1992

By | 2021-07-04

1992-ben kezdődött el a jugoszláv háború második, legvéresebb szakasza, Szerbia és Horvátország, valamint Bosznia-Hercegovina 3 nemzete között.

Egy időben egyenesen veszélyes volt Szerbián keresztül utazni, még az autópályán is katonaság volt.

A fő magyar esemény a médiaháború erősödése volt. Antall miniszterelnök elszánta magát, hogy valamit tegyen azzal a helyzettel, hogy szinte minden magyar média SZDSZ-es irányítás alatt áll, s a kormány képtelen megszólalni, így megpróbálta leváltani az akkor mág hatalmas nézettségű/hallgatottságú Magyar Televízió és a Magyar Rádió ellenzéki kötődésű elnökeit, de ennek aláírását a szintén ellenzéki kötődésű Göncz Árpád köztársasági elnök megatagadta. Eleinte még kormánypárti alelnökök kinevezését is megtagadta Göncz. Az Alkotmánybíróság nem döntött érdemben az ügyben, de annyit kimondott: Gönvz nem tagadhatja meg az aláírást. Mégis, patthelyzet alakult ki, az első jele volt ez annak a később általánosan elterjedt mítosznak, hogy a liberálisok a független szakértők, minden más meg pártkatona, valamint, hogy egy “igazi” média csakis ellenzéki lehet.

A Fidesz – mely akkor még ballib párt volt – igekezett a helyzetet kihasználni, valamiféle harmadik erőnek beállítva magát, mely távolságot tart mind az MDF-től, mind az SZDSZ-től. Végülis ez a terv kudarcba fulladt, de mindenképpen ez az év, amikor a Fidesz felmondta “SZDSZ ifjúsági szervezete” státuszát.

Antall kormányának közben egre csökkent a népszerűsége. Elsősorban a népi támogatás csökkent le, mert az életszínvonal nemhogy nem lett osztrák, de még zuhant is a korábbihoz képest. A liberálisok kb. fasisztának kiáltották ki Antallt – a kor egyik jellemző liberális álhíre az volt, hgy Antall diktatúrát készül kikiáltani, s 1994-ben már nem is lesznek választások -, közben pedig az MDF radikális szárnya (a későbbi MIÉP) pedig határozatlannak, megalkuvónak, a lberálisokkal kollaborálónak minősítette.

A Kisgazdapárt hivatalosn kilépett a kormánykoalícióból, de a kisgazda képviselők többsége szakított pártjával, s bent maradt a parlamentben függetlenként, a kormányt támogatva. E nélkül megbukott volna a kormány még ebben az évben.

Torgyán József megtartotta “féregirtós” beszédét, erről a lapok hetekig cikkeztek, mintha legalábbis Hitler hirdette volna a végső megoldást. Egyébként személyes elem: Torgyán a szüleim szomszédja volt akkoriban, a XII. kerület hegyvidéki részén (Tállya utca).

Ez volt a Demokratikus Charta csúcséve, képesek voltak több tízezres tüntetéseket szervezni. A Charta volt az a szerv, mely többek között megalkotta a “ballib” szót, azt állítva, hogy az MSZP volt reformkommunistái és az SZDSZ nyugatpárti antikommunistái között valójában sokkal több a közös, mint az eltérő elem, így együtt kell küzdeniük a fasiszták, klerikalisták, antiszemiták, más gonosz retrográd erők ellen.

Én nagyjából 1993-1994-ig ballib nézeteket vallottam, bár első kételyeim még 1990 őszén jelentek meg a taxisblokád miatt. A médiaharc, s különösen a Demokratikus Charta demagógiája volt a következő pont, mely eltaszított a ballibektől megint kicsit távolabbra. De hozzáteszem, az MDF nem vonzott cseppet sem, teljesen idegen volt számomra az ájtatós, népies, tépelődős stílusuk. Szóval amolyan “kiábrándult ballib” voltam, aki még nem állt át ugyan az ellenoldalra, de már a “saját” oldalban se hitt. Jól emlékszem, amikor 1992 szeptemberében hívtak ballib ismerősök, menjek én is a Charta tüntetésre a “szürke eső ellen”, már határozottan azt mondtam: nem támogatok hülyeségeket. Amikor furcsán néztek rám emiatt, azt válaszoltam “elhatároztam, inkább fasiszta leszek”, persze viccnek szánva.

A Fidesz számomra nem volt opció, bár hivatalos még tagja voltam 1993-ig, mert az ő irányvonalulat kb. SZDSZ-esnek tartottam, csak mérsékeltebb kiadásban.

A ballib médiák az év végén hetekig azzal foglalkoztak, hogy bőrfejűek kifütyülték Gölcz Árpádot október 23-i beszéde alatt. Erről kb. úgy beszéltek, mintha legalábbis a jövő héten vonatok indulnának Auschwitzbe. Akkor se értettem, mi akkora baj van egy kifütyüléssel, bár a bőrfejűeket én se kedveltem. Viszont Göncz Árpádot se szerettem, akkor csúcsra járó kötelező személyi kultuszát képtelen voltam elfogadni.

A vicces sztori a kifütyüléssel kapcsolatban: Molnár Zsolt jelenlegi MSZP-s parlamenti képviselő volt az egyik szervezője a Göncz-kifütyülésnek, ugyanis akkoriban Molnár még aktív bőrfejű volt.

a múzsám a nagyobbik fiammal Zuglóban 1992-ben

Személyes sorsunk: 4 és fél év Bulgária után mentünk Magyarországra, s nem találtuk meg helyünket. Plusz elkövettem azt a hibát, hogy munkakeresés helyett hallgattam apámra, s elmentem tanulni. Erről már írtam külön cikket.