Az elit nem marad

By | 2024-04-03
Megosztás:

A tavalyi év végének eredménye: sikerült majdnem minden volt kubai osztálytársammal kapcsolatba lépni a FB-on.

1980-1985 között Havannában jártam iskolába, ott is érettségiztem 1985 májusában. Az egyik akkori havannai elitiskolába jártam, az orosz iskolába. Ez teljesen orosz volt, azaz jogilag is a szovjet követség iskolája volt, tehát teljesen kívül a kubai iskolarendszeren.

A kubai elit gyerekei persze ide jártak. Egyrészt a nyelv miatt, másrészt a normál kubai iskolákhoz képest magasabb színvonal volt, harmadrészt így lehetett mentesülni a kubai iskolarendszer több „bajától”. A legfőbb ilyen baj az volt, hogy a kubai iskolarendszerben 5. osztálytól érettségiig 40 nap éves „önkéntes” diákmunka volt, s nem valami laza kamumunka, hanem a gyerekek el lettek víve lakóhelyektül távol 40 napra, s ott tényleg dolgoztak, jellemzően valamilyen mezőgazdasági segédmunka volt ez. A gyereket az orosz iskolába járatni volt a legkönnyebb módja ez alól kibújni.

Persze az orosz iskolába nem vettek fel bárkit: alanyi jogon csak szovjet gyerekeket vettek fel és szovjet-kubai vegyesházasságok gyerekeit. Udvariassági alapon járhatott még ide minden „népi demokratikus” országbeli hivatalos kiküldött gyereke, az én időmben ezek az országok voltak: Afganisztán, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, NDK. (Egyébként ezek az országok nem éltek mindig ezzel a lehetőséggel, pl. a magyar gyerekek kb. fele nem ide járt, hanem kubai iskolába, a kubai iskolarendszeren belül is voltak „jobb” iskolák.)

De a lényeg: ahhoz, hogy kubai gyerek ide járhasson, a szüleinek fontos embernek kellett lenniük. Annyira fontosnak, hogy az iskolavezetés ne mondhasson nemet a felvételi kérelemre. Pl. egy időben osztálytársam volt a kubai űrhajós fia. Íme előszedtem egyik osztályképemet, ez a legjobb minőség, itt ő nincs rajta, ebben az időpontom pont nem volt osztálytársam:

Bármennyire hihetetlen, ez volt a tipikus osztálylátszám. Itt 48 diák van, ez nem egyedi eset. Az iskola hatalmas volt, csúcsidőben 2000 diákkal, s ennek 15 %-a kubai. Itt ezen az osztályképemen 8 diák kubai, nagy részük a bal alsó sarokban összpontosul.

A teljesség kedvéért: még 2 ország van a képen képviseltetve, Csehszlovákia és Magyarország 2-2 fővel. A „maradék” 36 diák szovjet, persze a legkülönbözőbb nemzetiségekből: orosz, ukrán, belarusz, litván, román (mármint szovjet-moldáv, nem romániai, Ceaușescu rendszere tiltotta, hogy román kiküldöttek gyerekei ide járjanak), kazah, zsidó, német (mármint volgai német), stb. – az első sorban jobbról 5. helyen álló Bruce Lee hasonmás srác pl. burját.

Öt iskolai évem alatt kb. 20 kubai osztálytársam volt. Egy részt persze nem találtam meg se a FB-on, se ezek orosz verzióján, a VK-n és az OK-n, de 15 embert sikeresen megtaláltam. Mint mondtam, ezek mind elitgyerekek voltak, azaz a kubai nomenklatúra legalább középszintűen fontos embereinek gyerekei.

Alapos elemzés során persze az ember előbb a bulvárelemekre összpontosít: miért néz ki rozoga nagymamának az egykor szép csaj, miközben az egykor ronda kislány ma relatíve nem is néz ki rosszul, stb. De ami a legérdekesebb: ma a 15 emberből összesen 2 él Kubában, mindenki más elment, felerészt az USA-ba és Kanadába, felerészt máshová Latin-Amerikába – mindig a gazdagabb latin országokba, mint Chile, Uruguay, stb., nem Nicaraguába és Venezuelába – és Spanyolországba.

Alapvetően ez szokott minden kommunista elit veszte lenni. Kezdetben vannak a lelkes harcosok, akik még hisznek is az egészben. Aztán részük kiábrándul a valóság tesztje során, de aki nem is ábrándul ki, annak a gyereke már biztosan nem lesz az eszme híve.

A gyerekek elitstátusza pont hogy kontraproduktív: az elitgyerek nem hálás lesz, hogy az átlagnál jobban él, hanem azt eleve adottságnak tekinti és arra figyel, „miért csak így élek?”. Hiszen hiába él jobban a kubai nomenklatúra az átlag kubaihoz képest, az így is alig éri el egy átlag amerikai munkás szintjét. Ráadásul ott lebeg folymatosan a szint elvesztésének félelme: az amerikai egyszerű munkás keres más munkát, ha elveszti jelenlegi munkahelyét, s él aztán, mint korábban, míg ha a kubai nomenklarúrista elveszti pozícióját, lesüllyed átlagemberré, s onnan nincs második esély.

A történelemben ismert eset ez. Ma már ez szinte hihetetlen, de a nyugat felemelkedése előtt, azaz nagyjából a VI. és a XIV. század között a nyugat sokkal fejlenebb volt a keletnél. Így amikor nyugati ember elkerült keletre, legyen az akár Bizánc, akár a muszlim Közel-Kelet, nézett maga elé, mint 80-as évek végi szovjet turista a svédasztalra. A XI. században a legnagyobb nyugati-európai városok lakossága se volt pár tízezernél magasabb, míg Konstantinápoly lakossága félmilliós volt, Damaszkuszé se maradt el sokkal ettől.

Ahogy ezt a Brezsnyev-kori szovjet viccben mondták:

  • Mi az árnyoldala annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította Európát a fasizmus alól?
  • Két árnyoldala is van: Európa meglátta a szovjet hadsereget, s a szovjet hadsereg meglátta Európát.

A szovjet kommunizmus bukásának szociális oka pontosan ez: a szovjet kivételezettek egyre jobban megismerték a nyugatot, s rádöbbentek, az a kiváltságos élet, amiben nekik részük van otthon nyugaton teljesen átlagos, s nincs miért annyira örülni neki.

A kubai rendszer persze nem bukik meg. De ennek az oka a sajátos helyzet: a kubai kommunista rendszer ellenfelei se akarnának ismét amerikai uralmat, ami a kommunista rendszer előtt volt. Márpedig ha megbukik a mostani rendszer, akkor szinte biztosan káosz lesz, melyet aztán az USA hatékonyan ki fog használni.

A latin-amerikaiak nagyon hazafiasak. Ha nagyon választani kell az utálatos saját rend és a jó idegen rend között, akkor bizony a nagy többség az előbbit választja.

A kubai vezetés rá is játszik erre, folyamatosan növekszik a propagandában a nacionalizmus és csökken a szocializmus.