25. §.:
A kérdésfeltevés: ki a Dasein?
Heidegger azzal kezdi, hogy bár korábban megállapította, hogy a Dasein léte „mindenkor az enyém”, ez a meghatározás még túl elvont. A „ki” kérdésére a mindennapi tapasztalatban nem a „én”, mint szubjektum vagy lélek a válasz, hanem valaki más.
A „kicsoda” mint az „akárki” (Das Man)
Heidegger bevezeti a Das Man (akárki, azok) fogalmát, mint a mindennapi Dasein alanyát.
- A hétköznapiság: a mindennapi életben nem önmagamként létezem, hanem a tömegben, a társadalomban feloldódva.
- Az „akárki” uralma: a közvélemény, a szokások, a konvenciók határozzák meg, mit gondoljunk, mit tegyünk, mit érezzünk.
- A felelősség elhárítása: az akárki mentesít a felelősség alól. Nem én döntök, hanem „úgy döntöttek”, „azt mondják”.
Az akárki jellemzői:
- Felszínesség és elrejtés: az akárki nem egy konkrét személy, hanem a konformitás névtelen uralma, amely elrejti a Dasein elől a saját, hiteles létezésének lehetőségét.
- Középszerűség: Az akárki mindent kiegyenlít, a különlegest hétköznapivá teszi, az eredetit elfojtja.
- Kényelem: a Dasein „kényelmesen” elmerül a társadalmi elvárásokban, megkímélve magát a saját létezésével való szembenézés nehézségétől.
Hiteles és hiteltelen lét
- Hiteltelen lét: amikor a Dasein az akárki uralma alatt él, önmagát „elveszíti” a világban, és nem a saját lehetőségeit valósítja meg.
- Hiteles lét: a halál felé irányuló létben, a Das Man uralmából való kiszakadást jelenti.
Összegzésképpen: Heidegger rávilágít, hogy a „ki” a mindennapi életben nem egy szilárd „én”, hanem a konformitásba, az „akárki” világába merült, felelősséget elhárító, hiteltelen létforma.
26. §.:
- A világ mint együtt-világ: Heidegger szerint a világ, amelyben mozgunk, nem egy elszigetelt „én” világa. A világ, amelyben élünk, mindig már megosztott másokkal. A környezetünkben lévő dolgok (eszközök) utalnak a többiekre (pl. a híd, amin átmegyünk, a könyv, amit olvasunk, mind „más” által készült, másoknak szánt).
- Az együttlét ontológiai alapja: a „mások” nem utólag hozzáadott tárgyak az én izolált világomhoz. A Dasein lényege az együttlét, még akkor is, ha éppen egyedül vagyunk. A „mások” azok, akik között vagyunk, és akiktől többnyire nem különböztetjük meg magunkat.
- A mások Dasein-ja: Heidegger megkülönbözteti a másokkal való találkozást a puszta „kéznél-lévőségtől”. A mások nem „dolgok”, hanem szintén Daseinek, akikkel „együtt” vagyunk.
- Mindennapi gondoskodás: a többiekkel való bánásmódunkat a „gondoskodás” határozza meg, ami nem feltétlenül jelent pozitív érzelmeket, hanem a róluk való tudomást és a velük való interakciót jelenti a mindennapi „készültség” világában.
- Deficiens módok (a hiány): még a magány is az együttlét hiánya, tehát lényegében egy deficiens módja az együttlétnek. Nem attól nem vagyunk egyedül, hogy mások is jelen vannak, hanem az együttlét alapvető szerkezete miatt.
A Dasein nem egy szolipsziszta (magányos) szubjektum, hanem eleve másokkal megosztott világban él.
27. §.:
Központi gondolata, hogy a mindennapi életben nem egy elkülönült, egyedi „Én” irányítja a cselekedeteinket, hanem egy névtelen, közösségi szubjektum, amelyet Heidegger „akárki”-nek nevez.
- Az „akárki” diktatúrája: a hétköznapokban úgy élünk, úgy ítélünk és úgy szórakozunk, ahogy „akárki” szokott. Ez egyfajta észrevétlen uralom, ahol a másokhoz való igazodás (átlagosság) határozza meg a lehetőségeinket.
- Távolságosság és átlagosság: a jelenvalólét folyamatosan méri magát másokhoz, igyekszik nem kilógni a sorból. Ez az „átlagosság” elsimítja a különbségeket és minden egyedi lehetőséget „egysíkúvá tesz”.
- Felelősségmentesítés: az akárki egyik legfontosabb funkciója a felelősség elhárítása. Mivel mindenki úgy tesz, mint „akárki más”, senki sem vállal egyéni felelősséget a tetteiért; a döntéseket az „akárki” már előre meghozta helyettünk.
- Nem-tulajdonképpeni lét: ez a létmód nem „rossz” vagy „hibás”, hanem a jelenvalólét egyik alapvető, szükségszerű állapota (mindennapiság). Ebben az állapotban a Dasein „elidegenedik” önmagától, és feloldódik a nyilvánosságban.
Heidegger szerint tehát a mindennapi önlétünk nem egy szilárd pont, hanem az akárki által uralt, önállótlan létezés, amelyből a tulajdonképpeni (autentikus) lét felé való elmozdulás csak a saját halálunkkal való szembesülés és a lelkiismeret szava révén lehetséges.
