A hollywoodi vonat kisíklott

By | 2022-09-12

Amióta legutoljára kitelepültem Bulgáriába 15 éve – ez 2007 augusztusában történt – volt sok munkahelyem. Az elsőt 2007 decemberében szereztem.

Egy rövid ideig munkanélküli segélyen is voltam, 2014 decembere és 2015 májusa között. Egyszerűen jobban megérte segélyen lenni, mert ennek összege Bulgáriában az előző 2 év átlagától függ, nekem meg ez magas volt, tehát kihasználtam a lehetőséget majdnem fél év pihenésre. (Ezért is igaz Orbánék érve: a magas segély lebeszél a munkakeresésről.) Ez idő alatt megnéztem kb. 600 filmet, bepótoltam sok mindent. A film ugyanis olyasmi, amihez otthon kell lenni, mert hangoskönyvet olvasni, előadást, rádiót hallgatni lehet útközben, sőt sokszor munka közben is, de a filmhez le kell ülni egy adott helyre.

Minden munkahelyemen volt rossz is, jó is. Alapvetően mindenhol inkább a jó dominált.

Egyetlen kivétel volt, egy amerikai-bolgár cég, ahol webáruház-adminisztrátor voltam. 2015 májusa és 2016 áprilisa között. Ez a munkahely egyértelműen rossz volt.

S nem a munka mennyisége miatt, naponta alig 7-8 rendelés érkezett az én részlegemre. Ez semmi, egy átlag hasonló helyen 120-150 rendelés szokott lenni.

A baj a vezetőség abszurd hozzáállásában volt. A valóságtól elszakadt hollywoodi elveket követtek.
Egyrészt a webáruházban kb. a világ összes terméke szerepelt, mármint a cég profiljából, ami a sportszerek-táplálékkiegészítők voltak. A valóságban a raktárban az áruk kb. 15 %-a volt csak meg. A vezetőség elképzelése szerint a dolgozó feladata az, hogy amikor az ügyfél rendel, s a megrendelt termék nincs, a dolgozó felhívja az ügyfelet, majd ráveszi, vegyen helyette valami mást, azt ami van a raktárban! Amolyan “add el nekem ezt a tollat” mentalitás.

Mondanom se kell, a magyar ügyfelek 90 %-ánál ez nem működött, sőt ellentétes hatást ért el: az átlag magyar ügyfél ugyanis mérges lett (“miért reklámozzátok, baszdmeg, ha nincs“), s még azt se vette meg, ami volt, jellemzően a teljes rendelést lemondták.

A vezetőség szerint mi voltunk a hibásak, a “mi” a két dolgozót jelentette, aki a magyar ügyfelekkel foglalkozott. A kolléga fel is mondott, megunta a hülyeséget, én maradtam. Ez annyiban segített, hogy a vezetőség megijedt, hátha én is felmondok, így csökkent a nyomás.

A vezetőség immár nem is szólt hozzám, de kineveztek egy román csajt csoportvezetőnek, hogy majd ő felviszi a magyar eladásokat.

Végül felvettek még egy embert is mellém, egy szintén bolgár-magyar keverék egyént, aki viszont pont annyira állt távol a kereskedelemtől, mint én: művészettörténész volt.

Szóval immár ketten intéztük a napi 7-8 rendelést. A román csaj meg egyre abszurdabb igényeket vezetett elő. Ezeket nem is lehetett teljesíteni, sőt a végén már meg se próbáltuk őket teljesíteni.
Valami olyan volt az igény, hogy mi majd bevadulunk az eladásokra járó jutaléktól, ezért elkezdünk pörögni mint a forgómorgó, s csoda lesz az eredmény.

Hamarosan a művészettörténész srác megunta a román csaj hülyeségeit, s elment a cégtől egyik napról a másikra. Közben ugyanis a román csaj teherbe esett, s az a típusú nő volt, akinél a terhesség stresszt okoz. Van ugyanis 2 női főtípus: az egyik lenyugszik terhesség alat, a másik meg az ellenkezője.

Megint egyedül maradtam, a román csaj már nem mert baszogatni.

Aztán egy nap döntöttem: ez az egész marhaság, semmi értelme ott maradnom. Felmondtam.
Pedig végülis a napi 8 óra munkaidőből átlag napi 1 órát töltöttem tényleges munkával. De az egész valahogy bizseregtetően idegesítő volt.

Plusz idegesítő elem volt a vezetőség mániája, hogy állandóan akciózni kell. Szóval hetente volt akció. Az egyiknek még nem volt vége, de már indult az új: a túl sok akció ellenhatást ért el.

Ahogy egyszer én reagáltam egy “csak most, csak egyszeri” akcióra, amikor valaki nekem akart eladni valamit. Azt mondtam “még várok ezzel”, mire az ügynök “de csak ma estig él az akció”, erre én azt mondam “nem gond, lesz megint akció”. Az ügynök persze esküdözött “nem lesz”, de én kijelentettem “szerintem meg lesz”, hatalmas csalódást okozva neki. Szóval nálunk az ügyfelek pont így reagáltak az akciókra.

Nekem persze tök mindegy volt, eredeti szakmám végülis tolmács-fordító, azaz nekem nagyon kis megerőltetés volt a heti akciók szövegét lefordítani. De az idegesítő volt. hogy a marketingesek mindig késtek, emiatt túlórázni kellett. Mindig szombat hajnalban indították az új akciókat, s soha, egyszer se tudták előkészíteni péntekre, a munkaidő végére. Volt, hogy pénteken emiatt 23 óráig bent kellett maradni.

Aztán kerestek embert a helyemre, de senki se vállalta. Majd bezárták az egész magyar részleget.
A hollywoodi vonat bolgár megállóval is kisíklott Magyarországon.

“átépítés” alatt, 7 éve immár