A bolgár történelem 1913. június 16-át nevezi így: a bűnös őrület napja.
Ezen a napon döntött úgy I. Ferdinand bolgár cár, hogy fegyveres úton változtatja meg az I. balkáni háborút (1912-1913) lezáró, 1913. május 30-án aláírt úgynevezett Londoni egyezmény feltételeit.
Az I. balkáni háború lényege: a 4 balkáni keresztény állam – Bulgária, Görögország, Montenegró, Szerbia – orosz közreműködéssel szövetségre lépnek abból a célból, hogy kiszorítsák Törökországot megmaradt európai területéről. Oroszország oka erre az volt, hogy félt: ha nem lép, akkor Ausztria-Magyarország vagy Németország fog lépni, hiszen mindenki számára ismert volna, Törökország összeomlás előtt áll, így valaki mindenképpen a helyére lép. Orosz szempontból a legjobb megoldás az volt, ha Oroszország ebben közvetlenül nem vesz részt, a 4 baráti ortodox keresztény nép – bolgárok, görögök, montenegróiak, szerbek – egymással szövetségben megoldják a kérdést.
A háború rendkívül sikeres, 8 hónap alatt a törökök vesztenek, komoly ellenállást csak a mai albán-görög határvidéken és a mai török Edirne városnál tanúsítanak, de itt is nyernek a szövetségesek, az előbbi esetben a szerb és montenegrói csapatok, az utóbbiban a bolgár hadsereg. A hadműveletek olyan dinamikusak, hogy a bolgárok fontolgatják Isztanbul megtámadását is, ezt a nagyhatalmak akadályozzák meg, köztük Oroszország, mely diszkréten jelzi a bolgár vezetésnek: ha a bolgárok belépnek Isztanbulba, akkor a Fekete-tengeri orosz flotta beavatkozik török oldalon – az európai török területeket kell megszerezni, s nem likvidálni Törökországot, ez a nemzetközi helyzet teljes destabilizálásához vezetne, ami nem orosz érdek.
1913. májusára ez marad Törökországból:
Az új helyzet elfogadtatásában segít, hogy a nagyhatalmak nem rendelkeznek azonos érdekekkel, így kompromisszumok születnek:
- Anglia hivatalosan Törökország szövetségese, de „kisebbik rossz” alapon támogatja Görögországot Szerbia ellenében, mert Szerbia orosz szövetségesnek számít,
- Németország hivatalosan Törökország szövetségese, de titokban támogatja Bulgáriát, remélve, hogy szövetségese lesz Anglia és Franciaország ellen,
- Ausztria-Magyarországnak nem tetszik a szerb állam megnagyobbodása, ezt azzal enyhíti, hogy követeli önálló albán állam létrehozását a területen, azaz ne legyen Szerbiának kijárata az Adriára,
- Oroszország célja, egyik balkáni állam se legyen túl nagy, inkább korlátozzák egymást, azaz egyik se legyen képes olyanra nőni, hogy veszélyeztesse a fő orosz érdeket: Isztanbul későbbi megszerzését,
- egyedül Franciaország áll ki egyértelműen a törökök mellett, de a francia vezetés úgy dönt, annyit mégse ér meg az egész, hogy egyedül harcoljanak a törökökért.
A nagyhatalmak részvétele mellett aláírásra kerül 1913. május 30-án Londonban a megállapodás a háború befejezéséről. Gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy a megszerzett volt török területen minden azé, akinek a hadserege ott van, kivéve Albániát, melynek egy része szerb és montenegrói megszállás alatt van, innen ki kell vonulnia Szerbiának és Montenegrónak a független albán állam megalapítása érdekében.
Az állapot a következő tehát, a volt török terület felosztása:
A Londoni egyezmény hatalmas felháborodást vált ki Bulgáriában, mert bolgár szemszögből a fő cél éppen Macedónia volt, miközben a megállapodás Macedóniának csak a keleti részét juttatja neki, s éppen az etnikailag leginkább bolgár központi részt osztja el egymás közt Görögország és Szerbia.
Máig nem tisztázott, pontosan mi történt, de a lényeg: 1913. június 16-án Ferdinand cár és Mihail Szavov tábornok, a cár hadügyi főtanácsadója kettesben eldöntik, a kormányt nem bevonva a döntési folyamatba, hogy a megoldás: meg kell támadni Görögországot és Szerbiát a macedóniai fronton.
Ez meg is történik. S bár eleinte a bolgár hadsereg képes tartani a pozícióit a szerbek ellen, a görög fronton a helyzet rosszabb, a görögök sikeresen ellentámadnak. Mindez a legjobban a törököknek segít egyébként: a vesztes háború miatt puccs zajlik le Törökországban, az új kormányzat pedig, látva a káoszt volt ellenségei között, hadat üzen Bulgáriának. A törökök visszaszerzik Kelet-Trákia egy részét, benne Edirnét. Július 10-én Románia is megtámadja Bulgáriát, követelve Dél-Dobrudzsa átadását. Északon egyáltalán nincs bolgár hadsereg, így a románok elsétálnak Szófiáig.
Közben sikerül a görög közvéleményt is felbőszíteni: kitudódik Ferdinand terve, hogy elfoglalja Isztanbult, majd kikiáltja ott a Római (Bizánci) Birodalom visszaállítását, saját magával az élen. Maga a visszaállítás ellen persze a göröknek nincs kifogásuk, de azt, hogy ezt a bolgár cár akarja megcsinálni súlyos sértésként élik meg.
Ezek után a bolgár hadsereg összeomlik, képtelen 4 országgal harcolni egyszerre. Augusztus 10-én megszületik az új megállapodás, a Bukaresti egyezmény, mely még rosszabb bolgár szemszögből, immár csak Macedónia északkeleti része marad bolgár:
Persze ez a térkép mai szemmel nézve jól néz ki, dehát akkor senki se tudhatta, lesz ez rosszabb is még.
1914-ben Szavov tábornokot hadbíróság elé állítják az 1913-as ügy miatt, végül csak nyugdíjazzák a hadseregből, majd diplomáciai pályára irányítják át: bolgár nagykövet lesz Belgiumban és Franciaországban.
A balkáni háború kitörésének 100. évfordulóján, 2012-ben rehabilitálják, poszthumusz megkapja a legmagasabb állami kitüntetést, az I. balkáni háborúban tanúsított hősiességéért.
