Tag Archives: demokrácia

Demokrácia lett!

Demokrácia lett! A ballib médiák és megmondóemberek ismételten gusztustalan módon viselkedtek: kiderült, csak a hatalmat akarják, elveik nemigen vannak.Évek óta halljuk, hogy diktatúra van, hogy a választási rendszer igazságtalan és a Fideszre lett szabva. Most, a hódmezővásárhelyi sikerük után hirtelen abbamaradt mindez. Már semmi gond a választási rendszerrel. Furcsa, nem? Már egy éve megmondtam, a ballibek harca az… Read More »

A sajtószabadság elleni EP-határozatról

November 23-án az Európai Parlament határozatot fogadott el a sajtószabadság ellen. A határozat teljes szövege itt található.  Lényegében a határozat része az oroszellenes hisztériakampánynak. A 750 EP-képviselőből a szavazáson 691 vett rész, közülök 304 igennel szavazott, 179 nemmel, 208-an pedig tartózkodtak. De érdekes megnézni, hogy mi a szavazás eredménye frakciónként. Jelenleg az Európai Parlamentben 8 frakció van + vannak… Read More »

Autokrácia és Kornai

Magyarország állítólag autokrácia Kornai János szerint, erre táblázatot is készített. A felhozott érvek azonban vagy tévedések vagy jelentésnélküli frázisok. Gyengék azok az intézmények, melyek garantálják a kormány leválthatóságát? Dehát az egyetlen ilyen intézmény aszabad és demokratikus választás, melyet még Kornai is elismer! Nincs terror, de a hatalom felhasznál eszközöket az ellenfelekkel szemben. De hiszen ez demokráciában is így… Read More »

Szánalmas liberális bircázás

A mai tömegdemokráciák jellemzője: nem öntudatos és független polgárok döntenek politikai kérdésekben. Hanem az egész nép dönt el pl. fontos szavazásokat, parlamenti választásokat.Az egyszerű kisember pedig ritkán képzett eszmeileg, ritkán olvas pártprogramokat. Alapvetően ötödrangú jelentésű kérdések alapján szavaz erre vagy arra. Amerikában, ahol a tömedemokrácia  a legfejlettebb ma már a jelöltek hétköznapi életének legapróbb  ügyei is fontosabbak, mint… Read More »

Illiberális demokrácia?

A demokráciának van több korlátozott alakja. Egyik a népi demokrácia. Ez azt jelenti: a marxista elvekre alapszik az illető demokrácia, csak ezeken az elveken belül érvényesül a demokratizmus. Azaz illegális más elvek alapján politizálni. A népi demokráciában minden legális erő kötelezően kell, hogy vallja a szocializmus építésének programját, nem akarhat magántulajdonon alapuló gazdaságot, stb- A másik a polgári… Read More »

Számvetés

Amikor az embernek születésnapja van, számot vet az eltelt évről. Ha kínai lennék, nagyon szerencsés ember lennék. Kínában a legszerencsésebb számnak a 8-as számít. Sok szülő igyekszik november elejére betervezni  a gyereknemzést, hogy a jövevény augusztusban születhessen. Augusztus 8-án születni pedig maga a csúcs. Hát, én meg pont akkor születtem: augusztus 8-án… Szóval számomra az elmúlt év meghatározó… Read More »

Liberális demokrácia nézetek

Érdekesek a liberálisok nézetei a demokráciáról. A szavazás csak addig számít, míg azon “helyes” eredmény születik. Ha nem, akkor baj van. Aki “rosszul” szavaz, az 50-es IQ-jú ostoba paraszt, s a legjobb lenne elvenni tőle a szavazati jogot. Esetleg minden szavazójelölt járuljon először a Ballib Agytröszt elé, s csak annak legyen szavazati joga, akit ez a tiszteletreméltó, független, pártatlan,civil… Read More »

Két fasizmus

Az olasz változat alapvetően konzervatív volt: a kapitalizmus előtti állapotokat akarta visszahozni. A német változat viszont forradalmi volt: új társadalmat akart építeni. Hogyan engedték meg a kor hatalmasai ezen eszmék hatalomra jutását? Úgy, hogy kompromisszumot kötöttek ezekkel az eszmékkel. Németországban a német nagytőke hathatós támogatása nélkül sosem jutott volna hatalomra Hitler. Mit adott Hitler cserébe? Beszüntette az ipari… Read More »

Holokauszttagadás

A mai, modern, hanyatló liberális társadalmak egyik beteges vonása a politikai korrektség, azaz csak bizonyos nézeteket szabad hangoztatni, másokat nem. A diktatúrákban is így szokott ez lenni: az emberek tudják mit szabad mondani és mit nem. Mint kommunista diktatúrában felnőtt, szocializálódott ember  ezt már megtanultam kisgyermek koromban. Hányszor hallottam nagyszüleimtől és szüleimtől a következő mondatokat: Ilyet nem szabad… Read More »

Rendszerváltás Bulgáriában

Ellentétben Magyarországgal, a bolgár rendszerváltás hozzáköthető egyetlen egy dátumhoz: 1989. november 10-hez. A hatalom ezt megelőzően szinte teljesen reformmentes volt, s gyakorlatilag ellenzék sem létezett. Ezért a bolgár átmenet egyik sajátossága: a dolgok nagyon gyorsan történtek, egyik napról a másikra. Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, az utolsó pillanatig a sziklaszilárd marxista rendszer működött. 1985-ben a Szovjetúnióban hatalomra kerül Mihail Gorbacsov.… Read More »

Kapitalista párttaggyűlés

A kommunizmusban szokásban voltak a sok embert összegyűjtő, teljesen értelmetlen zombigyűlések, melyeken a szónokok közhelyeket, sablonokat, valamint nyílt butaságokat mondtak, a hallgatóság meg közben a nyitott szemmel való alvás művészetét gyakorolta. Ilyen gyűlések voltak iskolákban, munkahelyeken, meg általában mindenféle politikai események kapcsán. Ezeket a gyűléseket normális ember nem vette persze komolyan. Aki mégis komolyan vette őket, azt a nagy… Read More »

A karrier és a politika

A témáról teljesen objektívan tudok írni, mivel sosem építettem karriert, sőt ma már ez szándékomban sem áll. Egyszerű szürke aktatologatóként tengetem életemet egy hatalmas multicégnél, s a munka számomra az élet másodrendű kérdése, melyre rá vagyok kényszerülve azon okból, hogy nem rendelkezem elegendő vagyonnal életem biztosítására. Azaz semmilyen szempontból sem vagyok érintett a kérdésben. Lássuk most mi a… Read More »