Tapasztalatom: 3 olyan megpróbáltatás van az emberek életében, melyek sajnos nem tud a nagy többség sikerrel átmenni.
Az első kivétel, ezen szinte senki bukik meg. Ez 6-8 éves kor között van. Amikor a gyerek rádöbben, nem szégyelni való az ellenkező nem tetszése. Amikor én ebben a korban volt, első általánosban a fiúk nagy többsége még leplezett bármilyen érdeklődést a lányok iránt, míg harmadikban már senki se leplezte. Ezen a próbatételen az emberek átjutnak, gyakorlatilag csak a fogyatékosok buknak el.
A második lépcsőfok az elithez tartozás büszkesége, de legalábbis vágya. Ez kamaszkortól indul, s van akinél halálig tart. Az alapállapot: a mindenki más fölé emelkedés vágya. S ha sikerül, akkor büszkeség érzése.
A felemelkedés megtörténte indifferens. Aki alul maradt, de vágyakozik valami másra, az ugyanúgy része, mint a büszke felemelkedett.
Kevesen ismerik fel: megalázóbb fent lenni, mint lent. Egyszerűbb és jobb fázni a szeles esőben egy megállóban várva a buszra, mint kényelmes autóban elsuhanni a megálló előtt.
A harmadik a legnehezebb. Ez a jó és a szenvedés elválasztása. Hívő keresztényeknél is látom, szenvedésnek, lemondásnak, önkínzásnak élik meg a jó megcselekedését. Kevesen jutnak el oda: a jó megcselekedése önérdek.
