Ez a film – A Tanút – a bolgárnál jóval engedékenyebb magyar komunista viszonyok között se volt bemutatható sokáig: csak 1979-ben engedélyezte a filmcenzúra a bemutatását, pedig a film 1969-es.
Persze a bolgár kommunista filmművészetben – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – is már lehetett egyfajta rendszerkritikai hang, de semmiképpen se így ilyen direkten szóló típus.
Először a peresztrojka jegyében, 1988-ban mutatták be Bulgáriában a filmet, s hatalmas botrány lett belőle, pedig csak egy egyetemi filmklubban volt a vetítés, nem is normál moziban. S három hét után abba is hagyatta az egyetemi vezetés a film vetítését. Hiába hivatkozott az egyetemi Komszomol*-bizottság – mely szorgalmazta a film vetítését! – a film végén a Marx-idézetre, mindenki átlátott a szitán, nyilvánvaló volt, hogy a Marx-idézet csak a kötelező „vörös farok” a filmben.
A fiatalabbaknak, aki nem tudják mi a vörös farok. Nos, a vörös farok azt jelentette, hogy pl. az ember a kommunista diktatúra alatt cikket írt, kritikus hangvétellel valamilyen jelenség ellen, majd abba beletett valahová egy Marx- vagy Lenin-idézetet, hogy így bizonyítsa, a cikk marxista szellemiségben, „építő szándékkal” kritikus, s nem „népellenes”, ellenforradalmi módon. Persze minden olvasó tudta, hogy a cikknek ezt a részét nem kell komolyan venni, sőt el se kell olvasni, ez csak a rendszer miatti „farok”.
Pedig az nem is volt vörös farok a konkrét esetben, legalábbis abszolút nem annak szánták. A Tanú eredeti célja éppenhogy a rendszer legitimálása volt, kb. ugyanúgy, ahogy a Húsz Óra című Fábry-film (szintén egy remekmű egyébként). Egyébként vicces, de Fábry szerepel A Tanúban, ő Dániel Zoltán miniszter, azaz Rajk László valójában.
Sok más kommunista államtól eltérően, a Kádár-rendszer legitimációja nem a „szocialista forradalom”** volt, azaz a kommunista hatalomátvétel a II. vh. után, hanem az, hogy Kádárék a jó, igazi kommunisták, szemben a korábbi Rákosi-féle rossz, hamis kommunistákkal. Persze más országokban is negatívan kellett megítélni a „sztálinista” időszakot, s ezen az alapon ünnepelni a „lenini normák visszaállítását” Hruscsov elvtárs által az 1956. áprilisi pártkongresszuson – ez volt a hivatalos szöveg -, de a kritika mértéke Magyarországon nagyobb volt, mint máshol.
A film tulajdonképpen erről szól. Van a kommunista Pelikán, akinek jó barátja a filmbéli Rajk (Dániel), meghurcolják őket, közben a nyilasok (Csetneky) és a reakciósok (a fogoly pap) jót mulatnak e kommunisták belviszályán. De szerencsére minden heppiend, a csúnya rákosistákat leváltják, vége a fanatizmusnak és a visszaéléseknek, s jön végre az igazi kommunista, a jótakaró Kádár.
Csak hát a rendező zseniális, s a mondanivaló jelentősen túlmegy mindezen. A Rákosi-kor parodizálása csak ürügy a sokkal szélesebb rendszerkritikára. Ezért is tiltotta le a magyar filmcenzúra az alkotást évekig. S Bulgáriában, ahol eleve hiányzott a Rákosi-Kádár ellentét kellő értése, csak a rendszerkritika érződött, ráadásul kifejezetten gúnyosan.
*
- * Komszomol – a bolgár KISZ népszerű neve, a hivatalos neve egyébként DKMSZ volt, de a köznapi nyelvben Komszolmolnak hívták, orosz mintára
- ** – nem vicc, de pl. a bolgár kommunista propaganda TÉNYLEG állította, a szovjet „felszabadítás” egy szocialista forradalom szerepét játszotta el
