A népek szeretik a saját önazonosságukat régiséggel erősíteni.
Azaz nem elégedettek saját létező történelmükkel, hanem pluszban kitalálnak még pár hosszú évszázadot, évezredet.
A magyar népben ez a áltudományos őstörténetben és ősnyelvészetben jelenik meg, lásd a sumérok de facto magyarok, ill. a magyar az emberiség „ősnyelve”. A magyaroknál mindez szerencsére eléggé marginális.
Ma csak azok a népek nem csinálják ezt, akiknek a valós történelme tényleg hosszabb másokénál. Mondjuk egy kínai vagy egy perzsa vagy egy görög nincs miért fantáziáljon, mikor fantázia nélkül is mindenki tudja, ősibbek a legtöbb más népnél.
Mindez persze nem új jelenség, a korábbi korokban is így volt ez. Mindenki azt mondta magáról, ő már a világ kezdete óta megvan. Az ókorban volt egy nagy kivétel: a zsidók. Míg mindenki azt mondta, ők a legősibbek, a ravasz zsidók ezzel teljesen szembemenve, azt állították: ők a legújabbak, s egyáltalán nem is léteztek korábban.
Igen, ez tény, bár szembemegy azzal a népszerű tévhittel, hogy a Biblia szerint Ádám és Éva zsidók voltak. Nem, nem voltak. A Biblia és a zsidó mitológia szerint Ádám és Éva nem voltak zsidók, hiszen a legelső zsidó Ábrahám, s az ő leszármazottai közül is csupán az egyik fiának, Izsáknak a leszármazottai a zsidók, sőt Izsák leszármazottai közül is csak Jákobnak a leszármazottai. Ábrahám pedig valamikor az i. e. XX. században élt. S a zsidók nem ma kezdték állítani ezt, amikor 4000 év történelem szép teljesítmény már, hanem még 3000-3500 éve, amikor csak pár évszázados volt a történelmük.
Szóval a régiségi vetélkedőben jöttek a zsidók, s „bevallották”, ők az utolsó helyezettek, a legkevésbé régi nép, majd megjegyezték, miért is kellene a legrégibbnek lenni?
Nagyon ügyes módszer: ha nem tudsz nyerni egy játékban, változtass a játék szabályain.
Ennek leképezése Dávid és Góliát története. A minta annyira nagyszerű és népszerű lett, hogy ma már tele minden a hatalmas felett győzelmet arató kicsi történetével.