A Téli Háború másképp

A Téli Háború története közismert, ezért most egy kicsit más nézőpontból megvilágítva.

Sztálin fő célja természetesen a marxista eszme terjesztése volt, de a 30-as évek végétől ezt a célt kiegészítette egy másodlagos, hazafias cél is – ezt a tényt az antikommunista orosz emigráció is elismerte -, ez pedig Oroszország területi egységének visszállítása volt.

Az 1917-es puccs után sok terület leszakadt, ill. le lett szakítva Oroszországról. Ezek egy részét még a következő években sikerült visszaszerezni (Ukrajna, Kaukázus), de nyugati irányban sok elvesztett terület tartósan elszakadt: Lengyelország, Finnország, s a 3 balti állam.

Finnországot Oroszország az 1808-1809-es orosz-svéd háborúban szerezte meg. A háború közvetve része volt Napoleon háborúinak: ekkor Napoleon Oroszországot támogatta, míg a britek pedig Svédországot. Az autonóm Finnország e háború eredményeképpen lett Oroszország része, autonómiája az orosz uralom is alatt is megmaradt: a mindenkori orosz cár lett Finnország nagyhercege, akit Turkuban (az első finn fővárosban), majd Helsinkiben főkormányzó képviselt, viszont a nagyhercegség belügyeit legnagyobb részben a cár által helyileg kinevezett hatóságok intézték: a cár ügyelt, hogy mindig csakis helyieket nevezzen ki. A svéd vereség következménye volt az is egyébként, hogy a svéd királyi család kihalása után Napoleon egyik tábornoka, Jean Baptiste Bernadotte lett az új svéd király Karl XIV Johan (XIV. Károly János) néven – máig az ő leszármazottaiból áll a svéd királyi család.

1917 decemberében Finnország élt a lehetőséggel és kikiáltotta függetlenségét. Ezt követően polgárháború kezdődött a szovjetpárti és a szovjetellenes erők között, mely a szovjetellenesek győzelmével végződött, így Finnország stabilizálódott mint nem-kommunista független állam. A független Finnország a fenti események során sikeresen növelte saját területet: megszerezve a korábbi Finn Nagyhercegséghez sosem tartozott Proszozero (finnül: Porajärvi) és Reboli (finnül: Repola) járást, a történelmi Kelet-Karélia régióban.

A Szovjetúnió (pontosobban ekkor még: Szovjet-Oroszország) és Finnország 1920-ban normalizálták kapcsolataikat: Finnország visszaadta Proszozero és  és Reboli járást, viszont cserébe kijárást kapott a Jeges-tengerre, Oroszország lemondott Finnország javára a Pecsenga (finnül: Petsamo) vidékről, így megszűnt a norvég-orosz határ, bár a finn-szovjet békeszerződés értelmében megmaradt Oroszország joga a területen keresztül való áthaladásra a norvég-orosz kereskedelmi kapcsolatok fenntartása céljából.

A Téli Háború közvetlen előzménye: Sztálin ultimátumot intéz Finnországhoz, hogy Finnország egyezzen bele a finn-szovjet határ módosításába a Karéliai-földnyelv térségében: a Karéliai-földnyelv északi kétharmad akkor Finnországhoz tartozott, déli egyharmada a Szovjetúnióhoz (e területen található Szentpétervár is), valamint kapjon jogot a Szovjetúnió katonai támaszpont létesítésébe finn területen. Valójában ez utóbbi volt Sztálin fő célja: a szovjet balti flotta hatékony működéséhez szükséges volt egy tengerészeti támaszpont a Finn-öböl külső részén – ne feledjük, ekkor Észtország független állam volt még, így a szovjet flotta nem használhatta az észt kikötőket.

Finnország természetesen elutasította az ultimátumot, így 1939. november 30-án a Szovjetúnió megtámadta Finnországot. Magának a háborúnak a menete közismert: a szovjet csapatok vesztesége az 5-szöröse lett a finn veszteségeknek, s a háború első szakaszában a finn erők sikeresen megállítottak a szovjet erőket, sőt ellentámadásokat is végrehajtottak. Sztálinnak le kellett váltania a háborúért felelősöket, majd teljesen új taktikát kellett kidolgoznia, hogy végül a háború második szakasza szovjet győzelemmel végződjön.

Mi is történt? Sztálin és közvetlen környezete komolyan elhitte, hogy az ideológia képes helyettesíteni a katonai szaktudást. Az eredeti terv az volt, hogy a szovjet gyalogság behatol finn területre, ott megalakul az új szovjetpárti kommunista finn kormány, aminek hatására a finn munkásosztály fellázad a finn polgári kormány ellen, így a szovjet hadseregnek majd nem is kell igazán harcolnia, hamarosan megalakul a Finn Szovjet Szocialista Köztársaság, s az csatlakozik a Szovjetúnióhoz.

E naív terv megvalósítása egyébként meg is kezdődött: az első elfoglalt finn kisvárosba oda lett szállítva Otto Kuusinen, a Szovjetúnióban élő finn kommunista, aki azon nyomban ki is kiáltotta a Finn Demokratikus Köztársaság nevű államot. Miután ennek a lépésnek nulla eredménye lett és a háborúban a szovjet erők elkezdtek vesztésre állni, a szovjet vezetés rádöbbent december végén: a háborúhoz katonai ismeretek kellenek, nem röplapok és támogatottságot nélkülöző bábkormányok.

A Téli Háború több fontos változtatást hozott a szovjet haderőt illetően, melyek nem következtek volna be, ha nem lett volna a háború első, szovjet szempontból katasztrofális szakasza:

  • az 1917-ben eltörölt katonai rangok, melyek 1935-ben részlegesen vissza lettek állítva, 1940-ben teljesen vissza lettek állítva a szovjet fegyveres erőkben, ismét létrehozva a katonaságban alapvető fontosságú alá-felérendeltség rendszerét.
  • az addig legfontosabbnak tekintett politikai tisztek szerepe ezentúl  a második ember szerepe lett a vezető katonai szakember mögött, a politikai tisztek ezentúl nem dönthettek,
  • Sztálin rájött, a nagyszámú gyalogság sem elegendő egy háborúhoz, a modern háborúhoz elsősorban haditechnika kell, nem embertömeg.

Amit biztosan el lehet mondani: ha a szovjet haderő nélkülözte volna e háború tapasztalait, a német hadsereg 1941-ben komolyabb eredményeket tudott volna elérni a Szovjetúnió ellen. A történet furcsasága: a finn-szovjet Téli Háború alatt Németország a szovjet oldalt támogatta.

A másik érdekes tényező Anglia és Franciaország szerepe. A két állam ekkor már háborúban állt Németországgal, Németország pedig az agresszor Szovjetúniót támogatta Finnország ellenében. Bár Finnország már a háború elején kérte Anglia és Franciaország segítségét, egyik állam sem sietett segíteni. Ugyanígy tett Németország összes szövetségese is, de ez érthető volt: Magyarország pl. hivatalosan semlegességet nyilvánított a kérdésben, bár a magyar kormány nem gátolta meg magyar önkéntesek részvételét, így párszáz magyar ténylegesen is harcolt a háborúban a finn oldalon. Németország szövetségesei közül egyedül Olaszország küldött segítséget: az olaszok sem embereket küldtek azonban, hanem haditechikát – a szállítmányt Németország azonban elfogta, s csak a szovjet győzelem után engedte azt tovább. Anglia és Franciaország magatartása viszont megmagyarázhatatlan volt. Anglia és Franciaország csak azzal a feltétellel volt hajlandó segíteni, ha ehhez felhasználhatja a semleges Norvégia és Svédország területét, amit természetesen ezek az országok visszautasítottak. Végül a britek és a franciák hajlandóak lettek volna segíteni elfogadhatóbb módon is, de ekkor már a finnek megértették, ebben a két országban nem lehet megbízni, így inkább megfogadták Hitler tanácsát és aláírták a kedvezőtlen békefeltételeket a szovjetekkel.

Mi lett volna, ha Anglia és Franciaország ténylegesen segít a finneknek?

A következmény az lett volna, hogy Anglia és Franciaország háborúba keveredett volna a Szovjetúnióval 1940-ben, Németország pedig belépett volna szintén ebbe a háborúba, Finnország ellenében, a szovjet oldalon. Ennek eredménye az lett volna, hogy az egész világháború teljesen másképp alakult volna. A német-szovjet szövetség a tényleges 2 éves időtartam helyett sokkal hosszabnak bizonyult volna, s Hitler pedig mindenképpen Angliát támadta volna meg először, nem a Szovjetúniót. Az USA vagy semleges maradt volna, vagy csak Japán ellen háborúzott volna ebben az esetben. S a legfontosabb: a háború valószínáleg még az 50-es évek elején is tartott volna, s nem végződött volna egyik fél teljes győzelmével sem. A német-szovjet szövetség természetesen így is szétesett volna az egymást ütő érdekek miatt, csak ez sokkal később történt volna meg.

Végül, a pontosság kedvéért a történet vége.

A szovjet győzelem után Finnország átadta a Szovjetúniónak a kért Karéliai-földnyelv teljes finn részét, valamint Lapplandiában Salla-megye keleti részét, további Petsamo egy részét. Ezen kívül 40 évre bérbe adta a Szovjetúniónak Hankót, tengerészeti támaszpont létesítése céljából.  (A támaszpontot a Szovjetúnió 1956-ban elhagyta, azóta nincs szovjet támaszpont finn területen.)

1941-ben Finnország az összes fenti területet visszahódította, plusz egész Karéliát is. A II. vh. végeztével visszállt a Téli Háború végén kialakult határ a két ország között, azonban most már egész Petsamo szovjet lett: ezért van ma közvetlen norvég-orosz szárazföldi határ.

S mi lett a csődöt mondott Finn Demokratikus Köztársasággal? 1940-ban meg lett szüntetve, területének egy része csatolva lett az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársasághoz, másik részéből pedig – csatolva hozzá Kelet-Karélia egyes részeit – ki lett alakítva az új Karél-Finn Szovjet Szocialista Köztársaság, mely egészen 1956-ig létezett, elnöke mindvégig Otto Kuusinen volt. 1956-ban Hruscsov megszüntette a Karél-Finn Szovjet Szocialista Köztársaságot, helyette lett az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaságon belüli karéliai autonóm köztársaság, mely jelenleg Karéliai Köztársaság néven Oroszország egyik autonóm területe. A terület ma etnikailag 83 %-ban orosz, 7 %-ban karél – finn lakosság sosem élt itt nagy számban, bár fontos adat, hogy a finnek a karélokat a finn nép részének tekintik. Ami pedig a Karéliai-földnyelv Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolt részét illeti, innen a II. vh. után a többségben lévő finn lakosságot deportálták Finnországba.

kuusinen

Kuusinen aláír

Otto Kuusinennek pedig szerencséje volt. Sztálin nem büntette meg őt a kudarcért. Sztálin halála után pedig erősen felívelt karrierje, 1964-ben halt meg az SZKP KB egyik titkáraként. Finnország viszont sosem bocsátott meg neki: bár a hidegháború éveiben Finnország külpolitikailag teljes mértékben a Szovjetúnió elkötelezettje volt, amikor Kuusinen, 1964-ben bekövetkezett halála előtt, kérvényezte a finn kormánynál, hogy engedélyezzék számára a hazalátogatást néhány napra, mert szeretné utoljára látni szülőföldjét, a kérést a finn hatóságok azonnal elutasították.

th

térkép az 1918. január 1. utáni helyzet változásokról:

  • idegen államok: világosszürke – Svédország, sötétszürke: Norvégia, piros: Észtország (1940-1941, 1945-1991 között a Szovjetúnió része)
  • sötétzöld – Finnország, világoskék – Oroszország (1991 előtt: Szovjetúnió)
  • világoszöld – 1918-1920: Finnország, 1920-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
  • középzöld – 1918-1940: Finnország, 1940-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
  • bordó: 1918-1920: Szovjetúnió, 1920-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
  • lila: 1918-1920: Szovjetúnió, 1920-1940: Finnország, 1940-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: Finnország, 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
  • rózsaszín: 1918-1941: Szovjetúnió, 1941-1945: 1945-től Szovjetúnió, ill. Oroszország
  • fekete vonallal jelölve: a Karéliai Köztársaság területe