Vannak speciális munkahelyek speciális belső, bizalmas procedúrákkal.
A szovjet KGB-ben az új alkalmazottakat azzal a rendkívül egyszerű módszerrel szűrték meg, hogy a rendőrséggel letartóztattaták őket, koholt vádak alapján – általában huliganizmus volt a vád, pl. a teljesen ártatlan alkalmazottat meggyanúsították, tömegverekedést okozott egy kocsmában.
Aki aztán előjött azzal a rendőrök előtt, hogy ő KGB-s, hívják fel a főnökét, az majd tisztáz mindent, az azonnal be is tették a „megbízhatatlan” kategóriába, hiszen miféle jövendő titkosszolga az, aki még a saját rendőrség előtt is összeroppan és elárulja kilétét? Az ilyeneket nem rúgták ki egyébként, de KGB-n belül a karrierjüknek vége lett, s sose kerülhettek kapcsolatba titkos anyagokkal. Maradtak örökre kisegítő személyzet, adminisztrátori munkakörben. Tudni kell, hogy – a közhiedelem ellenére – a szovjet KGB nem csak kémelhárításból és kémkedésből állt, hanem olyan volt mint az amerikai CIA, FBI, s a Határőrség egyszerre, szóval ezrével voltak olyan állások a szervezetnél, melyekben nem volt semmilyen titkosszolgálati tevékenység.
Egy nagy európai bank – esetleg több is, nem tudom – pedig az pénztárosat és minden pénzzel dolgozó alkalmazottat tesztelt kissé hasonló módon.
A próbaidős alkalmazottnál megjelent egy kamuügyfél, jellemzően idősebb hölgy vagy úr, kifejezetten gazdag külsővel, aki átadott az alkalmazottnak 8 darab ezermárkás bankjegyet, majd felszólította az alkalmazottat, „ezt a 7 ezer márkát tessék elhelyezni a számlámon”, vagy olyan verzió is volt, hogy az ügyfél a „7 ezer márka” átváltását kérte más valutára.
A gazdag külső fontos elem, mert szegény embert az átlagember nem szereti átverni, ebben az emberek nagy többsége lelkifurdalást érez, viszont egy kimondottan gazdagnak kinéző embert már az átlagember is hajlamos megszabadítani „felesleges” pénzétől, hiszen „ha egyszer olyan hülye, hogy azt se tudja mennyi pénz van nála, akkor meg is érdemli”.
A teszt célja pontosan ez volt: a banki alkalmazott figyelmezteti-e az ügyfelet hibájára, vagy inkább elteszi a saját zsebébe az egyik ezermárkást. Veszélytelen művelet, a legkeményebb ellenőrzésű banknál se motozzák az alkalmazottakat, ha senki se jelent pénzhiányt, szóval a pénztárosnő beteszi pl. a bugyijába a bankjegyet, a hímnemű pénztáros meg pl. a zokinijába – a lebukás veszélye kb. nulla.
Aki figyelmeztette az ügyfelet, az alkalmas lett a jövőbeli banki munkára. Aki pedig eltette a „nyert” pénzt, azt elbocsátották próbideje végén. Semmi eljárás, semmi egyéb szankció, azaz az ilyen alkalmazott tényleg nyert 1000 német márkát, de munkáját elvesztette. Minimális költség egy nagy banknál egy-egy alkalmazott tesztelésére.
Nyilván a történet 2002 előtti, amikor még létezett német márka. Gondolom, most az 1000 frankos svájci bankjegy lehet már a tesztpénz. Az 500 eurós bankjegy – ez a legnagyobb euró bankjegy – értéke ma túl kicsi lenne, hiszen ezer svájci frank az majdnem ezer euró.
