A nyugatban való hit vége

By | 2022-01-27

A Szerbia ellene amerikai agresszió 1999-ben volt az a pont, amikor végleg elvesztette számomra hitelét a nyugat.

S nem is maga az agresszió ténye, hanem annak médiatálalása.

Ez volt ugyanis az első háború, mely alatt az internetnek már jelentős volt az elterjedtsége, ami azt jelentette: az ember könnyedén hozzájutott sok forrásból infókhoz.

Azt se lehet mondani, hogy mindez akkori szélsőjobb nézeteim miatt volt (1995-1999 között egyértelműen MIÉP-szimpatizáns voltam), sőt pont ellenkezőleg: éppen ezzel egyidőben szakítottam a MIÉP-pel. Hogy miért szakítottam a MIÉP-pel: itt vázoltam röviden.

Addig – minden miépes szimpátiám ellenére – meg voltam győződve, a nyugati médiák nem hazudnak, csak csúsztatnak, azaz nem olyanok, mint a régi rendszerben a szovjet médiák, melyek sokszor csak egy-egy esemény értékelését adták közre, de magáról az eseményről mélyen hallgattak, ha az nem felelt meg érdekeinek.

A korabeli orosz vicc ezt jól tükrözi:

– Honnan értesül a szovjet átlagember a világ történéseiről?

– A TASSZ cáfolataiból.

A szerbiai háborúban szembesültem azzal: a kellemetlen tényeket nem közli a nyugati sajtó, s ha mégis kénytelen, akkor azt eldugja a lényegtelen eseményekről szóló hírek közé, az ellenséges oldal nyilatkozatai helyett azokról szóló kommentárokat közül, “kellemetlen” képeket töröl, stb. Azaz egy az egyben szovjet 70-es és 80-as évek.

Azóta ha nyugati fősodrú – azaz liberális – médiában bármit látok, az alapállásom az, hogy ez csak buta propaganda, s csak akkor hiszem el, ha megerősítés van máshonnan is.