Apai nagyapám 1925-ben költözött Bulgáriából Magyarországra, 12 éves korában. Mai szemmel elég furcsa, hogy egy gyerek a szülei nélkül idegen országba költözik, iskolába járás helyett. Hozzá kell azonban tenni 2 fontos kiegészítést:
- akkoriban Bulgáriában 4 osztály volt a kötelező tanulás, nagyapám pedig ezen akkor már éppen 1 évvel túl volt,
- legidősebb bátyja, aki nála 17 évvel volt idősebb (ez a báty volt a 6 testvér közül a legidősebb, míg nagyapám a legfiatalabb), szóval nagyapám tulajdonképpen nem a semmibe ment, hanem 29 éves bátyjához.
Nagyapám ezután péksegédként dolgozott, majd 1940-ben saját pékséget hozott létre – Miskolcon, a Vörösmarthy Mihály u. 86. alatt – ez egy háromszintes ház volt, a pince volt a pékség, a földszint az ület, az emeleten meg lakott a család: nagyapám 1939-ben házasodott meg, felesége szintén bolgár bevándorlók gyereke, s pont 1940-ben született meg első gyerekük, az apám.
Sokáig nem tudta élvezni a saját pékséget, 1947-ben államosítva lett.
Az ő péksége is része lett 1949-ben a Miskolci Sütőipari Vállalatnak. Viszont legalább nem érték őt retorziók, sőt kinevezték a saját volt üzlete üzletvezetőjének. A családi legenda szerint ebben a „zsidók” segítsége volt benne: ugyanis amikor 1942-ben hatályba lépett a 4. zsidótörvény, alig maradt Miskolcon pékség, ahol zsidó ételeket lehetett készíteni, viszont nagyapám ekkor elvállalta ezt a feladatot – a miskolci zsidók körében ő lett a megbízható keresztény pék. Aztán amikor fordult a kocka, a háború után, valamelyik immár fontos kommunista pozícióba került zsidó úgy fejezte ki a háláját nagyapám iránt, hogy elintézte „antifasisztaként” való elismerését, így mentesült a kitelepítés alól.
Nagyapám hamarosan rokkantnyugdíjas lett, sose volt képes az üzlet elvesztését lelkileg feldolgozni. De maga az üzlet még működött a 60-as évek végéig, mikoris le lett rombolva az egész környékkel együtt – a Budapest felé vezető autópálya miskolci bevezető szakaszának építésével kapcsolatban.
Én egyébként jártam még a helyszínen, csak semmilyen emlékem nincs róla. Az ember nemigen emlékszik 1-2 éves kora élményeire.
Nagyapám 1973-ban halt meg, 60 évesen.
