A múltkor felmerült ez a kérdés Macedónia/Makedónia kapcsán.
Az ógörög írás -mely a főníciai íráson alapszik – még szinte teljesen fonetikus volt, „k” típusú hangból 3 volt, mindegyiknek külön betűje volt:
- Κ – a magyar „k”-val azonos, veláris zárhang,
- Γ – a magyar „g”-vel azonos, ez az előbbi zöngés változata,
- Χ – a magyarban ilyen nincs, ez a Κ hehezetes verziója.
(A mai görögben ezek közül csak a Κ ejtése maradt meg az eredeti, de erre most nem térek ki.)
A latin írás a görögből jön, de etruszk közvetítéssel, innen pár sajátossága. Egyes etruszk betűket a latinok átvettek, bár a latinban nem volt rájuk szükség, másokra meg nem volt saját betűjük. A legkorábbi latin szövegekben még látható ennek a nyoma.
A klasszikus latin ábécé az i. e. I. századra alakult ki. Pl. ekkorra jelent meg a latin G betű, mely az etruszkban nem létezett, ez önálló latin találmány. De hagyományból ekkor is megmaradtak egyes „felesleges” etruszk eredetű betűk a latinban.
Nem tudok nem kitérni ezzel kapcsolatban egy érdekességre. Beugratós kérdés szokott lenni egyetemeken klasszikus nyelvi vizsgákon, mi a pontos teljes neve Caesarnak, majd mutatják a nevét a szokásos rövidített alakban: C. Julius Caesar. Na most ilyenkor a nem eléggé tájékozott hallgató rávágja, hogy „Caius Julius Caesar”, pedig nem, a neve valójában „Gaius Julius Caesar”. Egyszerűen sokáig nem volt G, csak C, a „g” hangot is C-vel írták, s majd amikor lett immár G betű, a rövidítésekben – csak ott -akkor is C-t írtak.
Az egész történet bonyolult, a lényeg, hogy amikor kialakult a kapcsolat a görögök és a latinok között, felmerült az átírás szükségessége. A fentebb említett 3 „k” típusú hang átírása esetében a következő lett a helyzet:
- Κ – a latinban 3 betű is létezett erre, a C, a K, s a Q, ezek az etruszk átvétel eredménye (az etruszkban ez 3 külön hang volt), de saját latin szavakban kizárólag a C-t használták a „k” hangra, így a görög Κ is így lett átírva,
- Γ – a latinban ez lett a G, azonos hang, ez saját latin találmány, az etruszkban ugyanis ilyen betű/hang nem létezett – a C-ből lett egy vonal hozzáadásával,
- Χ – a latinban ilyen hang nem létezett, bár az etruszkban igen – ott 𐌙 volt a betűje -, de ez korán kihalt a latin írásból, így a latinok hallás után írták át, a CH kombinációval.
Mi van a magyar átírással? Alapvetően az, hogy a magyar szokás egészen a XIX. század végéig, XX. sz. elejéig az volt, hogy a görög neveket a latinon keresztül írjuk át, azaz magyar szövegben a latin verzió szerepel. Ez rendkívül jól látható pl. az ógörög irodalmi művek magyar fordításaiban:
(Nem akarom bonyolítani, de még korábban az Aeschyl verzió volt divatban, azaz germán-szláv szokás szerint a végződés levételével.)
A lényeg: a görög ΜΑΚΕΔΟΝΙΑ szó latinul MACEDONIA. Aminek ejtése csakis „makedonia”.
A latin kiejtése, miután a nyelv kihalt, régiónként más és más lett. A magyar hagyomány teljes egészében a német kiejtést vette át. Ennek egyedisége, hogy a C-t „e”, „i”, „ae”, „oe” előtt c-nek ejtjük – ez a germán világ egy részén kívül csak a szláv kultúrkörben szokás, dehát a magyar is ezt vette át, érthető okokból.
A magyaros latinságban tehát a Macedonia szó ejtése „macedonia” és nem „makedonia”, mert minden latin szóban magyarul c-t szokás ejteni, ahol a C „e”, „i”, „ae”, „oe” előtt áll – míg pl. angolul és spanyolul ilyenkor a szokott ejtés „sz”, olaszul meg „cs”.
Amikor a XIX. sz. vége felé megjelent az igény egész Európában az eredeti ejtés utánzására, ez először Angliában jelentkezett. Mára Angliában az iskolákban, ahol van latin tárgy, kizárólag a klasszikus ejtést tanítják.
Annyira, hogy az egyébként is társadalmilag rendkívül rétegzett angol nyelvben ez kifejezetten presztízskérdés. Pl. Newton főművének címét – Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica, rövidítve: Principia – az átlagember Angliában „prinszipia” alakban ejti, míg a művelt ember „prinkipia” változatban.
Magyarországon az iskolai oktatásban viszont máig ragaszkodnak a magyaros latinhoz – jellemzően az iskolai latin könyvekben csak megemlítik, hogy létezik egy másik, klasszikus ejtés is -, ami persze nem hiba, hiszen ez egy létező hagyomány.
A mai magyarban a kérdés pár esetben zavart okoz. Hiszen vannak görög szavak, melyek egyszerre több forrásból jöttek be és/vagy különböző korokban. Lásd pl. „cyberbűnözés” és „kiberbűnözés” – ez tipikus öszvér eset, mindenki „kiber” alakban ejti, senki „ciber” alakban, miközben ha már „kiber”, akkor „küber” kellene, hogy legyen, valójában angol hatás, a görög alak vegyítése a latin alakkal az angolon keresztül.
A macedón/makedón megkülönböztetést pedig abszurdnak tartom. Az állítólagos magyar szokás, hogy az ókori az „makedón”, a modern meg „macedón”, tudomásom szerint sehol a világon máshol nem létezik. Angolul és spanyolul pl. mind az ókorira, mind a modernre „sz”-szel mondják, kivéve ha valaki nagyon műveltnek akar látszani, mert akkor meg mind a kettőt „k”-val. A magyar szokást rossznak tartom, mert arra a félreértésre ad okot, mintha a két szó különböző lenne.
