Az orosz Károlyi

By | 2022-09-05
Megosztás:

Most hogy meghalt Gorbacsov, érdemes elmagyarázni a sokak által nem értett jelenséget: hogyan lehet valaki ennyire népszerű külföldön és ennyire népszerűtlen belföldön.

A legjobb magyar párhuzam Károlyi Mihály. De még ez is pontatlan, mert a magyar társadalom liberális része számára Károlyi máig hős. 

Vele ellentétben viszont Gorbcsovnak nincsenek hívei Oroszországban. A mai orosz társadalom kb. egyharmadát kitevő kommunisták számára egyértelműen maga a Sátán, mert beférkőzve a rendszer vezetésébe azt szétverte, megszűntette az ország kommunista jellegét, visszállítva a kapitalizmust. Jó esetben számukra Gorbacsov jóakaratú dilettáns volt, rosszabb esetben a nyugat fizetett ügynöke.

Azonban az antikommunista kétharmad számára is ellenség Gorbacsov. Ez a kétharmad 2 nagy és 1 kis részre oszlik. 

A nacionalisták számára Gorbacsov ősi orosz területek elvesztője. A Szovjetunió 15 – sőt 19 – országra bomlása ugyanis ezt is jelenti orosz szemszögből. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a Szovjetunió nem úgy lett, hogy egyesültek korábban létezett országok, hanem Oroszország lett felosztva közigazgatási egységekre, jellemzően olyan határokkal, melyek nem képviselték az orosz érdekeket – ennek persze addig semmi jelentősége nem volt, míg az ország egy volt, de 1992 óta ezek immár országhatárok, melyek miatt 20 millió orosz került külföldre.

Az orosz harmadikutasok – nevezzük így a „sajátos orosz út” híveit – számára Gorbacsov még nagyobb ellenség. Szétvert egy történelmileg kiforrt egységet, majd a maradékot átadta a nyugatnak, ez akkor is fennáll, ha azóta – Putyinnak köszönhetően – ez a kár csökkent.

S még a kisszámú orosz liberális tábor számára se példakép Gorbacsov. Mert egyrészt nekik nem volt elég liberális, másodsorban pedig meggondolatlan reformjai vezették oda, hogy ma minden 10 oroszból átlag 9 a totális káosszal és a szemtelen lopással azonosítja a „liberalizmus” szót.

Személyes emlékem, hogy 17 éves voltam, amikor Gorbacsov lett a főnök. Éppen érettségi előtt voltam egy szovjet iskolában. S akkor még a nyugat se ismerte fel mi fog történni. Anatolij Dobrinyin volt szovjet ENSZ-nagykövet írja az emlékirataiban, hogy sok tárgyalás úgy ment, hogy jöttek a nyugatiak a követeléseikkel, szépem felépítve a tárgyalás tervét, mire Gorbacsov „asztalt borított”, eleve többet ajánlott, mint amit a nyugati fél álmodott – először a nyugat azt hitte, itt valami trükközés zajlik, mire rádöbbentek, Gorbacsov tényleg egy idióta. Amint persze erre rájött a nyugat, szépen át is verték Gorbacsovot, de ez egy másik kérdés.

Ami megdöbbentő: Gorbacsov még zuhanása alatt is – az 1991. augusztusi puccskísérlet és decemberi lemondása között -, amikor már alig maradt hatalma, is folyamatosan hitt a nyugatnak, miközben már mindenki látta mi zajlik. Ezt is Dobrinyin írja.

Tulajdonképpen egyetlen valós érdeme: nem lett atomháború a szovjet összeomlás káosza alatt. Amint észlelte, hogy a hatalom kiment a kezéből, gyorsan lemondott, átadva az atomirányítást Jelcinnek, azaz nem konzultálva senkivel, pedig elvileg ez az összes szovjet tagköztársaság kompetenciája lett volna. Persze akkor ezt a nyugat is erősen támogatta, nem akartak 15 vagy 19 atomhatalmat, pont jó volt, hogy csak 1 maradt az 1 helyén. 

Ezért is marhaság a mai ukrán sírás, hogy ők bezzeg lemondtak az atomfegyverzetükről. Valójában sose volt nekik atomfegyverzetük, egy pillanatra se állt az ukrajnai atomfegyverzet a kijevi hatóságok ellenőrzése alatt. S a nagy USA meg szólt is az ukránoknak, hogy igenis írjanak alá mindent ami a „lemondással” kapcsolatos. Így is lett: előbb átvette Jelcin az irányítást az „ukrán” atomfegyverek felett, majd az ukránok ünnepélyesen lemondtak róluk.