Az első színes forradalom

By | 2022-01-17

A most éppen megbukott kazahsztáni kamuforradalom egy a sok közül.

Kevesen tudják, de az első kamuforradalom Bulgáriában volt 1990-ben, és én át is éltem személyesen.

Kamuforradalom vagy színes forradalom – így nevezzük azokat az eseményeket, melyeket külföldi erők szerveznek egy adott országban, idegen érdekek mentén.

A dolog háttere röviden a következő. Az első parlamenti választáson az időköben magát Bolgár Szocialista Párttá átnevezett kommunista párt abszolút többséget szerez, elnyerve a mandátumok 54 %-át, második helyen az antikommunista erők laza szövetsége végzett 36 %-kal, harmadikon a török kisebbségi párt 6 %-kal, utolsó helyen a posztkommunistákkal szimpatizáló Agrárpárt 4 %-kal.

Gyakorlatilag tehát a lakosság a szocialisták és az ellenzék között választ. A választás azonban sokkal több, mint választás a volt kommunista diktatúra támogatásáról és ellenzéséről. A szocialisták a mérsékeltebb erő, az ellenzék a radikálisabb, ez is segíti a szocialistákat. Ezen kívül míg az ellenzék határozottan nyugatpárti, a szocialisták inkább harmadikutasok, ezzel sok embert tudnak magukhoz csábítani. A szocialistákat erősíti még az is, hogy az “oroszkérdésben” semlegesek vagy oroszpártiak, míg az ellenzék egy része hisztérikusan oroszellenes, ami sok oroszpárti és antikommunista ember számára a szocialistákat szimpatikussá teszi. A bolgár nacionalisták is egyértelműen a szocialisták mellé állnak, őket tekintve nemzetibb erőnek, a szerintük túlságosan “nyugatmajmoló” ellenzékhez képest.

Így érthető az a magyar szemmel furcsa helyzet, hogy tök ugyanazok a nyugati befolyásközpontok, mint a Soros Alapítvány és hasonlók, melyek Magyarországon mindig a “baloldalt” támogatják, Bulgáriában mindig a “jobboldal” mellett állnak ki.

Ezek a választási eredmények azonban ellentmondtak a szovjet-amerikai megállapodásoknak, melyekkel a volt szovjet befolyási övezet átkerül az USA-hoz. A bolgár szocialisták ugyanis ekkor még a semlegesség mellett állnak ki, s nem támogatják egyértelműen a nyugati értékeket, a NATO-tagságot egyenesen ellenzik.

Így a szófiai amerikai követség és egyéb nyugati szervezetek (első helyen a Soros Alapítvány) finanszírozásával megkezdődik a Szófiai Egyetem elfoglalós diáksztrájkja, valamint más utcai akciók. Segíti őket, hogy előkerül egy kompromitáló anyag Petar Mladenov szocialista elnökről, így az kénytelen lemondani. 1990 augusztusában a szocialista többségű parlament, Lukanov javaslatára az ellenzék vezetőjét, Zselju Zselevet választja meg új köztársasági elnöknek, hogy ezzel biztosítsa a nyugalmat az országban.

Ősztől a gazdasági helyzet súlyosan romlik. A készülő árliberalizáció miatt az áruk eltűnnek az üzletekből, sosem látott áruhiány jelentkezik, bevezetésre kerül a jegyrendszer az alapvető élelmiszerekre. A kormány bejelenti az ország csődjét a külföldi hitelezők felé.

Szóval 1 évvel később már a volt antikommunista ellenzék nyer az előrehozott választásokon.

Töredelmesen bevallom, akkor én még a “másik” oldalon álltam, azaz támogattam a diáksztrájkot is, De már akkor furcsállottam azt a demokrácia-koncepciót, mely szerint ha az emberek “hibásan” szavaztak, akkor meg kell dönteni a hatalmat, majd az emberek többsége által nem támogatott kormányt kell hatalomba emelni. Hiszen tényleg ez volt: a diáksztrájk eredetileg a választási eredmények ellen indult!

Felmerült bennem: minek választani, ha annak eredménye úgyse számít? Ez engem a marxista szövegekre emlékeztett, mely szerint az objektív tudományos igazság előttünk van sziklaszilárdan, azt csak elfogadni lehet. Dehát ha van ilyen igazság, akkor meg minek szavazni róla? A kommunista rendszerben nem is kellett szavazni róla, szóval végülis volt belső koherencia! De hát nekünk azt mondta a nyugat, nyugaton szabadság van és szabad választás… Szóval hogy is van ez?

Ez elindított bennem egy belső szellemi folyamatot, de odáig azért akkor nem jutottam, hogy az akció ellen forduljak, csak éppen aktív támogatóból lassan passzív támogatóvá lettem, ahogy ezt Magyarországon mondják “csipesszel az orromon” támogattam a tüntetőket.

Később egyébként alaposan meg lettek vizsgálva a választási eredmények, s összesen 1 azaz egy mandátum esetében jöttek elő adatok, melyek szerint a választáson olyan csalás volt, mely befolyásolhatta az eredményt. A vicc: éppen egy ellenzéki képviselő volt az illető mandátum kedvezményezettje. De persze ennek akkor már semmi hatása nem lett, a sztori már végigment, a módszer aljas, de rendkívül hatékony, kb. így történik, s ez most nem elmélet, mert a saját szememmel láttam:

  • megindul valamilyen teljes abszurd tiltakozás egy kicsi, de kiválóan szervezett csoport által, oly módon, hogy az súlyosan nehezíti sokak életét (itt konkrétan a Szófiai Egyetem központi épülete lett elfoglalva, a vizsgaidőszak végén, sokan nem tudtak emiatt vizsgázni, aki pedig már vizsgázott, nem tudta átvenni papírjait),
  • a hatalom nem mer keményen reagálni, ezzel legitimálja a teljesen törvénytelen akciót,
  • a hatósági de facto legitimáció a tüntetés mellé vonz sokakat, akik elvileg támogatták a célokat, de visszariadtak annak módszereitől – eredmény: immár nem 20-30 fős keménymag tüntet, hanem többszáz diák,
  • mivel nincs hatósági akció, ki kell provokálni az elégedetlenek ellenreakcióját, ilyen mindig akad (pl. valaki dühös lesz, mert nem tudja intézni papírjait), s ha ilyen akad, mindig lesz agresszív fellépés is – itt is volt, pár dühös ellentüntető diák megvert egy sztrájkolót vagy fejbe dobták egy sörösüveggel, erre már nem emlékszem tisztán,
  • hatalmas hírverés az erőszak miatt, lásd “a komcsik verik a diákokat!”, minden létező nyugati média és az eseménnyel szimpatizáló bolgár média beszámol róla, a nyugati követségek felszólítják a bolgár kormányt, tartózkodjon az erőszaktól, megjelenik a helyszínen az amerikai nagykövet és fényképezkedik a tüntetőkkel (az ilyen fényképeken az összes tüntető mind szemüveges bölcsész srác és fotómodell kinézetű diáklány, sose verőlegény kinézetű áldiák, aki ténylegesen zömmel jelen van),
  • a hatalom teljesen sarokba van szorítva, tárgyalni próbál, a tárgyalásokon azonban a tüntetők egyre teljesíthetetlenebb követelésekkel állnak elő (lásd a Brian életében a Júdeai Népfront követelése Pilátushoz: “72 órán belül bontsa le a Római Birodalmat”),
  • megint hírverés: “a komcsik nem hajlandók engedményekre!”,
  • a hatalom kapitulál – hívei is a hatalom ellen fordulnak annak gyengesége miatt.

Személyes elem. A múzsám is az áldozatok közé esett, neki is éppen akkor kellett volna papírjait átvennie. Odamegyünk azért hátha lesz valami. S 30 méterre meglátjuk az egyik korai vetélytársamat, aki udvarolt a múzsámnak. Lassan kiderül: ő a diáksztrájk kettes számú vezetője! Először bizalmatlan “ti ellentüntetők vagytok?“, aztán megnyugszik. Amikor megtudja, hogy mi már házasok vagyunk, sőt van kisgyerekünk is, végleg lenyugszik. Aztán barátságos akar lenni “gyertek beviszlek titeket, hogy intézkedni tudjatok“, aztán amikor áthaladunk a blokádon, mely őt úgy engedi át, mint tábornokot a katonai őrség, még oda is szól a múzsámnak “látod, tisztelnek engem itt!“, értsd “engem kellett volna választanod, nem ezt a lúzert“.

Aztán még is kérdeztük a srácot, hogy vannak ott bent napokon keresztül, nem kényelmetlen-e. Ő meg – nem is odafigyelve, hogy talán ezt nem kellene elmesélni – erre legyint “naponta több furgon jön, hordozható ágyak, teljes felszerelés, az amerikai követségről még viszkit is hoznak minden este, annyi a kaja és pia, hogy nem tudjuk elfogyasztani“.

Ma már persze közismert liberális elv, hogy csak az a választás demokratikus és szabad, melyen a liberálisok nyernek, minden más csak álválasztás, rosszabb esetben diktatúra. De akkor ez még nem volt közismert 1990-ben.

Érzésem szerint a magyar taxisblokád ugyanabban az évbem valami hasonló lehetett. Csak ott a végén leszólhatott a New York-i főnökség az SZDSZ vezérkarának “ti mit műveltek? meg akarjátok buktatni azt a kormány, mely minden kívánságunkat teljesíti? meg vagytok ti bolondulva?“.

Ami a személyes elem folytatása. A nagyurak sose feledkeznek meg hű embereikről. Az említett ismerősünk a tüntetés vezérkarából még ugyanabban az évben az USA-ba távozott ötéves ösztöndíjjal tanulni, majd hazatérte után profi politikus lett, parlamenti képviselő, pár évig miniszter is volt. Ma már nem aktív politikus, de van 3 szállodája a Fekete-tenger partján, s éli a visszavonult többszörös milliomosok unalmas életét. Baromira megéri, legalábbis anyagilag, a nagyurak szolgálatában állni, ezt alá kell húzni.

Direkt nem írtam se nevet, se képet nem tettem fel, nehogy személyes bosszúnak nézzen ki. (Bár mit bosszúlnék meg, mikor máig velem van a “csaj” – ha lehet így nevezni egy már 50+ éves nőt -, nem vele…)

Ami meg engem illet, 22 éves voltam, a diáktüntetés alatt lettem 23. S sajnos nem voltam elég okos ahhoz, hogy mindazt átlássam, amit később már megértettem.

korabeli propagandakép: mintha a sztrájkoló diákok halálosan kimerülve az egyerem udvarán aludnának