A benzinkúton

By | 2022-10-19

Pont 18 éve, még büszke Pest megyei lakosként.

Éppen megbuktatták Medgyessyt a sajátjai. A ballibek győzelmi lázban égtek, s ezt igazolták az objektív adatok is: minden népszerűtlenség ellenére az MSZP és fő ellenzék, a Fidesz kb. azonos szinten álltak a közvéleménykutatások szerint.

Én abszolút nem voltam mai nézeteimnél, sokkal polgáribb és liberálisabb voltam még akkor. A Fideszt egyáltalán nem kedveltem, szövegeiket alapszinten demagóg hülyeségeknek láttam, továbbá meg iszonyúan rossznak taktikailag. (Ezt persze igazolta is a történelem, a Fidesz bukta 2006-ot, s csak ez a bukás indította el a Fidesz-vezérkart a rendszerkritikusság felé. Dehát ez nyilván nem tudhattam 2004-ben.) A 2006-os választáson nem is a Fideszre szavaztam, hanem az MDF-re.

Tulajdonképpen az egyetlen pozitívuma a Fidesznek számomra az volt akkor, hogy azért mégse annyira gusztustalnok, mint a ballibek. Szóval éles helyzetben – lásd második forduló – leszavaztam volna a Fideszre, de erre nem került végül sor, mert erősen “jobbos” választókerületben éltem, ahol a Fidesz már az első fordulóban mandátumot szerzett.

Szokásom volt minden szombaton megvenni mind a Népszabadságot, mind a Magyar Nemzetet, ez utóbbi nem volt túl jó lap, de ez alól a szombati melléklet kivételt képezett.

Szóval bemegyek a biatorbágyi MOL-benzinkútra. ez forgalmas helyen volt, s döbbenve látom: Magyar Nemzet nincs. Pedig akkor a médiák 85-90 %-a ballib volt, egyszerűen abszurd volt az egyetlen nem-ballib napilapot nem árulni.

  • Ennek meglesz a böjtje, s akkor lesz sírás-rívás – gondoltam magamban.

Megmondom őszintén, ez az oka, amiért máig röhögök a ballib hisztin. A Fidesz semmi mást nem tett, mint amit ők, amikor hatalmuk volt: minden ellenvéleményt el akartak lehetetleníteni. Sőt ma még így is több a ballib média, mint amennyi nem-ballib média volt az ő uralmuk alatt.

Ráadásul míg ma a fideszes oldalon senki se vonja kétségbe az ellenvélemény jogosultságát, miközben akkor a nem-ballib vélemény egyszerűen levegőnek, nemlétezőnek, “szalonképtelennek” volt tekintve.