Az állatok mindenképpen materialisták, semmivel se törődnek, ami közvetlenül és azonnal nem érzékelhető. Se múlttal, se jövővel nem foglalkoznak, se feltételezésekkel, csakis a jelen van. Ha látszólag segítőkészek és önzetlenek, akkor is ez mindig hideg számítás eredménye.
A házi kedvencként tartott háziállat persze eltanul az embertől egyet és mást. De ez csak díszlet, a lényeg ott is a tiszta gyakorlatiasság.
Kétszer volt terhes és szülő kutyám: 1984-ben és 2005-ben. 1984-ben a németjuhászom 7 egészséges kölyköt szült, ill. a legkisebb beteg volt – asztmás -, de a lényeg, nem volt életet veszélyeztető betegsége. (A sors fintora: végül az asztmás kutya 18 évet élt le, többet mint az átlag.)
A másik eset viszont problémás volt: a szibériai höszkim 3 kölyköt szült, egyet halva.
Az anyakutya ilyenkor megtette azt, amit minden szabadon szülő kutya szokott: megrázta a mozdulatlan kölyköt, pár másodpercig nyalogatta a mellét és a fejét, majd mikor a kiskutya persze nem mozdult meg, egy utolsó pillantást vetett rá, majd megfordult, s visszament melegíteni a két élő kölyköt.
Mi meg ástunk egy lyukat – akkor kertes házban laktunk -, s eltemettük a halott állatot. Az anyakutya oda se nézett erre.
Emberi szemmel kegyetlen viselkedés, egy emberi anya ilyenkor zokogott volna, s képtelen lett volna egy ideig az élő gyerekekkel foglakozni.
A kutya viszont teljesen racionális: felesleges lenne erőt pazarolni a már úgyis halott kölyökre, mikor ott a két élő kölyök, akik várják a meleg anyai testet és persze az anyatejet, plusz meg kell őket alaposan nyalogatni, hogy lejöjjön róluk minden piszok, ami születésük közben rájuk ragadt.
A gazda iránti kutyaszeretet is inkább racionális. Amióta a farkas elszegődött emberi szolgának, az ember ad neki lakhelyet és ételt, így abszolút anyagi érdek, hogy a gazda le legyen kötelezve.
Az én mostani kedvenc kutyám – mert kettő van, de az egyikkel jobb a viszonyom – mindig üdvözöl, ha megérkezem valahonnan, ha lefekszem, mindig hozzám, a lábamhoz dörzsöli magát fél percig, ha pedig leülök a nappaliban a füleimet megnyalja, sőt ha a számítógép előtt vagyok, akkor néha az ölembe ugrik és megnyalja az orrom.
Igyekszik mindig jelen lenni. De ez se olyan önzetlen, emberi típusú szeretet. Ha más ember vette volna meg őt szülei gazdáitól, most más embernek igyekezné megnyerni a kegyeit.
Persze így is szeretem őt. A kutyabarát nagyszerű stresszoldó. S nincs negatív mellékhatása.
