A kubai kommunizmus csapdája

By | 2021-08-20

Előző cikkemhez, gondoltam, érdemes megírni a kommunista kubai rend 3 fő megoldhatatlan ellentmondását.

Az első a cukornád alapú gazdaság. A kubai export harmada a cukorból jön be. A kommunista hatalom egyik legnagyobb vádja a korábbi rendszer ellen, hogy az semmit se tett a cukorfüggőség ellen. Majd az új hatalom se tett ellene semmit. Államosították az ültetvényeket és a feldolgozó ipart, de ezen túl más nem történt.

Ráadásul ennek részben racionális okai is voltak. A 70-es évek elején a cukor világpiaci ára hirtelen hatalmas emelkedésbe kezdett, a csúcson 10-szeres szintet érve el. Aztán zuhanás jött ugyan, de a 80-as évek elején ismét lett egy jelentős emelkedés. Ebből a kubai vezetés azt a téves következtetést vonta le, hogy ez mindig így lesz. Pedig azután már sose történt drasztikus emelkedés: egyrészt India és Kína elkezdett hatalmas mennyiségben cukrot termelni, másrészt egyre népszerűbbek lettek a mesterséges édesítőszerek.

A magas árakra számítva abszurd lett volna a biztos bevételi forrásról lemondani. A magas árakból származó extra bevétel pedig sose a gazdaság fejlesztésére volt használva, hanem az ország erejét meghaladó projektek finanszírozására, lásd baráti államok támogatása, ezek közül a legköltségesebb az Angolának adott katonai segítségnyújtás volt 1975-1991 között, a csúcsponton az angolai kubai haderő létszáma meghaladta az angolai hadsereg létszámát.

Az alacsony árak időszaka se izgatta a kubai vezetéset, mert a Szovjetunió politikai okokból a világpiaci ár felett fizetett a kubai cukorért. Egyébként ebben Magyarország is részt vett: bár Magyarországnak túltermelése volt cukorból, politikai okokból vásárolt a kubai cukorból, áron felül, persze jóval kisebb mennyiségben, mint a Szovjetunió.

a cukor világpiaci ára 1960 óta (USA-cent/font) – a jelenlegi ár 20,10

A másik az élelmiszerellátás. A kubai rendszer lényege az volt, hogy mindenkinek jár gyakorlatilag ingyenesen pár alapvető élelmiszer a jegyrendszer keretein belül. Az intézkedés célja: a legszegényebbek se éhezzenek.

Lassan azonban az a helyzet alakult ki, hogy a termelés már a jegyrendszer által meghatározott mennyiségeket se tudta biztosítani. A szövetkezetek egyszerűen csak minimális mennyiségben termeltek, racionális érdekük volt ugyanis keveset termelni, mert a megtermelt mennyiséget úgyis elvette tőlük az állam, nyomott árakon.

Megoldásként meg lett engedve a terven felüli termény eladása szabad árokon, továbbá a háztáji gazdálkodás eredményének eladása is hasonló módon. Létesítve lettek úgynevezett termelői piacok. Itt azonban 2 probléma jelnetkezett:

  • a termelők a legrosszabb termést adták le az államnak a terv teljesítése céljából, a legjobbat meg vitték a piacra, ezáltal a jegyrendszer kereteiben szétosztott élelmiszer egyre rosszabb minőségű lett, ami komoly elégedetlenséget okozott,
  • egyes termelők gazdagok lettek (nyilván kubai mércével mérve), de ez is elégedetlenséget okozott, ráadásul ellenkezett a hivatalos ideológiával is.

Pontosan ugyanabban az évben, amikor a Szovjetunióban hatalomra jutott Gorbacsov, Kubában is megindult a “peresztrojka”, csak éppen ellenkező irányban. A kubai peresztrojka neve “rectificación” volt, magyarul: helyrehozás, kijavítás. Lényege az volt: a kapitalizmus újjáéledt Kubában, ez tönkretette a forradalmi lelkesedést, így mindent meg kell tenni a nép helyes szellemiségének helyreállításáért. E helyreállítás egyik lépése a termelői piacok bezárása volt, azon az alapon, hogy az ott áruló emberek kapzsi individualisták, akik nem törődnek a közösség érdekeivel.

Én pont ezen időszakban voltam a Havannai Egyetemen hallgató, s jól emlékszem, a marxizmus előadáson a professzor asszony elmagyarázta: a Havanna központjában cipőtisztító bácsik idegen elemek a “forradalom” számára, s a jövő feladata a “cipőpucoló kapitalisták” mint osztály likvidálása.

A harmadik a valutarendszer. Két teljesen szeparált rendszer volt Kubában: belföldieknek és külföldieknek.

Mindennek a Szovjetunió megszűnése vetett véget. Az előjele ennek már 1989 volt, amikor a szovjet vezetés a korábbi negyedére csökkentette a Kubának adott de facto segélyt. Aztán ennek is vége lett 1991-ben.

A kubai gazdaság csőd állapotba került. Az életszínvonal a 60-as évek végének szintjére esett.

1993-ban a kubai vezetés legalizálta a külföldi valuta birtoklását bárki által (a kettős valutarendszer fennmaradt, csak idén lett teljesen megszüntetve). 1994-ben ismét engedélyezve lettek a termelői piacok.

A cukornádfüggés csökkent azóta, ma már a turizmusból több a bevétel, mint a cukorból.