Teniszkarrierem

By | 2018-06-03

7 évesen beirattak tenisziskolába. Ez 1974, akkoriban ehhez komoly protekció kellett.

A szüleim hetekig kerestek teniszedzőt. Egy akkori magyar világsztár bajnokhoz is eljutottunk (Taróczy Balázshoz), aki végülis befogadott abba az iskolába, ahol ő is foglalkozott edzői tevékenységgel.

Én végig tiltakoztam, hogy nem akarok teniszezni tanulni. De mivel a másik két alternatíva az úszás és a vívás volt, belenyugodtam: az úszástól féltem, hogy megfulladok, míg a vívástól, hogy átszúrnak, ehhez képest a teniszlabda általi pofánütés tűnt a legkisebb rossznak.

Szóval 1974 októberében megkezdtem heti háromszori tenisztanulmányaimat, már nem emlékszem hol, de valahol Budapest I. kerületében volt egy sporttelep.

Eleinte még illedelmesen átöltöztem, lementem a pályára, ahol külön-külön volt 3 csoport: kisgyerekek, kamaszok, felnőttek. Taróczy a kamaszokat oktatta időnként személyesen is, hozzánk, gyerekekhez csak párt percre jött az első órán, szóval minket valami fékezettebb habzású teniszcsillag oktatott. Azaz csak oktatni próbált, mert hamar kiderült, hogy csoportunk tagjainak fele csak szülői kényszerből van jelen és esze ágában sincs teniszezni. Így csoportunk már a 3. órán spontán módon 2 alcsoportra oszlott: a teniszezni akarók maradtak a pályán, a teniszezni nem akarók meg a pálya melletti padokra ültek le. A 3. héten már be se mentem az öltözőbe, hiszen minek kellene átöltözni teniszruhába a padon üléshez.

Lassan kinőttem magamat a teniszezni nem akarók vezéregyéniségévé, ami nagy teljesítmény volt, lévén én alig 7 éves, míg voltak 9-10 évesek is. Ezt történetek előadásával értem el, részben Hofi Géza számokat adtam elő (Hofi lemezeit több tucatszor hallgattam meg, s sokat fejből tudtam, kedvencem a Majakovszkij-paródiája volt, még ma is emékszem a szöveg kb. negyedére, pedig eltelt 44 év azóta!), részben meg saját szerzeményeket, pl. “amikor a hétvégén a Marson jártam” kezdettel, meg a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló, de igaznak előadott elbeszélésem a városligeti gonosz jósnőről.

itt azt írja, 1975, de biztos vagyok benne, hogy a szám korábbi

Egyes történeteim akkora sikert arattak, hogy a teniszezni akarókból is páran időnként felhagytak a teniszezéssel és átpártoltak a padon ülőkhöz. A kritikus pont a 3. hónapban el is jött. Immár túl kellemetlen lett a tenisziskola vezetőségének, hogy a szülők fizetik a tandíjat, a gyerekek meg nem haladnak, így nagyon diszkréten szóltak apámnak, hogy sajnos nem látnak bennem semmilyen lappangó tehetséget a teniszművészet iránt, így jobb lenne, ha a következő hónapra már nem fizetnének be.

A teljes tenisztanfolyamom alatt összesen kb. 1 órát töltöttem el a pályán, s nagyjából 10-szer próbáltam labdába ütni. Tenisztanulásom teljes eredménytelenségét jelzi, hogy máig nem értem mit jelentenek azok a furcsa számok, amiket mondogatnak a teniszmeccsek alatt a kommentátorok, mint 15:30:40, meg ilyesmi. Most is csak onnan tudom, hogy valaki nyert éppen, hogy taps hallatszik.

Szüleim nem törödtek bele a kudarcba. A következő évben beirattak úszótanfolyamra. Mondanom sem kell, nem tanultam meg úszni a 3-hetes tanfolyam alatt. Úszni tök egyedül tanultam meg 11 éves koromban egy jugoszláviai (ma: horvátországi) nyaralás során.