A művészet szabadsága álságos érv, hiszen nincs egyetlen dolog se, mely speciális jogokkal bírna a szabadság terén.
A ballib álláspont még inkább álságos: dichotómiát állítanak a szabadság és a tiltás, a cenzúra közé. Miközben ők üvöltenének a leghangosabban, ha valami számukra elfogadhatatlan jelenség hivatkozna a művészi szabadságra.
Csak egy példa. A 90-es években a magyar ballibek kutatták hol adják ki a neves német államférfi, Hitler Adolf műveit, s megpróbáltak ez ellen minden eszközzel fellépni. A magyar kiadót – Gede testvérek – évekig üldözték. Egy dolgot értek el ezzel: azt sugallták, ez valami csodás mű, tele nagy igazságokkal és titkokkal, melyet a hatalom el akar rejteni az emberek elől. De aki akkor arra hivatkozott, alapvető szabadságjog megismerni egy könyvet, s különösen egy olyat, mely meghatározó erejű volt a XX. sz. történelmében, ennek tiltása abszurd és szabadságellenes, azt azonnal legalábbis nácirelativizálónak nevezték. (Ma már a konkrét kérdés egyébként elavult, a mű a neten kb. tízezer helyről letölthető, csak az nem olvassa el, aki direkt nem akarja, s ma már kb. senki se hiszi, hogy nagy titkos igazságok lennének benne.)
De a lényeg: sose a szabadság és a tiltás harcol egymással. Teljes szabadság nincs és nem is lehet. Minden társadalom tiltásokra épül, legyenek ezek jogszabályok vagy íratlan normák.
A harc mindig az: mi legyen tiltva és mi legyen támogatva, s esetleg mi legyen a semleges szürkezóna köztük.
A tisztességes ballib álláspont az lenne: szerintünk a homoszex pozitív jelenség, így annak propagálása jó. S nem az álszent hivatkozás a művészi szabadságra.
