19. §.:
Heidegger azt vizsgálja, hogyan szűkítette le Descartes a „világ” fogalmát pusztán kiterjedt dologgá. Heidegger célja megmutatni, hogy ez a matematikai-fizikai megközelítés elfedi a világ valódi fenomenológiai karakterét.
Főbb pontok:
- A szubsztancia fogalma: Descartes számára a létező alapvetően szubsztancia, amelynek legfőbb tulajdonsága a kiterjedés (extensio). Ez azt jelenti, hogy a világot pusztán térbeli, mérhető objektumok összességeként kezeli.
- A világ matematizálása: Heidegger szerint ez a szemlélet a világot „dologi” szintre redukálja, ahol csak a hosszúság, szélesség és mélység számít. Ezáltal a világ elveszíti „világszerűségét”, vagyis azt a jelentés-összefüggést, amelyben az ember éli mindennapjait.
- A szubjektum-objektum kettősség: Descartes elválasztja a gondolkodó ént (res cogitans) a kiterjedt világtól (res extensa). Heidegger ezzel szemben állítja, hogy a jelenvalólét lényege a világban-benne-lét, tehát nem egy elszigetelt alany, amely egy tőle idegen tárgyi világot szemlél.
- Ontológiai hiányosság: Heidegger kritikája szerint Descartes nem kérdezett rá magára a létre (szubsztancialitás), hanem egyszerűen adottságként kezelte a kiterjedést. Ezzel megalapozta azt a hagyományt, amely a világot csak kézzelfogható, jelenlévő dolgok halmazaként látja.
Heidegger előkészíti elő a terepet saját világ-analíziséhez, amelyben a világ nem egy „tartály” vagy kiterjedt anyag, hanem egy jelentés-horizont, amelyben az eszközök és tevékenységek összefüggnek.
20. §.:
Heidegger kifejti, hogy a hagyományos filozófia (különösen Descartes) a világot mint kiterjedt dolgot (res extensa), azaz pusztán térbeli, fizikai tárgyak összességeként határozza meg.
Főbb pontok:
- A „világ” kartéziánus értelmezése: Descartes szerint a világban lévő entitások alapvető léte a „kéznél-lét” (Vorhandensein) – egyszerűen ott vannak, mint objektumok. Ez a szemlélet a világot objektív, a tudattól független térbeli kiterjedésnek tekinti.
- A szubsztancialitás mint alap: Heidegger rámutat, hogy Descartes a világot a szubsztancia (substantia) kategóriájával írja le, amely önmagában létezik, és nem szorul másra.
- A kritika lényege: Heidegger szerint ez az értelmezés másodlagos. A kartéziánus modell figyelmen kívül hagyja az ember (Dasein) közvetlen, gyakorlati viszonyát a dolgokhoz.
- A „világiság” fundamentuma: előkészíti azt az érvelést, hogy a világ nem egy objektív tárgyhalmaz, hanem a jelentéshálózat, amelyben a Dasein „világban-léte” révén él. A világ ontológiai alapja nem a fizikai kiterjedés, hanem a jelentésesség és a gondoskodó használat.
Heidegger tehát elveti a világ pusztán fizikai/geometriai meghatározását, és a következő szakaszokban a kartéziánus ontológia hermeneutikai lebontásával bizonyítja, hogy a világot a „kézre-valóság” és a „világiság” strukturálja, nem a puszta „kéznél-lét”.
21. §.:
A kartéziánus világfogalom lényege
Heidegger szerint Descartes a világot mint res extensa-t (kiterjedt dolgot) határozza meg, amely a res cogitans-szal (gondolkodó dolog/szubjektum) áll szemben.
- Objektivitás: a világ Descartes-nál csupán a térben kiterjedt tárgyak összessége, amelyek mérhetők és jelenvalók.
- A „világ” mint tartalom: a világot olyan létezők tartályaként értelmezi, amelyek nem rendelkeznek belső vonatkozással a jelenvalólétre, csupán „ott vannak”.
A hermeneutikai kritika (A hiba feltárása)
Heidegger célja nem a kartéziánus fizika cáfolata, hanem annak ontológiai alapjainak kérdőre vonása.
- A „kézhezállóság” elfedése: Heidegger szerint Descartes figyelmen kívül hagyja, hogy a dolgokkal való elsődleges találkozásunk nem elméleti szemlélődés, hanem gyakorlati használat. A dolgok először mint „kézhezállók” – eszközök, használati tárgyak – jelennek meg, nem mint elméleti „kéznéllévők”.
- A „világ” jelentéstartalma: Descartes a „világ” fogalmát a térbeliségre redukálja, miközben Heidegger szerint a világ primordiálisan a jelentések kontextusa, amely a Dasein „gondjában”gyökerezik.
A „világ” kartéziánus ontológiájának következményei
- Szubjektum-objektum szakadék: azáltal, hogy a világot puszta kiterjedt tárgynak tekinti, Descartes megteremti azt a problémát, hogy miként ismerheti meg a gondolkodó szubjektum a tőle teljesen idegen külső világot.
- A „világban-való-lét” elfelejtése: Heidegger szerint ez a szemlélet elfeledteti, hogy a Dasein lényegéhez tartozik, hogy mindig már benne van a világban. A világ nem „kívül” van, hanem a Dasein egzisztenciális struktúrája.
Heidegger rámutat arra, hogy a modern filozófia „világ” fogalma (mint puszta tárgyiasság) egy származékos, elméletileg megcsonkított nézet. Ezzel szemben a környező világ eredendően nem tárgyak összessége, hanem a gyakorlati cselekvés és a jelentés struktúrája, amelyben a jelenvalólét mozog.
