Amikor nem volt még net

By | 2022-01-29

Bár az első honlap már 1991-ben megjelent, 1995 előtt szinte teljesen haszontalan volt böngészni, alig volt valami. A honlapok előtti világ akkor még sokkal érdekesebb volt: a Usenet és a levelezőlisták.

S csak 2005-től jött el az igazi netes világ, amióta immár több infó van a neten, mint azon kívül.

Én nagyjából 1997-ig sokat leveleztem, mármint a hagyományos módon. Egy időben különféle egyházakkal. S akkor még szokás volt válaszolni is. Mai szemmel szinte hihetetlen, de 5-ből átlag 4-en válaszoltak.

Persze volt aki csak udvariasan semmitmondó levelet írt, de olyan is, aki hívőszerzésnek fogta fel az érdeklődést, s küldött még könyvet is magáról. Íme pár érdekesebb példa. Megjegyzés: olyanoknak eleve nem írtam, akiket eleve ismertem már személyesen, ezek a jehovisták és a mormonok voltak, s persze azoknak se, akik közismertek voltak (katolicizmus, ortodoxia, reformátusok, evangélikusok).

Az adventisták azt mondták, látogassak el legközelebbi intézményükbe, megadták a címét, s ott többet megtudhatok róluk. Egyszer el is mentem. Benyomásom: az adventisták fékezett habzású jehovisták, félúton vannak egy dögunalmas, ásítós amerikai protestáns gyülekezet és egy fanatikus szekta között.

Ami igaz rájuk, az tulajdonképpen igaz minden protestánsra. Azaz jött egy bölcs ember, aki mindenkinél mindent jobban tudott, ezért előadta hogyan kell értelmezni a Bibliát. Aztán ennek hívei egyházat alapítottak, s azóta vakon követni kell az adott bölcs ember értelmezését, minden más értelmezést pedig üldözni kell, de legalábbis röhögve elvetni. Emellett pedig össze kell gyűlni minden hétvégén öltönyt viselve, s közösen komolyan bólogatni.

Nyilván ez későbbi véleményem, akkor nem ezt gondoltam. Ha akkor is ezt gondoltam volna, eleve nem leveleztem volna velük.

Akkor elkövettem azt a hibát is, hogy nem béreltem postafiókot, hanem normál lakáscímről leveleztem. Így akadt egyház, mely postai út helyett megjelent a helyszínen. Ezek az újapostoliak volt.

Az újapostoliak egy marginális csoport – sokan nem is tekintik őket keresztényeknek -, de nem amerikai, hanem német eredetűek. Nagy sajátosságuk a guruszerű vezetés, a fő vezető Jézus Krisztus földi képviselője, de nagyobb hatalommal, mint a római pápa a katolicizmusban. Egyébként teológiájuk tulajdonképpen fősodrú protestáns, szociálisan konzervatívok (pl. nem lehetnek a papok homokosok, nem lehet egynemű házasság, stb.), erős angolszász puritanizmussal, lásd a legnagyobb bűn kb. a házasságon kívüli szex.

Na, ez utóbbi vicces helyzetet teremtett. A két újapostolista misszionárius kora reggel jött hozzánk. Előző este nálunk aludt a feleségem barátnője. Szóval nagyot néztek a misszionáriusok, amikor két darab fiatal csajjal találtak kora reggel a lakásomban.

A messze legunalmasabbak a darbysták (Magyarországon “testvérgyülekezetek” néven futnak, de vigyázat: pl. Iványiék is így nevezik magukat, pedig ők nem darbysták). Ezek a rettegő típusú puritanizmus legkiválóbb képviselői. A hitélet lényege: állandóan lesni magunkat és hittársainkat, nem sértettünk-e valamit a többezer szabályból. Aztán lehet vitázni órákig abszurd kérdésekről, pl. viselhet-e keresztény nő cicanadrágot vagy reggel hányig szabad aludni, hogy az ne számítson lustaságnak.

Ha az adventisták fékezett habzású jehovisták, akkor a restaurációnisták (vagy resztoránusok – de ez viccesen hangzik -, hivatalosan: Krisztus Egyházai) a fékezett habzású mormonok. Az alaplogika a mormon – azaz hitehagyott lett az Egyház, így vissza kell állítani -, de a mormon vadhajtások nélkül. Magukat protestantizmus elleni protestánsoknak nevezik: azaz a reformáció helyes dolog volt, de csak félútig ment el, most folytatni kell.

Legkellemesebb tapasztalatom egyébként a metodisták voltak. Ha nagyon kellene, hogy proti legyek, metodista lennék. A metodisták amolyan habozó protestánsok, még azt is lebegtetik, esetleg Luther tévedett az apostoli lánc elvetésével. Sőt még valami Szent Hagyományt is elfogadnak, ha nem is a hagyományos formában.

Persze ők is futóhomokra épültek, de mégis: talán a legnormálisabbak az egész protestantizmusban. Mivel pedig nincs biztos alapjuk, egy sor kérdésben álláspontjuk heterogén: vannak pl. metodista gyülekezetek, ahol homokosokat esketnek, s lehet, hogy onnan száz métere meg van egy másik metodista gyülekezet, mely hagyományos keresztény homofób állásponton van.

Többéves kutatásom eredménye: a protestantizmus abszurd tanítás, annak minden alakjában.

Jean-Luc Schneider főapostol, Jézus Krisztus földi képviselője (újapostoli egyház)