Belelovalás

By | 2021-01-22
Megosztás:

Az utóbbi pár hónap magyar fejleménye, hogy a ballibek komolyan elhitték: 2022-ben nyerni fognak. Sőt, egyes forróbb ballib fejek már kérharmados ballib győzelemről hallucinálnak.

A legmókásabb az ATV interjúműsorait nézni. Különösen most, hogy Olga már nem ott dolgozik. Olga annyira reménytelenül fanatikus volt, hogy még a feje is beleremegett, ha ellenvéleményt hallott, ő volt Bolgár Gyuri bácsi nőben és fiatalabb kivitelben. Emília élvezetesebb, ő is kétségen kívül ballib elkötelezettségű, de valahol újságíró is, szóval – ellentétben Olgával – néha kifejezetten kellemetlen kérdéseket tesz fel a ballib politikusoknak, megmondóembereknek, ráadásul enyhe visszafogott mosollyal, mintha lelke egy részében szeretné őket kihozni a sodrukból. (S hogy ne tűnjön ez szexista alapúnak, nekem nőként Olga jobban tetszik, mint Emília – egyedül az öltözködése jobb Emíliának -, szóval nem azért dicsérem Emíliát, mert nőként jobban tetszik nekem, pont ellenkezőleg.)

Mindegy ez, a lényeg, a ballib interjúalanyok kénytelenek jobban kifejteni magukat, s ebből még inkább látszik: nem csak propaganda célból, de a valóságban is hiszik, hogy nyerni fognak.

Ez nagyszerű hír: a bukás is jóval nagyobb lesz így. Jellemző ballib tulajdonság a realitásérzék hiánya, hála Istennek.