A JELENVALÓLÉT TULAJDONKÉPPENI EGÉSZ-LENNI-TUDÁSA ÉS AZ IDŐBELISÉG MINT A GOND ONTOLÓGIAI ÉRTELME
Martin Heidegger a Dasein (jelenvalólét) korábban elemzett szerkezetét összeveti az időbeliséggel.
A fejezet főbb gondolatai:
- A hiteles egész-lét (anticipáló elszántság): Heidegger szerint a Dasein akkor tapasztalja meg önmagát „egészként”, amikor szembesül a halál lehetőségével, mint a legvégső és nem-relációs lehetőséggel. Ez az anticipáló elszántság: a Dasein elszántan, tudatosan anticipálja (megelőlegezi) saját halálát, így nem „vész el” a hétköznapi, inautentikus (das Man) létben.
- A gond mint időbeliség: Heidegger a leírt „gond” struktúráját (előresiető-lét, már-benne-lét, körött-lét) az időbeliség három extázisára vezeti vissza. Az időbeliség nem lineáris óraidő, hanem a Dasein létezésének módja.
- Jövő (jövőbeliség/előresietés): a Dasein önmagát lehetőségeibe vetíti ki.
- Múlt (volt-lét/vetett-lét): a Dasein „már-vetett”, hozza magával a múltját.
- Jelen (jelenvalóvá-tevés): a Dasein a jelen lehetőségeiben cselekszik.
- Az időbeliség mint a gond értelme: a fejezet konklúziója, hogy a Dasein léte, a gond, végső soron az időbeliségen alapul. A Dasein „időszerű” létező, mert történetileg létezik, és jövőjét a múltjából kiindulva, a jelenben hozza létre.
- Hiteles és hiteltelen időbeliség:
- Hiteles: az elszánt Dasein a halál tudatában (anticipáció) saját, egységes időt teremt (jövő-múlt-jelen egysége).
- Hiteltelen: a mindennapi „azt-teszi” (das Man) megpróbálja a jövőt a jelenbe rángatni (kíváncsiság), elfelejti a múltat, és elveszíti az idő egységét.
Összességében ez a fejezet időbeliségként határozza meg a Dasein létezésének értelmét, ahol a „halálhoz viszonyuló lét” teszi lehetővé a hiteles, egységes élettörténetet.
