök vita, hogy ilyen valóban létezett-e. A román történészek kedvence a magyar Anonymus, pont emiatt.

Mindennek vicces fejleménye, hogy a korabeli magyar emberek számára kicsit kellemetlen is volt, hogy a magyarok szinte ellenállás nélkül csinálták meg a honfoglalást. Így utólag igyekeztek véres harcokat kitalálni. Ugyanis a korabeli „nemzetközi jog” szerint egy föld tulajdonlásának leginkább legitím alapja a fegyverrel való hódítás volt. Ehhez képest a szinte harc nélküli bevonulás valahogy nem tűnt elegendően komoly alapnak: miféle ország az, melyet nem sok vérrel hódítottak meg kemény, hosszú, dicsőséges csatákban???

De nézzük csak mi van, ha elfogadjuk a balliba gágogást, s tényleg feltételezzük, hogy Árpádék menekültek voltak! Vajon a korabeli morva örülhetett, hogy a magyarok elvették a földet, a meglévő államot lerombolták, aztán új államot alapítottak a helyén, továbbá elvették a lakosok nyelvét, s magyarrá asszimilálták őket?

Minden közösség természetes joga az önvédelem. Abszurdum az önvédelmet valamiféle gonosz, fasiszta mesterkedésnek beállítani.

Vicces hír ezzel kapcsolatban Svédországból:  a helyi ultraliberálisok csúnyán összevesztek egymással. A vita természetesen azon pattant ki, hogy hogyan legyünk még „toleránsabbak” és mi az igazi helyes liberális viselkedés.

Nos, a svéd liberálisok azon a kérdésen vesztek össze, hogy svéd homokosok azt tervezik, hogy “büszkeségmenetük” során keresztül fognak menni egy muszlimlakta városnegyeden is. Az egyik liberális frakció ezt üdvözölte, ugyanis a homokosok „jogai” mindenek felett állnak, s helyes dolog a muszlimokat is megtanítani a „másság” tiszteletére. Ezzel szemben a másik liberális frakció hosszú gondolkozás után arra jutott, hogy az előbbi frakció érvelése rasszista és nem liberális, ugyanis a muszlim kisebbséget arra kényszeríteni, amit kulturális identitása szerint elutasít, nem más, mint súlyos rasszizmus, még akkor is, ha maga a cél „jó”.