Category Archives: múlt

Én, a neolítikus farmer

Sajnos kevéssé népszerű Magyarországon a családfakutatás, s különösen annak genetikai ága. Ennek oka persze nyilván az is, hogy azért ez nem filléres mulatság. Én elsők között csináltattam meg a genetikai térképemet, gyakorlatilag pár hónappal azután, hogy a vizsgálat elvégzése lehetővé vált szélesebb körben is, még 2004-ben, akkor összesen 130 amerikai dollárt fizettem érte. Ez csak az alap, 12-markeres… Read More »

A marxista szerecsenmosdatás és történelemhamisítás

Furcsa, hogy több mint 20 évvel a kommunizmus világméretű bukása után még mindig akadnak emberek akik védeni próbálják Marxot, Lenint, Sztálint, Kádárt, Pol Potot, Che Guevarát, Castróékat, s bűntársaikat. Tapasztalati tény, hogy az antikapitalizmus – mindegy, hogy annak kommunista, náci, vagy bármilyen más formáját vesszük – egyben a demokrácia és az emberi jogok elutasítását jelenti. Különösen pusztító az… Read More »

Pátriárkák és pápák

Előző, az apostoli kereszténységet felületesen és igencsak elnagyoltan bemutató írásomban szóba került, hogy az 5 nagy egyházi központ vezetői közül 3 címét többszörösen több személy is magáénak vallja. Most ezt szeretném kicsit részletesebben bemutatni. A khalkedóni ortodoxok azok, akik elfogadták a khalkedóni zsinat (451) döntéseit, őket a magyar köznyelv – tévesen ill. pontatlanul – “görögkeletinek” vagy “pravoszlávnak” is szokta nevezni, de a… Read More »

Apostoli egyházak

Hagyományos apostoli egyházak – katolikusok, ortodoxok (khalkedóni ortodoxok), miafiziták (nem-khalkedóni ortodoxok), nesztoriánusok (asszír keresztények) Először is maga az elnevezés. Valójában mindegyik egyház katolikusnak (= egyetemes) és ortodoxnak(= igazhitű) vallja magát. A katolikus szót tehát a szó szűkebb értelmében használjuk, azaz szempontunkból katolikus az, aki a római pápa által vezett egyházhoz tartozik. Továbbá még az is katolikus, aki a római pápa által… Read More »

Hogyan disszidáltam egy másik kommunista országba?

A kommunista Magyarországról sokan disszidáltak a szabad világba, erről kár is beszélni, ez közismert. De disszidálni Magyarországról egy másik kommunista (szocialista) országba? Na, ez már valóban érdekes történet… 1987-ben disszidáltam Magyarországról Bulgáriába. A fiatalabb nemzedékek kedvéért megemlítem a háttért azzal kapcsolatban hogyan lehetett Magyarországról egyáltalán külföldre utazni a kommunista rendszer idejében. A helyzet pontos értékelése érdekében érdemes az… Read More »

A kisebbségellenes magyar politika

Kevesen tudják, hogy a kommunista berendezkedésű államok között a leginkább kisebbségellenes állami politika éppen Magyarországon volt, jellemzően leginkább a Kádár-korszakban. Az egyetlen régióbeli ország, ahol gyakorlatilag sikerült a nemzetiségek megsemmisítése: Magyarország. A II. vh. előtt háromféle nemzetiségi iskola létezett: ‘A típusú’ – tiszta anyanyelvi, nemzetiségi tannyelvű oktatás volt, ahol minden tantárgyat – a magyar nyelv és irodalom kivételével… Read More »

Honecker miniháborúja

Éveken keresztül folytatódott a keletnémet vezetés harca a nemzetközi jog ellen. Ennek kulminációja volt a 80-as évek középén Honecker kvázi miniháborúja az egész világ ellen. Amikor Németországot legyőzték 1945-ben, 4 megszállási övezetre osztották, s ugyanígy a fővárost Berlint is. A megszállási övezeteket megszüntették Németországban 1949 és 1955 között fokozatosan, mind nyugaton, mind keleten. A berlini megszállási övezetek azonban… Read More »

Érdekességek a békeszerződésekből…

Néhány érdekesség a két, Magyarországot érintő békeszerződésből: a trianoni békéből és a párizsi békéből. Tranoni Békeszerződés (1920. június 4.) – kihirdetve: 1921. XXXIII. tc. * A szerződő felek nem csak az akkori nagyhatalmak és az érintett szomszédos államok, hanem rajtuk kívül még Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Portugália, Sziám. * Magyarország elismeri Luxemburg semlegességének megszűnését. * Magyarország nem… Read More »

Horogkereszténység

Sajnos azt tapasztalom, hogy egyébként jóakaratú, de agnosztikus-ateista emberek bedőlnek az újnyilasok önbevallott keresztény hitének, s részben a kereszténységet hibáztatják a nyilas eszmék miatt. Sajnos ez teljes félreértés. A nyilas értelmezésű kereszténység nem kereszténység, hanem egy zavaros, eklektikus zagyvaság, melyre valaki már kitalálta a vicces horogkereszténység szót. A nyilasmagyar szellemi holdudvar persze több részre osztható. Az őszintén bevallott nem-keresztény nyilas… Read More »

Rövid bolgár történelem

A bolgárok eredete Bulgáriában részben politikai kérdés is. A hagyományos szemlélet azt tartja, hogy a mai bolgárok a VII-IX. század során három elemből alakultak ki: ezek a trákok, a szlávok, s a bolgárok, ez utóbbiakat előbolgároknak vagy ősbolgároknak is nevezve a mai bolgároktól való megkülönböztetés (?) céljából. A II. vh. előtti időszakban vagy az ősbolgár elemet hangsúlyozták ki,… Read More »