Kedvenc ukrán filozófiatörténészem vadonatúj előadása:
A félreértések elkerülése végett: ő nem oroszpárti, nem tradicionalista, hanem katolikus, nyugatpárti, modernista, konzervatív-liberális, aki egy lassan eltűnő nyugatot sír vissza. Abszolút nyugatpárti, az újkori nyugati értékrendet tekinti követendőnek, aminek alapjául a nyugati kereszténységet állítja, s éppen azért nyugatkritikus most, mert a nyugatban a nyugati értékrend elárulását látja.
Alaptézisei, hogy a nyugati gondolkodás 3 alapja lassan elpárolog:
- az igazságközpontúság helyére a relativizmus került, azaz nincs fix pont, minden viszonylagos és esetleges,
- az igazságosság helyére a pragmatizmus, az instrumentalizmus lépett, azaz nincsenek nagy igazságok, csak jól vagy rosszul műödő eszközök vannak,
- az isteni kegyelem elvét felváltotta a szekuláris humanizmus, mely éretlen kamaszok módjára viselkedő vezérek dühöngését jelenti minden másság, elsősorban a saját múlt, ellen.
Szerinte a hiba kezdete a kommunizmus feletti nyugati győzelemből – az első hidegháborúból – levont téves következtetések. Pont ahogy Anglia és Franciaország nem vette észre az I. vh.-ban történt győzelmük után, hogy valójában vesztettek, ugyanez zajlott le a kollektív nyugattal a 90-es évek elején.
Baumejszter a várható ukrajnai orosz győzelmet egyébként ugyanúgy nézi, mint az angol-francia győzelmet, azaz látszatnak: azaz ahogy annak idején valójában az USA nyert, most pedig az igai nyertesek a kollektív dél: India, Kína, s az iszlám.
A mondandója aktuálpolitikailag: a nyugat elvárja Ukrajnától a nyugatiságot, miközben ő maga lemondott erről az értékrendről. De a nyugatnak így kellemes: az utolsó ukránig harcolhat azért mi nincs is.
Mert a nyugat szembe megy a nyugati értékrenddel, tiltja a szólásszabadságot, s mára egy olyan elitet termelt el, mely az öngyűlöletre épül.
Persze igaza van. Csak én mindenben nem látok, vele ellentétben, problémát. Szerintem ez az egész, egyszer volt nagyszerű nyugat sose létezett.
