Azt olvastam nemrég, az emberek hülyék, hogy képesek nosztalgikusak lenne egy nyilvánvalóan rosszabb múlt iránt.
S most hagyjuk annak értékelését, egy adott múlt valóban rosszabb-e, mint a tényleges jelen. Maga a jelenség az érdekes.
Szimpla emberi lelki jelenség az alapja mindennek. Az ember a rossz tapasztalatait igyekszik feldolgozni. Ennek módszere lehet a mitologizálás, majd gyásszá alakítás – talán legjobb példa erre az amerikaiak hozzáállása a 2001. szeptember 11-i terrorista támadáshoz, mára ebből amolyan új amerikai nemzeti ünnep lett, nagyjából a magyar október 6. mintájára. De ez a módszer csak jelentős és közösségi eseményeknél tud működni.
A hétköznapokból nem lehet mítoszokat gyártani, itt a jellemző megoldás a felejtés. Ami rossz volt, azt egyszerűen elfelejtjük. De közben ugyanabból az élményből megmarad a jó. Az eredmény: a múlt folyamatosan szépül.
Ez Magyarországon is ismert jelenség, lásd Kádár-nosztalgia, de Bulgáriában – ahol személyesen átéltem a kommunista rendszer végét, 1986-1989 között – még drasztikusabb, hiszen a bolgár élet még magyar szemmel is igencsak szörnyű volt akkoriban. Nem is annyira az átlagéletszínvonal tekintetében, az Bulgáriában nem volt sokkal a magyar alatt (valójában a bolgár életszínvonal már a 90-es években zuhant be a magyarhoz képest, azaz már a kommunizmus után), hanem sok egyéb tekintetében, pl.:
- a bolgár kommunista rendszer sokkal elnyomóbb volt a magyarnál, miközben Magyarországon folyamatosan tágult a szólásszabadság, addig Bulgáriában a legkisebb ellenvéleményért megtorlás járt,
- a Kádár-korszak utolsó szakaszában Magyarországon a marxizmus már csak dísz volt, amit azonban nem kellett komolyan venni, míg Bulgáriában éppen ellenkezőleg: növekedett az ideológiai tisztaság követelménye,
- Magyarországon természetesen fegveres erőszak egyáltalán nem volt, míg Bulgáriában a törökökkel és a muszlim vallású bolgárokkal szemben ez az erőszak éppen a kommunizmus utolsó éveiben volt a legkeményebb – erről személyes élményeim nincsenek persze, mert Szófiában laktam, ami keresztény bolgár város, de másodkézből sok mindenről hallottam akkoriban,
- míg Magyarországról legalább évente lehetett utazni külföldre (sőt, 1988-tól korlátlanul), Bulgáriában az utazás engedélyeztetése a legutolsó időkig komoly procedúra volt,
- egy átlag szófiai központi üzlet áruválasztéka kb. azonos a szinten volt, mint egy akkori átlag magyar falusi bolté, kb. ez volt a választék: 2 féle kenyér, tej, joghurt, vaj, lekvár, 2-3 féle felvágott, csirkehús, alapvető fűszerek, pár fajta gyümölcs, alap zöldségek, 4-5 fajta konzerv, olcsó alkohol, kompótok, szörnyű minőségű gyümölcslevek,
- az alaptermékeken túl gyakorlatilag minden hiánycikk volt Bulgáriában, értsd kicsit jobb szappan, sampon, kakaó,
- a szolgáltatások szintje Bulgáriában olyan volt a 80-as években, mint Magyarországon a 60-as években, gyakorlatilag ha nem volt az embernek személyes ismerőse az adott területen, akkor nem tudott semmit se elintézni, mondjuk egy egyszerű vízvezetékszerelést se, a bolgár taxis pedig valamiféle nagyúr volt, akinek kegyeiért az utasjelölt kénytelen volt hajlongani,
- Magyarország tele volt magán és félmagán kisboltokkal a 80-as években (butikok), ezekben szinte mindent meg lehetett kapni, pl. a női divat terén, ezzel szemben Bulgáriában a valutásüzleten és a nyugati ismerősön kívül nem volt más erre.
Azt gondolná az ember, nincs élő bolgár ember, aki visszakívánná a kommunizmust, pedig bőven van. S nem a teljesen racionális okokra gondolok, hiszen nyilván van amiben az a rendszer ténylegesen jobb volt: alig volt bűnözés akkor, olcsó volt a rezsi, csak annak nem volt munkahelye, aki nem akart dolgozni, stb.
De olyan véleményekkel találkoztam, s már pár évvel a kommunizmus bukása után, melyek nevetésre késztettek a valóságérzet teljes hiánya miatt. Íme három kedvenc példám:
- Az áruhiány úgy jelentkezik az emlékekben mint minőség. Azaz igaz, hogy kevés áru volt, de ami volt, az jó volt, mert akkor az állam nem engedte be a „nyugati vackokat”, csak jó minőségű termékek voltak engedve. Ezzel az érvvel a gond az, hogy félig még igaz is. Pl. a tejtermékek szintjén ténylegesen zuhanás zajlott Bulgáriában a rendszerváltozás után. A valóban jó minőségű, igazi recept szerint készült joghurtok helyét nagy mértékben átvette a nyugati, száraz tejporból készített áljoghurt, persze az utóbbi sokkal olcsóbb. De egy csomó termék esetében ez az érv egyszerűen nem igaz, pl. a hasfájást okozó olcsó tartósítószerekkel készített bolgár kommunista gyümölcslevek helyett az új rendszerben jelentős minőségjavulás következett be, immár lettek drágább, iható minőségű gyümölcslevek is. Plusz konkrétan voltak termékek, melyek még csak nem is léteztek a kommunista Bulgáriában.
- A sajtó- és szólásszabadság hiánya úgy van beállítva, hogy „bezzeg akkor csak a minőség jelenhetett meg” és „valóságsó, pornó és giccs helyett csak az értékes kultúra volt a képernyőn”. Ez egyébként a magyar közbeszédben is gyakori érv, ráadásul mindkét tábor szívesen használja. A valóságban ez a narratíva persze csak egy érvelési hiba.
- Végül a hírek hiányának keverése a hírek alapját képező tények hiányával. Lásd, nem voltak koldusok. Persze hogy nem, hiszen a rendőr azonnal elvitte a koldulni próbálót. Vagy nem volt prostítúció. Pedig volt, csak nem volt annyira szem előtt.
Szóval a múlt tényleg megszépül és egyre szebb lesz.
