22. §.:
- A hely és a rend: Heidegger szerint a tárgyak (eszközök) nem egyszerűen koordinátákkal leírható pontokon vannak, hanem saját „helyük” van egy tágabb összefüggésrendszerben. Egy eszköz akkor „kézreeső”, ha a rendeltetésének megfelelő helyen található.
- A tájék: a helyek nem elszigeteltek, hanem egy-egy „tájékba” tagozódnak be. A tájék az a horizont, amely kijelöli, hogy minek hol van a helye (például a „munkaasztal tájéka” vagy a „főzés tájéka”).
- Közelítés és távolítás: ez nem fizikai távolságot jelent, hanem azt, ahogyan a jelenvalólét (Dasein) a dolgokat „közel hozza” magához a használat során. Ami érdekli az embert, az akkor is „közel” van, ha fizikailag távol esik, míg a jelentéktelen dolgok „távoliak” maradnak.
- Irányulás: minden térbeli tevékenység eleve rendelkezik egy iránnyal, amely a jelenvalólét céljaihoz igazodik.
Összességében Heidegger itt azt bizonyítja, hogy a térbeliség nem egy tőlünk független kiterjedés (mint Descartes-nál), hanem a világban-benne-létünk alapvető struktúrája, amely a mindennapi gondoskodásunkon keresztül épül fel.
23. §.:
- A „hely” nem absztrakt koordináta: Heidegger szerint a Dasein térbelisége nem a karteziánus (Descartes-féle) „kiterjedt dolog” (res extensa) térszemléletét követi. Nem egy test vagyunk egy üres térben, hanem „benne-vagyunk-a-világban”.
- A közeledés mint egzisztenciális: a Dasein alapvető térbeli jellemzője a kifeszítettség vagy el-távolítás. Ez nem a távolság növelését jelenti, hanem éppen a távolság megszüntetését, a dolgok közel hozását. A Dasein folyamatosan azon van, hogy a világ dolgait (az eszközöket) közelében, elérhető közelségben tudja.
- Irányultság és megközelíthetőség: a térbeliség a „kézhezállóság” struktúrájához kötődik. A dolgok azért bírnak térbeli jelentőséggel, mert a Dasein gondoskodó tevékenysége során használja őket. A „hely” ott van, ahol az eszközök éppen a kezünk ügyében vannak.
- A „táj”: a dolgok nem önmagukban térbeliek, hanem egy funkcionális összefüggésben, egy „tájban” kapnak helyet. Ez a táj határozza meg, mi hol található a funkciója alapján (pl. „fent”, „lent”, „arra”).
Összefoglalva: Heidegger kimutatja, hogy a Dasein térbelisége a világhoz való gyakorlati viszonyunkban gyökerezik. Az ember először nem a térbeli kiterjedést észleli, hanem a környezetét használati értékei és a hozzáférhetőség (közelség/távoliság) alapján strukturálja.
24. §.:
- A térbeliség mint egzisztenciálé: a Dasein nem „birtokol” térbeliséget, mint egy tárgy, hanem térbeli módon létezik. A térbeliség a világban-való-lét alapvető struktúrája.
- A tér térbelisége: a tárgyias, mérhető tér (a „hol” mint puszta koordináta) nem elsődleges. Ezt megelőzi a környező világ térbelisége, amelyet a kézhezállóság (eszközök hasznavehetősége) és a gondoskodás határoz meg.
- Közelség és távolság: Heidegger szerint a Dasein térbeliségének lényege a távolságtalanítás. Ez nem fizikai távolságot jelent, hanem azt a képességet, hogy a dolgokat „kézhez közelivé” tegyük (pl. a szemüveg távol van, de funkciójában közel).
- A „tér” mint regionális struktúra: a tér nem homogén pontok összessége, hanem „tájékok” összessége, amelyek a kézhezálló eszközök összefüggésrendszeréből adódnak.
- A térbeliség és az időbeliség: Heidegger előrevetíti, hogy a Dasein térbelisége végső soron az időbeliségből gyökerezik. A Dasein „szétfeszül” a lehetőségei között, ami megteremti a térbeli „helyet”.
Összefoglalva: a tér a Dasein világban-való-létének funkcionális, távolságtalanító, és a gondoskodás által strukturált megnyilvánulása, nem pedig puszta fizikai kiterjedés.
