Amikor komcsi voltam

By | 2020-07-04
Megosztás:

Életem egy szakaszában, 1984-1985 között kommunista voltam.

Akkor is rendszerellenes módon persze, pl. a KISZ-nek sose voltam tagja. Direkt nem léptem be.

Tulajdonképpen egyetlen ember hatására lettem kommunista, az ember neve George Orwell. Az Orwellt felületesen ismerők azt hiszik róla, ő valamiféle radikális antikommunista liberális volt, pedig ennek az ellenkezője igaz: Orwell szovjetellenes volt, de nem antikommunista, s sose volt persze liberális.

Engem lenyűgözött Orwell személyisége, 1983-1985 között teljes életművét elolvastam.

A fő okom: egyszerre rettentett el a létező kommunizmus ostobasága és a létező kapitalizmus lelki sivársága. Azt gondoltam, Orwell a harmadik út.

Másfél év alatt elillant kommunistaságom, egyszerűen rájöttem, Sztálin nem valamiféle elferdítése a marxizmusnak, hanem megvalósítása, sőt a lehető legjobb megvalósítása (hozzá kell tenni, Orwell már Leninnel se értett egyet sok mindenben). Viszont maga az alapötlet téves, így nem lehet onnan kiindulva eljutni a megoldáshoz.

Sajnos akkor egyszerűen visszamentem liberálisnak, ami még nagyobb hiba volt, mint marxistának lenne. De ez külön sztori.

Ma már reálisan értékelem Marxtt, úgy utasítom el, hogy elismerem logikáját, s pozitívumait.