Boetius de Dacia (1240-1284) dán filozófus műve.
A legnagyobb jó a szemlélődő gondolkodás,ez ugyanis az egyetlen, mely csakis emberi, azaz nincs meg se a növényeknél, se az állatoknál.
A szemlélődő gondolkodásban pedig a lehető legjobb az igazság megismerése.
A gyakorlati gondolkodásban pedig ennek következménye, azaz az abban lévő legnagyobb jó a megismert igazság alapján való cselekvés. Ez elvezet az evilági életben a lehető legközelebb ahhoz, amire hittel vágyunk a túlvilági életben.
Minden ami nem erre irányul, akár mint ellentétes, akár mint semleges cselekedet, természetellenes vágy eredménye, mely az ember számára lehetetlenné teszi, hogy természetét kiteljesítse.
A filoófusok számára a legkönnyebb ezt elérni, mert egyrészt tudják miért rossz a rossz és miért jó a jó, másrészt miután már ismerik a nagyobb örömöt, a kisebbhez nem alacsonyodnak le, harmadrészt,, mert képtelenség bűnt elkövetni a megértésben és a szemlélődésben,
A filozófus a dolgokat szemlélve eljut azok okához, s köztük a legfelsőbb okhoz, mely önmaga örök és változatlan oka. Ezen legfelső oknak a szemlélése a lehető legnagyobb jó.
