500 éve

By | 2021-08-13

500 éve, 1521. augusztus 13-án omlott össze minden idők legvéresebb állama, az Azték Birodalom. Bár az emberáldozat minden korban és minden népnél létezett a történelem során valamilyen formában és mértékben, tökélyre az aztékok vitték: soha senki más nem csinált ebből tömeges, mindennapos gyakorlatot, ráadásul ipari mértékben és soha olyan kegyetlenséggel, mint ami a mai Mexikó területén zajlott.

Közismert a történet: alig 2 év alatt, 1519-1521 között a spanyolok meghódították az azték államot, azt teljesen megszüntetve, majd az alapja lett az új spanyol Új Spanyolország nevű tartománynak. Új Spanyolország a mai Mexikó egész területén kívül magában foglalta a mai USA déli, volt mexikói részeit, Floridát, a 3 karibi spanyol szigetet (Kuba, Dominika, Puerto Rico), egész Közép-Amerikát Panama kivételével, valamint a mai Venezuela karibi partvidékét.

Új Spanyolország székhelye Mexikó (város) volt, mely az Azték Birodalom fővárosa volt korábban. A név az azték névből származik, mely – spanyol írással – Mexico-Tenochtitlan volt, aminek eredeti azték ejtése “mesiko-tenocstitlan”. A magyar “ksz” ejtés átvétel a nyugati nyelvekből, melyek az x-et “ksz” alakban értelmezték, pedig a korabeli spanyolban ez “h” volt – a spanyolban nincs ugyanis “s” hang, így az azték “s”-t “h”-nak írták át a spanyol hódítók.

A mai spanyolban a “h” hang “j” alakban írandó, a “x” írásmód kihalt, de már rögzült nevekben tovább él az “x” írás, s az egyik ilyen rögzült név éppen a spanyol México szó. Bár – ritkábban – előfordul a Méjico írásmód is. Mindkét írásalak ejtése azonban azonos: “mehiko”. A szó jelentése “azték”: az aztékok ugyanis két szót is használtak saját magukra, az “azték” szó mellett a “mesiko” szót is.

Mexikó (a város) annak idején, a spanyol hódítás korában, a világ egyik legnagyobb városa volt. Európában egyetlen város – Konstantinápoly – volt hasonló nagyságú, a legnagyobb korabeli nyugat-európai városok pedig fele-, sőt harmadakkorák voltak.

A kérdés mindig az: hogy lehetséges párszáz emberrel megsemmisíteni egy hatalmas, erős birodalmat?

Az egyik magyarázat az, hogy a spanyolok fejlettebbek voltak technológiai értelemben. Azonban az egyetlen dolog, amivel a spanyolok tényleg fejlettebbek volt a puskapor ismerete volt. Viszont 300 ember puskaporral se képes legyőzni egy több tízezres hadsereget. Minden másban az aztékok nem voltak elmaradva: pl. ugyanúgy használtak vas fegyvereket (szemben pl. az inkákkal, akik nem ismerték a vasat).

A másik magyarázat az európai betegségek, melyek a fehér embereknél csak múló rosszullétet okoztak, de az indiánoknál halált. Az európai immunitás alapja, hogy a fehér faj évszazadokon át foglalkozott állattenyésztéssel, emiatt megszokta a különféle betegségeket. Az indiánok pechesek voltak, az amerikai kontinensen gyakorlatilag semmilyen háziasítható nagytestű állat nem volt.

Tány tehát, hogy az indiánok számának drasztikus lecsökkenése a betegségeknek köszönhető, az adatok szerint az Azték Birodalom területének lakossága a felfededezéskor 25 millió fő lehetett, míg száz évvel ugyanezen a területen már alig 1 millió indián élt, s közben nem volt semmilyen népirtás, ez 95 %-os halálozási arány.

Azonban a betegségek lassan szedték áldozataikat, azaz ez nem lehet magyarázat a Birodalom 2 év alatti meghódítására.

Van aztán a vallási magyarázat. Az azték hit a fehér embereket isteni küldöttekként azonosította, a fehérek vezetőjét, Hernán Cortezt meg egyenesen egy visszatérő uralkodónak, aki azért jött, hogy elfoglalja jogos helyét az azték trónon.

Ami ebből igaz: kezdetben pontosan ez volt a helyzet, a spanyol hódítók első csapatát kiemelt vendégekként kezelte az azték uralkodó megérkezésükkor, 1519-ben. Azonban már 1520-ban megromlott a viszony: amikor a spanyolok szembeszálltak az azték vallással, lemészárolva több ünneplő azték vezetőt, az aztékek rájöttek, a spanyolok nem azok, akiknek gondolták őket. Ezután az új azték uralkodó fegyveres harcot indított a spanyolok ellen, ki is űzte őket a városból.

A következő évben a spanyolok immár megszervezték a nem-azték indián népeket, akiknek nagy része egyáltalán nem volt elégedett az azték állammal, ennek egyik oka éppen az azték vallás: az aztékok az emberáldozatokhoz elsősorban a környező nem-azték népekből szerezték be az egyedeket, de alapvetően az azték birodalmi logika is az volt, hogy az aztékok uralkodni akartak a többiek felett, nem volt cél a többi nép integrálása. A spanyolok sikeresen szervezték meg nem csak a aztékoktól teljesen különböző népek támogtaását, de még az aztékok legközelebbi rokonnépei is szívesen álltak át a spanyol oldalra.

Tulajdonképpen nem spanyolok harcoltak indiánok ellen, hanem nem-azték indiánok kevés spanyollal az aztékok ellen. Indián belháború.

Ez is az oka annak, hogy indiánellenes rasszizmus sose létezett szervezett formában a spanyol gyarmatokon, s a legkevésbé Új Spanyolországban.

A spanyol gyarmati rendszerben egyébként rendkívül részletes faji rend létezett, de a jogi helyzet sose volt olyan, mint a brit gyarmatokon.

Íme a fő faji kategóriák, kb. társadalmi megbecseülési sorrendben:

  • spanyol – aki 100 %-ban fehér:
    • félszigeti (azaz Ibériai-félszigeti) – aki az európai Spanyolországban született, s onnan vándorolt az amerikai gyarmatokra,
    • kreol – már az amerikai gyarmatokon született;
  • fehér-indián keverékek:
    • kasztbéli (castizo) – spanyol és mesztic gyereke,
    • mesztic – spanyol és indián gyereke,
    • kasztbéli és spanyol gyereke kreolnak minősült!, ez kifehéredett kategória volt;
  • indián:
    • civilizált – keresztény vallású,
    • bennszülött – pogány hitű;
  • néger és keverékei:
    • “kínai” – spanyol és mór gyereke,
    • mór – spanyol és mulatt gyereke,
    • mulatt – spanyol és néger gyereke,
    • zambó – néger és indián gyereke,
    • szabad néger,
    • néger rabszolga.

Az alapgondolat: az indián “fejlett” faj, teljesértékű, míg a néger nem az. A spanyol elképzelés szerint a néger társadalmaknak nincs elitjük, azaz csupa fizikai munkás, míg az indiánoknak van, ezért a fehérekkel azonos státuszra jogosultak.

Hozzá kell tenni: csak azért mert valaki néger, nem élvezett kevesebb jogot. Az tény, hogy a spanyol gyarmatokon tilos volt a rabszolgaság a fehérek és indiánok számára, azaz csakis néger lehetett rabszolga, de a rabszolgaságból felszabadult néger azonos jogi státuszt élvezett, mint bárki más. A spanyol rendszer a portugálnál is szigorúbb volt ebben: azaz a rabszolga gyereke csak akkor lett rabszolga, ha mindkét szülője az volt, ellenkező esetben szabad lett. (Szóval a spanyol gyarmatokon nem lehettek “izaurák”.)

Természetesen a társadalmi státusz nem azonos a jogi státusszal. Így bár a szabad négerek jogilag egyenrangúak voltak mindenki mással, mélyen lenézték őket. Szomszédnak el volt fogadva egy néger, de mondjuk házasodás egy négerrel nemigen fordult elő. A gyarmati időkben a néger-fehér keverékgyerekek jellemzően házasságon kívül születtek, a fő előfordulás: a fehér rabszolgatulajdonos és a rabszolganő szeretője kapcsolatának eredménye.

Sajátos spanyol elképzelés volt tehát a “kifehéredés” elmélete. E szerint a néger nem tud kifehéredni, míg az indián igen.

A tiszteletreméltó foglalkozásokból a rabszolgák mellett kezdetben ki voltak zárva a színnégerek és a színindiánok is, de a keverékeknél ez sose létezett. Míg az angolszász faji rend alapja az volt, hogy “egyetlen csepp nem fehér vér méltatlanná teszi az embert”, addig a spanyol logika az ellenkezője volt, azaz “egyetlen csepp fehér vér méltóvá teszi az embert”, így pl. a papi hivatás a kezdetektől nyitva volt minden kevert fajú ember számára.

Hamarosan azonban a papság megnyílt minden szabad ember számára. A teljesen nem-fehéreknek is. Ennek oka a katolicizmus hihetetlen sikere Új Spanyolországban. Az a helyzet alakult ki, hogy nem is kellett különösebben téríteni, az indiánok tömegesen lettek keresztények.

Az 50 évesen kereszténnyé lett indián paraszt Cuauhtlatoatzin – a keresztségben Juan Diego lett a neve – története a legfontosabb esemény. A Tepeyac-dombbon – akkor Mexikó város környékén volt, ma a város része -, mely az azték vallásban szent helynek számított, megjelent Juan Diego előtt Szűz Mária, rézbarna bőrrel, azaz indiánként, majd azték nyelven szólt hozzá, kijelentve, hogy ezentúl védeni fogja az indiánokat.

Juan Diego elment a püspökhöz – Mexikó első püspökéhez -, de az elzavarta, hallucinációnak minősítve az egészet. Ekkor ismét megjelent Szűz Mária Juan Diego előtt, s azt mondta neki szedjen a környéken rózsákat a köpenyébem majd menjen vissza a püspökhöz. Ott kirázta a rózsákat köpenyéből, ami után a köpeny szövetén megjelent Szűz Mária képe. A püspök elfogadta a csodát, s így megépült a helyen a máig létező legnagyobb mexikói kegyhely, a Guadalupei Miasszonyunk székesegyház (Guadalupe lett a hely spanyol neve).

Azóta a Guadalupei Szűz – ahogy általában nevezik – a mexikói identitás fő jelképévé vált, a zászlóval és cínerrel azonos státuszt élvez, sőt talán kicsit felettük áll. Még a leghatározottabb mexikói ateista is tiszteli a Guadalupei Szűzt.

15 éves koromban jártam a helyszínen, mind a Guadalupei Székesegyházban, mind a volt azték Nagytemplomban, s persze a fő turista látványosságnál, Teotihuacanban – a fővárostól nem messze – az azték piramisoknál, ahol a legtöbb emberáldozatot hajtották végre. Sajnos az ember feje 15 évesen más dolgokkal van elfoglalva, szóval akkor mindez csak fékezett habzást okozott agyamban. Most sokkal érdekesebb lenne mindezt újra látni. De így is elégedett vagyok, hogy van minderről személyes emlékem is.

saját képem nincs, de családi kép van – ez a múzsám kislányként a teotihuacani Nap piramis előtt, a 70-es évek közepén