Csak két út van… Spanyolországban

By | 2022-10-08
Megosztás:

Csak két út van, mondta a korombeli, nálam pár évvel idősebb spanyol ismerős mostantól számítva 27 éve. Spanyolországban.

Spanyolország sajátos hely, sok mindenben ugyanúgy eltér az európai fősodortól, ahogy Kelet-Európa, bár egész más módon.

Spanyolországban a történelem úgy alakult, hogy a liberális demokrácia csak a XX. sz. 70-es éveiben jelent meg, a korábbi időszakban előbb káosz, majd egy totális diktatúra lett, mely persze lassan enyhült, a 60-as évek második felére már egy élhető autoritárius hatalommá vált. De a fősodrú nyugati típusú rend csak 1978-tól számítható, sőt megszilárdulása csak 1981-től.

Egyébként a spanyol diktatúra nagyon furcsa volt. Bizonyos dolgokban kőkemény volt, másoknban meg hihetetlenül engedékeny. Pl. simán engedték, hogy az országban repülőgéppel tranzitáló külföldiek vízum nélkül beléphessenek az országba, csak jelezni kellett az igényt a repülőtéri rendőrörsön, ahol így bemondásra kiadtak engedélyt ingyenesen. S bárkinek, azaz a hivatalosan ellenséges államok polgárainak is, lásd a kelet-európaiakat.

Múzsám gyerekként a szüleivel sokszor volt így Spanyolországban a 70-es években. Az apja Kubában, majd Mexikóban volt hivatalos kiküldött, s jellemzően Madridon keresztül utaztak.

Szóval Spanyolországban ment folyamatosan ugyanaz, ami nálunk, csak úgy 15-20 évvel korábban, ez a „csatlakozunk Európához” hullám. 1982-ben lettek NATO-tag, 1986-ban EU-tag: az 1982-es NATO-csatlakozás elleni aláírásgyűjtésben majdnem részt vettem, megállítottak az utcán szocialista aktivisták, hogy írjam alá, majd csalódva vették tudomásul, hogy hiába nézek ki helyinek, nem vagyok spanyol állampolgár. Később a spanyol szocik lettek egyébként a NATO legfanatikusabb hívei, sőt a volt vezérük NATO-főtitkár is lett (Javier Solana), de ez már más ügy, ami persze szinte hasonlít a magyar helyzethez, ahol a NATO-csatlakozást először éppen az MSZP vetette fel.

Ment is mindez a folyamat lelkesen, gyakorlatilag csak marginális csoportok ellenezték az egészet, egyes pár százalékos kommunista és anarchista csoportok, s még kisebb francóista csoportok. De még ezeknek a köröknek a zöme is európaista volt, a kommunisták nagy tönbbsége is. A francóisták zöme meg megreformálta magát, s átállt az átlag nyugati középjobb konzevatív-liberális vonalra. (A spanyol Néppárt de iure a francóista állampárt utóda.)

Kicsit mint a magyar helyzet, Spanyolországban is simán átmentette magát a diktatúra elitje, csak persze a másik oldalon.

A 90-es évek elejére kialakult a „nincs más út” ideológia, azaz aki ellenzi a rendszert, az hülye és vagy fasiszta vagy kommunista.

A mélyben ez teljes erkölcsi széthulláshoz vezetett. Minden szemszögből. Franco annyira túltolt mindent, hogy utána megjelent mindenben az ellenkező véglet. Franco alatt a rendőr megbírságolta az utcán egymást megcsókoló párokat (normál heteroszex párokat!), mert ez közbotrányokozásnak minősült, utána meg minden tele lett színültig homokosokkal, s immár semmilyen erkölcsi érv nem számított, az emberek mindenre legyintettek. Spanyolország lett a világ harmadik országa, ahol bevezették a homokos „házasságot”, megelőzve pl. Skandináviát, Angliát, Németországot.

Az egész hangulat apokaliptikus lett. A korábbi mérsékelt optimizmus helyett. Ma gyakorlatilag a spanyol az egyetlen spanyol nyelvű nép, ahol az életérzés nem „latinos”. A spanyol életszínvonal kb. tizedén élő átlag kubai pl. teljesen idegen bármilyen pesszimizmustól, pedig hát lenne rá oka.

1995-ben ezt legjobban ez az ismerős fogalmazta meg: itt vagy dolgozol, kicsit csalsz, trükközöl, pénzt spórolsz, majd kis üzletember leszel, vagy ha ez nem sikerül, akkor drogos leszel, harmadik út nincs.

Pedig ő utálja mind a két utat, de nem tud mit tenni – mondta.

S valójában máig ez a helyzet. A spanyol rendszerkritikusság máig nem következetes. Az újbaloldalból tipikus woke-szekta lett. De a magyar fideszes sajtóban népszerűsített újjobb, a Vox is abszolút ultraliberális a gazdaságpolitikában, valójában magyar viszonylatban a Momentumhoz áll közel, nem a Fideszhez – a Fidesszel való közös elem a kulturális mező és a szoft EU-szkepticizmus.

Persze ha spanyol lennék, a Voxra szavaznék, de csak szigorúan kisebb rossz alapon. Nem rendszerkritikus párt, csak rendszerreformista párt ők, s alapvető axiómájuk téves.

Az ismerőssel meg nem tudom mi lett. Hamarosan személyes konfliktus alakult ki. Szerelmes lett a múzsámba, még házassági ajánlatot is tett neki. Ez meg aztán persze meggátolta a további kapcsolatot.