Tanulság Amerikából

By | 2020-02-10

Amikor a fehér faj, pontosabban annak nyugat-európai része meghódította Amerikát, ott létezett két nagy állam, több kisebb, s számtalan államtalan nép.

Amikor egy szervezett állam hódít, mindig a másik szervezett államot képes a leggyorsabban eltaposni. Amerika meghódítása esetében is így történt: a két nagy államot – az aztékot és az inkát – a felfedezéstől számított 50 éven belül megsemmisítették a spanyolok, a kisebb országok esetében a folyamat lassabb volt, míg az államtalan népek leigázása csak XIX. sz. végére fejeződött be egyes területeken, sőt pl. Brazíliában máig léteznek kis indián törzsek, melyek úgy élnek, minha nem is lett volna 1492.

A két nagy állam rendszere és belső logikája is egészen más volt. Az Azték Birodalom rendszere mintha egyfajta keverék lett volna a nyugat-európai és az iszlám modell között – szakrális uralkodó, kiterjedt magántulajdon, nagy vagyonok, a vezető réteg kiszolgáltatottsága a központi hatalomnak, ezzel szemben az Inka Birodalom az ókori Egyiptomra emlékeztetett, azaz az állam fokozott szerepe a gazdasági életben, a magántulajdon korlátozott jellege.

Továbbá, az Azték Állam olyan volt, mint a brit, francia, holland gyarmatosítás: meghódított idegen területeket, azokról adót szedett, de ezen túl nem próbálta azokat az azték állam részévé tenni, sőt kifejezetten óvakodott saját identitása kiterjesztésétől idegenekre.

Ezzel szemben az Inka Állam az ellenkezőjét követte, azaz az orosz, spanyol, portugál gyarmatosító modellt: a meghódított idegen területeket igyekezett integrálni, oda telepeseket küldeni, a helyi lakosságot pedig “civilizálni”, többek között a vallás és a nyelv terjesztésével is.

A felfedezéskor kb. 6-25 milliós – sajnos nem léteznek pontos számok: a legkisebb és a legnagyobb becsült számot írtam le – Azték Birodalom lakosságának csak kis része beszélte az azték nyelvet. Míg a kb. 10-35 milliós Inka Birodalom lakosságának többsége ténylegesen beszélte a hivatalos nyelvet, a kecsuát.

Jól látható ennek eredménye ma is: az azték nyelvet ma kb. 2 millió ember beszéli még, mind az eredeti azték törzsterületen, Mexikó középső részén, míg a kecsua nyelvet ma is hatalmas területen beszélik, Dél-Kolumbiától Észak-Argentínáig, összesen kb. 10 millió ember anyanyelve máig.

Minden különbség ellenére azonban, a spanyolok mindkét birodalmat gyorsan meghódították.

Az aztékok legyőzésének története ismertebb: 1519-ben értek el a spanyolok először az azték fővárosba, s 1535-ben a terület már hivatalosan is spanyol gyarmat lett. A mítosz szerint kevesebb mind ezer spanyol – akik egy része nem is volt katona – legyőzte a 200 ezres azték hadsereget. Ez még akkor is képtelenség, ha figyelembe vesszük, hogy az európaiakra csak kis mértékben halálos, de az indiánokra hatalmas arányban halálos európai betegségek – különösen a bárányhimlő és a kanyaró – már az elején kb. 40 %-os halálozást okoztak az indiánoknál – ez később 90 %-ra nőtt, már a hódítás után. A spanyol siker kulcsa: az aztékok által leigázott népek szívesen lettek a spanyolok szövetségesei az aztékok ellen.

Az inkák meghódítása kicsit későbbi vállalkozás. Az inka uralkodó és a spanyol hódítók első találkozása 1532-ben történt. Itt a spanyolok még kevesebben voltak, mint az azték esetben, kevesebb mint 200 emberből állt a spanyol “hadsereg”, s alig pár ember volt ebből hivatásos katona.

Itt is az Európából behozott betegség, s annak következménye lett a bukás kezdeti oka. 1523-ban nagy bárányhimlő fertőzés terjedy el az egész Inka Államban, aminek következtében mind az uralkodó, mind a trónörökös meghaltak. Az uralkodó többi fia között hatalmi harc tört ki, először az egyik fiú győzött, maj a másik, aki megölette az előzőt. Azonban nem sikerült stabilizálni a hatalmat, a birodalom megosztott lett a 2 “párt” hívei között. A spanyolok ügyesen az egyik tábort támogatták a másik ellen, miközben őket egyik tábor se vette komolyan. Amint győzött a spanyolok által is támogatott párt, annak vezetőját, az új uralkodót a spanyolok elfogták, amit az tett lehetővé, hogy az inka uralkodó annyira nem tekintette veszélynek a spanyolokat, hogy bár párezres kísérettel, de abból csak kislétszámú testőrséggel védte magát. A vas fegyverekkel és puskaporral – az inkák nem ismerték a puskaport, s bronz fegyvereik voltak – rendelkező 200 katonailag tapasztalatlan spanyol könnyedén legyilkolta a párezres inka kíséretet, az uralkodót fogságba ejtve.

Az uralkodó, abban a hitben, hogy a spanyolok csak zsákmányt akarnak, meg akarta váltani magát. A váltságdíjat a spanyolok átvették, értéke mai vásárlóértéken számítva kb. 1 milliárd dollár volt, az összeget a spanyolok szétosztották maguk közt, rang alapján, de még a legkevesebbet kapó szolgák is, mai áron számolva, hirtelen milliomosok lettek.

De természetesen a spanyolok nem csak zsákmányt akartak, hanem gyarmatot is, így a váltságdíj kifizetése után se engedték el az uralkodót, majd pedig kivégezték őt.

Ez után a spanyol hatóság még egy ideig jogilag fenntartotta az inka alkotmányt, azaz továbbra is voltak inka uralkodók, a spanyolok bábjaként, majd amikor az egyik báb a spanyolok ellen fordult, véget vetettek a jogi cirkusznak 1549-ben, amikor nem nevezték már ki senkit uralkodónak, eleve 1542-től a hivatalos vezér a Madridból kinevezett alkirály lett. (A pontosság kedvéért: a volt inka terület egy részén még volt inka ellenállás 1572-ig.)

Ami Latin-Amerika érdekessége: végül a spanyolok megszüntették az indián identitást, de a helyére lépő spanyol identitás rövididejű maradt. Mindenhol új identitás alakult ki, melynek alapja szinte mindenhol a kevert faj, azaz egyszerre európai és indián, néhol néger elemmel is.

a volt inka főváros központja ma