Szovjetek Kubában

By | 2021-03-17

A magyar jobbosok egyik tévhite a kozmopolitizmus azonosítása az internacionalizmussal. Pedig a kettő egészen más.

A kozmopolitizmus a nemzeti identitások eltörlését jelenti, míg az internacionalizmus az egyes nemzetek együttélését.

A szovjet rendszerideológia annyira szükségét érezte nemzetek létezésének, hogy ha nem volt ilyen, akkor csinált. Korábban említettem Szovjet Közép-Ázsia példáját, ahol valójában egyfajta egységes kevert identitás volt, míg a szovjet társadalmi mérnökök nem hoztak létre külön nemzeteket, melyek máig léteznek.

De még egy vicces példa: a hakaszoké. A hakaszok tulajdonképpen dél-jenyiszeji tatárok, de mivel messze élnek a Volga-menti Tatársztántól, a korai szovjet nemzetépítők úgy gondolták, külön kellene őket kezelni, s ki lettek találva a “hakaszok”. Aztán új vélemények jöttek, hogy mégse kellene túlzásba vinni a nemzetépítést, így tervbe lett véve a hakasz nemzet megszüntetése. Ekkor jött azonban a meglepetés: a helyi vezetés már rájött, a legjobb módszer az érdekérvényesítésre a “nemzeti”, így a hakasz kommunisták levelet intéztek Sztálin elvtárshoz, melyben jelezték felháborodásukat amiatt, hogy egyes körök meg akarják szüntetni a “fiatal szocialista hakasz nemzetet”. Aztán Sztálin megnézte a térképen hol vannak a hakaszok, majd vállat vont, s leállította a hakasz nemzet “likvidálását”, így 1930-tól nem csak “kerület”, hanem egyenesen “autonóm terület” lett Hakasziából.

A szovjet logika a nemzetek közti barátságot támogatta, nem az egyének köztit. A külföldiekkel való kapcsolat pedig egyenesen negatív viselkedésnek számított.

Kubában a csúcsidőban – 80-as évek közepe – 20 ezer szovjet kiküldött volt, az egész országban, de a legtöbb persze Havannában. Az egyes kiküldöttek tömbökben laktak.

A kubaiakkal való kapcsolatra nem néztek jó szemmel. S teljesen mindegy volt, hogy a kubai egy “szocialista” nemzet, ettől függetlenül az elvárás az volt, hogy a szovjet ember csak képviselőin, felettesein keresztül legyen kapcsolatban kubaiakkal. A szovjet hatóságok kifejezetten támogatták a kubai kultúra nem megismerését, a nyelv nem megtanulását.

Gyakorlatilag alig pár renitens szovjet volt, aki mégis megtanult spanyolul. S az ilyenekre a többiek mint valamiféle furcsa, zavaros, kriminogén alakokra néztek.

De az egyénieskedés tilalma olyan szintű volt, hogy az egyes szovjet lakótömbök közti kommunikációra is rossz szemmel néztek. Diákok esetében egyenesen tilos volt a “lakónegyed” elhagyása, felnőtteknél meg nyomós ok kellett hozzá.

Ennek következménye az lett, hogy a szovjet kiküldöttek szinte semmit se ismertek meg a helyi életből, de még egymás tapasztalatait se tudták kicserélni. Persze akadtak merészebb, 16-17 éves diákok, akik a diáktilalmat megszegték, de ez kevés ember volt, s nyilván ők se állandóan tették ezt.

Amit a hatalom nem vett észre: ez az elzártság nem feltétlenül a rendszert erősítette. Mivel jellemzően az átlagembernek semmilyen tapasztalata nem volt nyugatról, egy egyaránt elhitték a legfantasztikusabb nyugatellenes és nyugatpárti álhíreket is.

Az átlag kubai szovjet kiküldött sose járt nyugaton, átutazóban se. Egyesek egyetlen nyugati élménye az volt, hogy egy időben az Aeroflot Moszkva-Havanna járata leszállt egy órára Írországban – így láthattak a szovjet kiküldöttek egy csillogó repülőtéri épületet, benne egy luxuscikkeket árusító bolttal. S igen, volt szovjet gyerek – mert elsősorban diákokkal voltam kapcsolatban, életkorom miatt – aki komolyan elhitte, hogy ilyen a nyugati élet. Gyakorlatilag úgy képzelte el a korabeli nyugatot, mint a hivatalos propagandában a kommunista jövő volt bemutatva: nem kell dolgozni, mindenki luxusban él, eszik-iszik amennyit akar, s csak akkor tesz bármit is, ha kedve van hozzá. Miután én akkor már számtalanszor jártam nyugaton, így megjegyeztem, hogy a nyugati élet jobb, mint miénk, de egyáltalán nem az, mint amit képzel, megkaptam az, hogy én a hivatalos szöveget hangoztatom, nem merem megmondani az “igazságot”.

Arra a felvetésemre pl., hogy Madridban sok a koldus, a nyugatimádó szovjet diáktársam kijelentette, ez nyilvánvalóan hazugság, mert Spanyolországban kapitalizmus van, s a kapitalizmusban mindenki gazdag!

Egyébként érdekes fejlemény: most amikor Oroszországba immár 30 éve bármilyen nyugati infó eljut korlátlanul, szabadon lehet utazni, a nyugat népszerűsége többszörösen alacsonyabb, mint a szovjet időkben, amikor hivatalosan csak negatív infók voltak a nyugatról.

szovjet kiküldöttek újévi ünnepsége a 80-as évek közepén (forrás: cubanos.ru) – a legtöbbeknek a bikinis Hópehelyke lesz sajátos, de nekem a kép igazi kordokumentumjellegét a hosszúnadrágos fehéringes strandoló férfi adja, ez annyira tipikusan szovjet jelenség: hosszúnadrágban, cipőben strandra menni