Július elejétől tüntetéssorozat zajlik Bulgáriában, ma már ez csak Szófia központját jelenti, de minden este 19-22 között máig meg van rendezve egy-egy tüntetés. A témáról már írtam. Jelenleg a minden esti tüntetés azt jelenti: összegyűlik átlag 150-200 ember, akik meghallgatnak pár dögunalmas beszédet, majd elsétálgatnak kb. fél km-t, majd szétszélednek, néha útközben megdobálva élelmiszerrel középületeket.
A bolgár kormányzat taktikája bejött: hagyni kell a tüntetéseket, akár még törvénysértések esetében se kell bevatkozni (eddig csak tényleg durva esetekben avatkozott be a rendőrség), aminek eredménye az, hogy az egész nevetségessé teszi magát, majd lelohad a tüntetési kedv.
Bár hivatalosan minden nap van tüntetés, azaz folytatódik az akció, ma már csak arról van szó, hogy a szervezők nem tudják hogyan lehetne teljes arcvesztés nélkül beszüntetni az egészet. Valószínűleg arra várnak, hogy a kormányzat tiltsa be a koronavírusra hivatkozva a gyülekezéseket, de a kormányzat meg nem hülye: direkt nem tilt be semmit, hivatalosan szabad tünteni, csak a távolságtartást kell betartani (azt persze senki se tartja be, de a hatóság nem is ellenőrzi).
De érdekes hogy mi is a kudarc oka. Öt okot lehet megemlíteni.
1. Egyrészt – mint a tüntetésológia mondja – nem volt meg a kritikus tömeg, a csúcson se gyűlt össze elegendő ember.
2. Másrészt, a szervezők nem tudtak egyensúlyt teremteni a békés-erőszakos tengelyen. Hiszen, egyszerre két szempont is fontos: ne legyenek erőszakos tüntetők (ezt a hatalom könnyedén ki tudná használni), de mégis legyen határozottság. Itt a szervezők az enyhe erőszakot is azonnal kizárták, aminek azonban az eredménye, hogy a határozottabb tüntetők többé nem azonosultak a tüntetéssel. Ez ismert a magyar tüntetésekből is, amikor minden ballib tüntetés után a ballib kommentelők szidják a legjobban a tüntetést „többet nem megyek, nem akarok megint egyórás zenés városnézésben részt venni” stílusban. Az élelmiszerrel való dobálózásban kimerülő radikalizmust pedig a legtöbben egyrészt infantilisnak, másrészt gusztustalannak tartják.
3. A szervezők elhatárodtak azoktól a pártoktól, melyek támogatták őket valamilyen szinten. Viszont saját pártot se hoztak létre. Így amint a tüntetések létszáma lecsökkent, az addig meglévő külső tűmogatás teljesen meg is szűnt, hiszen minden párt önérdeke, hogy egy nevetségessé vált akcióval ne kötödjön össze a neve.
4. A háromtagú szervezői vezérkar elvesztette a kapcsolatot valósággal. Amikor ez ember a saját híveivel veszi körbe magát, s minden ellenvéleményt ellenséges akciónak mond, eljön az a pillanat, hogy csak a számára pozitív véleményekről értesül, s ezekről azt hiszi, ez a közhangulat. Pedig ezt még a kommunista diktatúrák is tudták: besúgói hálózatokat tartottak fenn, mely aztán jelentéseket készített a tényleges közhangulatról, hiszen ha a vezetés nem tudja mi a valós helyzet, kormányozni se képes.
5. S persze a legfontosabb: pozitív konkrét célok hiánya. Az nem elegendő cél ugyanis, hogy valaki mondjon le, se az, hogy ne legyen korrupció.
Én egyébként személyesen örülök a tüntetés elbukásának.
