Írtam már többször is arról a furcsa magyar jelenségről, amikor a magyar ultraliberálisok igyeznek két széken ülve hadakozni Orbánék ellen.
A módszer lényege: egyszerre hibáztatni Orbánt baloldali érvekkel, hogy miért nem antikapitalista, közben pedig jobbos, liberális érvekkel azért hibáztatni őt, miért antikapitalista. E műfaj legnagyobb mestere az Együtt-PM nevű ma már de facto elhalt formáció, a Kettős Mérce blog és TGM. Részben az MSZP is igyekszik felzárkózni ide, bár azért még mindig inkább a liberális oldalon állnak.
Ami Orbánt illeti, természetesen csepet sem antikapitalista. Orbán jelenlegi eszméje a koreai-japán-szingapúri nemzeti kapitalista modell lehet, ami persze ökörség, mert Magyarországon ehhez minden elem hiányzik, de cikkem célja nem Orbán hibáinak elemzése.
Szinte szánalmas az az izzadságszagű igyekvés, hogy a nyugati rendszerkritikus fejlemények, a populizmus feljövetele valamiféle olyan kontextusban látszódjon, melyben Orbán a másik oldalon van. Mintha a magyar modell része lenne a nyugati statusquónak, ezáltal a rendszerellenesség valahogy Orbán ellen dolgozna.
Az őszintébb, de mindenesetre gondolkozni képes liberálisok ezzel szemben felismerik a valóságot: Orbán rendszere ezen az oldalon van, nem a másikon, azaz a nyugati rendszerkritikusok és Orbán közti eltérés csak árnyalatnyi, míg ezen rendszerkritusok és a magyar ballib fősodor között szakadék tátong. Gyakorlatilag a magyar ballib eszmeiség szinte minden eleme olyasmi, ami ellen a nyugati rendszerkritikusok küzdenek. A magyar ballibek semmiben sem részei a lázadásnak, sőt éppen ellenük lázad a világ. Ha Magyarországon is lesz lázadás, az nem Orbánt fogja elsöpörni, hanem a ballibeket törölni a színpadról teljesen.
S mindez teljes független attól, hogy a populizmus lehet balos és jobbos, s ezen belül is számtalan irányzatú: a magyar ballibek egyik részbe se férnek bele.
Megdöbbentem olvastam a napokban a HVG egyik filmkritikáját, melybnen ismét ugyanez merül fel. Az egyik kedvenc filmem kapcsán ismét megismétlődik a hazugság – ill. lehet, hogy a szerző nem hazudik, hanem komolyan hisz ebben, ez esetben az illető csak szimplán egy idióta -, hogy a filmbéli leírt valóság valamiképpen a populizmus valósága, pedig a vak is láthatja: a filmbéli valóság a továbbfejlesztett liberális rend valósága.
A sorozatot pedig ajánlom, a legtöbb része jó. Az 1. évad 2. része, a 2. évad 3. része, s a 3. évad 1. része a legjobb.
Az 1. évad 2. részét egyszerűen kötelező megnézni mindenkinek! Írtam már róla régebben.
A magyar liberálisoknak pedig: aki két székén próbál ülni, szinte mindig leseggel a földre…