Biztonságos tér

By | 2021-04-18

A legnagyobb rossz, amit anyám elkövetett velem szemben a “safe space” környezet volt, amiben nevelt. Persze egy anya sose rosszaságból teszi ezt, ez egy természetes reakció, hiszen míg a gyerek az anyja hasában van, az anya a szó legszorosabb értelmében védelmezi gyermekét minden külső hatástól.

Csak aztán egyes anyák rájönnek, a gyereket el kell engedni, nem szabad túlvédelemben nevelni. Nem, nyilván az ellentét se helyes, hogy a gyereket magára hagyjuk, bedobjuk a mélyvízbe aztán majd csak nem fullad meg. Valamilyen józan középút kell. Az én anyám viszont maradt a túlvédelmezésnél.

Szóval velem az történt, hogy első 6 évemet szuperbiztonságos környzetben töltöttem, elsősorban anyám és anyai nagymamám védnöksége alatt, nem jártam se bölcsödébe, se óvodába, se gyerektársaságba. Voltak barátaim, de jellemzően mindig csak 1-1 gyerek, ráadásul “ellenőrzött” gyerek, azaz szüleim valamilyen barátainak, ismerőseinek a gyereke.

Egyébként is veleszületett autizmusomat (asperger) ez tovább súlyosbította. Plusz, teljesen összezavarta világképemet. 6 éves koromra abba a tudatba jutottam el, hogy a világ gonosz, s minimálisra kell csökkentenem vele való kapcsolatomat. Nem éppen egy nyerő életviteli módszer egy eleve antiszociális gyereknek…

Aztán amikor iskolába kerültem – 6 éves korom elérése után 3-4 héttel -, a sokk hatalmas volt. Minden gyerek számára sokkos helyzet az iskolakezdés, még a legvagányabb, legszocializáltabb gyerek számára is, de nekem többszörösen nehéz volt ez. Évek kellettek, hogy találjak hozzám hasonló, antiszociális jegyeket felmutató osztálytársakat, akikkel tudtam aztán valahogy kommunikálni.

De lakókörnyezetben ugyanez volt, 6 éves korom előtt nem volt egy barátom se. S aztán is csak 2 lett: közülük az egyik sajnos máig teljesen életképtelen ember, jelenleg 54 éves munkanélküli, teljesen lumpenizált alak, nője utoljára 25 éve volt, lakása csak azért van, mert szülei vettek neki egyet, egész nap sört iszik egyedül, s csak a közértbe megy időnként ki sört venni, nem tisztálkodik, nem cseréli a ruháját, s a lakásában télen is kabátban ül és alszik, mert nincs pénze fűtésre – ha fiatalabb lenne, valószínűleg drogozna, de ez a mi korosztályunkban még nem volt szokás, szóval csak sörözik, s valószínűleg ételt nem is fogyaszt, mert a hatalmas sörfogyasztás ellenére olyan az alkata, mintha aktívan sportolna. Minden barátjával, ismerősével megszakadt a kapcsolata – velem kb. 15 éve nem hajlandó beszélni, sose derült ki miért haragszik rám, azt hiszem először 1986-ban orrolt meg rám, amikor megházasodtam, akkor valami olyan mondott, hogy én “megalkudtam” a “rendszerrel”, mert “minek papír” ahhoz, hogy egy csajjal együtt legyen valaki. 20-25 éve még eljárt ide-oda, tipikus SZDSZ-esből lett MIÉP-es figura volt, azaz a nyugatéljenzéstől pár év alatt eljutott az “ősmagyar-sumér” eszméig, Pilis-csakra kutatáshoz, stb., azaz az ezredforduló körüli nemzeti radikális szubkultúráig, de már hosszú évek óta ezt is abbahagyta – mára a legvadabb “ősmagyar” haverjai is túl megalkuvóknak tűnnek számára.

Szóval később is, Kubában, csupa “furcsa” haverom lett. Sose volt igazán haveri közösségem, sőt sose jártam semmilyen közösségbe.

Nagyjából 16-17 éves koromra voltam képes kiheverni az első 6 évemben elszenvedett safe space-em hatását. Akkorra tudtam kialakítani egy értelmes, fenntartható hozzáállást a környezetemhez.

A modern liberalizmus safe space eszméje még ennél is károsabb, mert az nem egyéneket ront meg, hanem egész embercsoportokat. A safe space eredeti oka: környezetet teremteni, ahol az áldozatok képesek szabadon elmondani mi a bajuk. Ez még önmagában nem helytelen ötlet, mindenki tudja, hogy nehéz a problémákról úgy beszélni, ha az ember nem érzi magát biztonságban. De a következő lépés a nyílt vita kell hogy legyen, hiszen a probléma ellenkező esetben nem oldódik meg soha. Ez olyan, mintha az ember folyamatosan fájdalomcsillapítót szedne a fogfájására, de sose menne el fogorvoshoz a fájdalom okát elhárítandó. Nyilván indokolt bevenni a fájdalomcsillapítót, de a következő lépés fogorvos találása, időpont lefoglalása, nem a tablettaszedés folytatása.

A safe space-es liberális társadalom aztán infantilis lesz, pont ahogy én voltam az. Ráadásul mindez súlyos elmebajt is eredményez, hiszen ellentétben van a liberális társadalom másik alapvető elvével: a folyamatos hatékonysági versennyel.