Az intézményrendszer, meg a fékek és ellensúlyok – ez az egyik kedvenc liberális marhaság. Sokan legyintenek rá, mások meg elhiszik. De kevesen néznek a dolog mögé.
Minden intézményrendszer alapvető célja: az adott politikai rend védelme, hogy azt nehezen lehessen megváltoztatni, sőt egyáltalán ne lehessen megváltoztatni. Ha egy adott rendszerben jelen van a demokratikus elem, az csupán azt jelenti: az adott rendszer keretein belül van mozgástér, de kizárólag a kereteken belül.
Az egyik liberális büszkeség: lám az amerikai rendszer annyira stabil, hogy jöhet ugyan egy rendszeridegen elnök – lásd Trump -, a rendszer marad, azon nem képes lényegileg változtatni senki.
De mit is jelent ez valójában? Azt: az emberek akarata nem számít, hiába akarnák a rendszert megváltoztatni, ezt megakadályozza maga a rendszer.
Persze lehet ennek örülni. Ha pl. abban hiszünk, hogy egy adott rendszer a lehető legjobb, így megváltoztatása szükségszerűen rosszabb rendszert eredményezne, ezért még a népakaratot is korlátozni kell, nehogy a „buta nép” rosszul dönysön. De elhazudni mindezt nem szabad.
Az őszinte liberálisok ezt be is vallják: hogy a liberális demokrácia a demokrácia egy korlátozott alakja, s a korlátozások alapját a liberális elvek képezik: azaz a népnek nincs joga ezeket az alapelveket hatályon kívül helyeznie.
