A vadászgén

By | 2022-07-22

Korábban is sejtettem: a vadászati vágy és az állatbarátság nem egymás ellentétei, hanem ugyannak a két oldala. A napokban bellém villant mi is ennek a magyarázata.

Van sokféle elmélet az emberi faj korai történetéről. Ami biztosnak tűnik: kb. 300 ezer éve van ember, a szó mai értelmében, szűken véve, azaz kizárva a mára kihalt más emberfajokat. (Van olyan elmélet is, mely szerint további 2 emberfaj nem halt ki, hanem beolvadt.)

A lényeg: eből a 300 ezer év csak az első 100 ezer és az utolsó 10 ezer év nem zajlott elsősorban vadászattal. Azaz az emberiség fő tevékenysége nagyjából az i. e. 200. évezred és az i. e. 8. évezred között a vadászat volt. S közben nagyjából a 30. évezredtől házasítva lett a farkas, megjelent a kutya mint a vadász segítője.

A vadász számára a kutya életbe vágó fontosságú. Képes ugyanis olyan helyzetben is megérezni a veszélyt, amikor az ember nem. Azaz nagyon fontos társ. Ez pedig kialakít egy sajátos baráti viszony.

S ez annyira erős volt, hogy megmaradt. Ma már kevés a vadász, de sokkal több a kutyabarát. Látszólag a 2 egymás ellentéte, hiszen az egyik egy állat megölése, a másik meg egy állat társnak tekintése. Miközben mindkettő ugyanaz, a vadászat mellékterméke a társállat.

Az átlaghoz tartozom, azaz nem szeretem a vadászatot, de az állatokat igen, s leginkább a kutyákat.

a farkas-kutya mém

Ez azonban igyekszem elkerülni. Bár jelenlegi 2 kutyám “játtékkutya” kategória, azaz a legkisebb méret, kategórikusan elvetek bármiféle kutyafodrászati szolgáltatást meg abszurd díszítést. Nyakörvön kívül semmi díszítés, s télen ruha kimenéshez, amikor ez kell, de semmi vicceskedés: szerintem ez megalázó a kutyának.